Kárpát-medencében és világpiacban gondolkodik, miközben sok pince sorsát a vállán hordva driving-winemakerként száguld a Paloznak-Budapest-Erdőbénye autópályán. A Tokajban rejlő lehetőségről és a boldogság mibenlétéről HOMONNA ATTILA vallott.
(A portré a VinCE Magazin, Amiért élek rovatában jelent meg 2016 nyarán.)
Sátoraljaújhelyi születésű nagyapámmal nem egyszer megmásztuk a Tokaj-hegyet. Alföldi gyerekként elég hatalmasnak tűnt. Mintha hazajárnék, ez volt az érzésem akárhányszor hegyalján jártam. Szüleim próbáltak megóvni a mezőgazdaságtól, sikertelenül. Gépészeti technikusként érettségiztem, aztán Pécsen andragógiát hallgattam. Amikor amatőr borrajongóként a debreceni Bortársaság franchise-át építgettem erősödött fel bennem a kérdés, miért nem csinálom a sajátomat? Végül Gyöngyösön begyűjtöttem egy szőlész-borász szakmérnöki diplomát is.
Nicolas Godebskytől kaptam az első komoly szellemi impulzust. Segítségével jutottam ki 2003-ban Languedoc-ba, végigcsináltam egy szüretet, és hogy tanulhassak még kinn maradtam Franciaországban. Fizetés nélkül is bevállaltam minden szőlészeti-borászati munkát. Letudtam mára egy életnyi szüretet, de még most is igyekszem ötöt-hatot lebonyolítani évente. A francia tapasztalatok birtokában elgondolkodtam, hogy külföldön, a Káli-medencében vagy Tokajban akarok-e dolgozni? Egyértelmű volt, hogy a nemzetközi siker lehetősége Tokajban van.
Nem tud kilépni Tokaj a saját szorításából. Harcol egymással a mennyiség és a minőség. Luxusmárkának kellene lennie, miközben még nem sikerült lerázni az olcsó kategóriát, és az alapok sincsenek lerakva. Az egyik alap a furmint, óriási lehetőség rejlik benne. Nehéz bevallani, de ahogy egyre jobban mélyedünk el a száraz borban, egyre kevesebbet tudunk. Persze vannak eredmények, de még nem merem kijelenteni, hogy jó úton járunk. Ráadásul a klímaváltozás is beleszól a munkánkba.
Nyakig benne voltam a debreceni underground életben. Együtt zenéltünk, buliztunk egy rakás akkor feltörekvő bandával, közben szerveztük a jegyértékesítést a Szigeten fellépő zenekaroknak, a Debrecen Est programmagazinhoz is elég komoly közöm volt. Mint mindenki én is gitáros akartam lenni. Azt hittük így a legkönnyebb csajozni. Ezt az időszakot már lezártam, lenyugodtam. A család lemondásokat követel, és lassan megjön az eszem. A hobbim tárgyai pedig polcra kerültek, analóg elektronikus hangrendszereket építettem, bár egy saját kis hangstúdióról még álmodom.
Hetente ezer-ezerötszáz kilométert autózom Tokaj, Budapest és Paloznak között. Mondhatni, hogy driving winemaker-ként élek. Erdőbényei saját birtokom a Homonna négy és fél hektár, integrálok még négy hektárt. Igazi segítőtársam a saját birtok ügyeiben Gabanyecz Zsolt. Közben épül még két új borbrand is Homonna minőségben, világpiaci célokkal. Mádon pedig a Barta Pince boraiért is én vagyok a felelős. A 2003-as és 2008-as aszúim a pincében pihennek, opciós tételként tekintek rájuk, akkor dobom piacra őket, ha úgy alakul a helyzet,
Furmintphoto: Homonna Attila
Négykor kelek, tízig szőlőmunka, aztán pince. Háromkor autóba ülök és lesz este hat mire sikerül mosolyognom. És egy esti kóstolóra már egész vállalható állapotban vagyok. Ahogy öregszem úgy nő az alvásigényem. Borfogyasztásom fél liter havonta, persze rengeteget kóstolok. Láttam, hogy tesz tönkre alkohol embereket, ezért nagyon figyelek. Tizenöt évesen plakátot ragasztottam éjszakánként, így mindig volt bulira zsebpénzem.
A Balaton-felvidéken Paloznakon a Homola Pincét is én irányítom, 2010 óta pár ezer palackról ötvenezerre emelkedett a 100% Balaton borcsalád palackszáma. Olaszrizlinggel, furminttal és kékfrankossal dolgozunk. A birtokot organikus módon művejük. Ahhoz, hogy mindenhol gördülékenyen működjenek a dolgok, csapatokat igyekszem építeni. Ezt komolyan veszem! Munkatársaim magánéletére is figyelek. Ha kiegyensúlyozottak a kollégák, akkor van csak jó hangulat és megy a munka. Olyan vezető vagyok, aki meg is tudja csinálni, amit kér. A borászati protokollt be kell tartani, ezt Nicolas a fejünkbe verte anno.
Üzbegisztán borászati feltérképezésében tanácsadóként vettem részt 2013-14 között. Olyan borászataik vannak, amiket még a bolsevikok az 1920-as években építettek. Persze minden előrelépést és fejlesztési tervet borzalmasan megnehezít a bürokrácia. Mindent megisznak és közben kielégítik a silány termékeikkel az orosz alkoholizmust.
Gigantikus játszótér számomra a Kárpát-medence Tokajtól Burgenlandig, szerves egységként tekintek rá. Megkeresett a Moric Weingut tulajdonosa Roland Velich. Tetszett neki a furmintom és azt mondta, szeretne együtt dolgozni velem. Ő az, aki naggyá tette a burgenlandi kékfrankost. Azt mondta, szívesen fektetne energiát a furmintba, s mivel a kezdetek óta világpiacban gondolkodom, belecsaptam a tenyerébe. Az osztrákok irigyek a változatos talajainkra, ugyanakkor vallom, hogy minden osztrák bortermelőnek örökbe kéne fogadnia egy magyart és pofozgatnia, hogy miként fejlődjön.
Ha majd csökken az energiaszintem, akkor csak a sajátommal fogok foglalkozni. Bevallom, hogy a pénzzel rossz a viszonyom. A megoldások érdekelnek. A kaland vonzóbb, mint a profit.
Séfekkel heti rendszerességgel konzultálok, imádok főzni. Kikapcsol. A családra is én főzök minden nap. Ehhez ragaszkodom. Csigától a hamburgerig mindent megeszek, ma már azt is, amit valaha ki nem állhattam.
A száz legboldogabb magyar egyike vagyok. Nem csak azért, mert élvezem, hogy azt csinálok és úgy, ahogy nekem tetszik, és öröm, amikor ausztrál sommelier-éktől elismerő visszajelzéseket kapok, hanem azért is, mert rengeteg emberhez tudok bizalommal fordulni. Szuper család áll mellettem. Dóra lányom öt éves, de már úgy érvel, mint egy ügyvéd, Illés pedig úton van közénk, feleségem Somogyi Hajnalka pedig élvonalbeli kurátor, rendszeresen ad elő külföldön. Segítjük egymást, ahogy csak tudjuk.
Szeretem Magyarországot, a kultúránkat, ugyanakkor nyitott vagyok a világra. Bosszant, hogy nem tudunk felállni és együttműködni. Itthon nem viták zajlanak, hanem acsarkodás, és irigykedés. Annyiszor hallom, hogy nekem milyen könnyű, pedig amit cipelek az nehéz ám.
Tallián Hedvig
