MÁD, Tokaj-hegyalja

beszélgetés Szepsy Istvánnal

A Magyar Bor Akadémia 2020-ban "Életműdíjat" adományozott Szepsy Istvánnak „több, mint fél évszázados borvidéki és saját pincészeti, Tokaj felemelkedéséért végzett munkájáért”. A köztiszteletnek örvendő mádi borász nem tudta átvenni az Országgyűlés Elnöke által átnyújtandó elismerést, és hosszú ideje nem is állt a nyilvánosság elé. Most, néhány hónappal később, a Magyar Bor Akadémia és Budapest Borfesztivál szervezői felkérésének eleget téve megragadtam az alkalmat és megkérdeztem Szepsy Istvánt, hogy folytathatom-e két évtizede megkezdett faggatását. Igent mondott. Telefonon zajlott beszélgetésünkben változásról, krízisről, generációváltásról, a minőség üldözéséről és az eddigi legkülönlegesebb aszúról is szó esett.

Két éve nem nyilatkozott, ez Öntől nem megszokott. Egy bezárkózási tendenciát vélek felfedezni e mögött.

Nincs bezárkózási tendencia. Egyszerűen belezuhantam egy állapotba és át kellett adnom a menedzsmentet a gyerekeimnek és a vőmnek.

Milyen hangulatban érte az "Életműdíj" híre?

Épp nem voltam a legjobb hangulatban azon a sérvműtét előtti estén, amikor Zilai Zoltán felhívott és közölte, hogy én kaptam a díjat. Egy műtétnek senki nem örül, de ettől feldobódtam, örültem. A műtét ráadásul egy rossz sorozat vége volt. Egy vastagbél vérzés után jött a stroke, aztán gyomor- és nyombélfekély, végül a sérvműtét. Fél éven belül. De már kezdek visszatérni. Nem a menedzsmentbe, hanem a háttérgazdaságba. Bár ezt az elmúlt két évben sem szűntem meg tenni, csak csendben segítettem, tanácsot adtam a háttérből.

Nehéz elképzelni, hogy nem irányít.

Pedig ez a helyzet. A dűlőkben folyó munkákat nem tudom irányítani. Helyettem ezt Gabi lányom, Zsolt a férje és István fiam teszi. Persze beleszólok, megjegyzést teszek. A tavalyi szürethez pedig újdonságot egyáltalán nem tudtam hozzátenni, mert ahhoz benne kellett volna lennem a mindennapi folyamatokban. Irányítani annyit jelent, hogy naponta ott vagyok az eseményeknél, így lehet csak észrevenni, hol kell jobbítani. Most 2020 nyarán eljött erre az idő.

A generációváltás kényszerűen felgyorsult, hogy veszik az akadályt a gyerekei?

A válaszhoz kicsit visszalépnék az időben. Hiszen a hetvenes évektől kezdve már vettünk szőlőket a gyerekek nevére, 1978-tól folyamatosan gyarapodott a birtok. Amikor nagyobbacskák lettek már dolgoztak a szőlőben, és végül ezt a pályát választották. Feladataikat mindig el kellett látniuk és el is látták. Az első perctől arra készültünk, hogy átveszik a gazdaságot. Attól azért tartottam, hogy ezt ne tragikus esemény kényszerítse ki. Majdnem az lett, de azért nem egészen. A szőlészetben valamennyien részt veszünk, ez kötelező mutatvány mindenkinek. A marketinget István viszi, a pénzügyeket és a szőlőt Gabika, lényegében ő vette át az én munkámat. Zsolti pedig teljes mellszélességgel a szőlő munkát irányítja. Legkisebb gyermekem Kinga az értékesítésben vesz majd megint részt, ha a Percze Étterem újranyit, oroszlánrésze van boraink értékesítésében. Menyem, Mónika a fajtaszelekcióval foglalkozik. Anci, a feleségem pedig a háttérből ugyan, de a közös reggelik alkalmával véleményt nyilvánít. Nincs más témánk csak a birtok. Összefonódik minden mindennel. A most légköre meghatározza, hogy generációk múlva mi lesz, legidősebb unokám maholnap nagykorú. Tizenhat generáció óta szőlőt művelünk. Ez a sor ugyan apám halálával megakadt a kényszer kollektivizálás időszakában. Bár gyerekként én, míg ő élt, folyamatosan dolgoztam a szőlőben nyolc-tíz évet a nyári szünetekben, mert megbízott feladatokkal, de az mégis más volt. Tizenkilenc éves koromban ment el és számos dologra nélküle, magamtól kellett rájönnöm. Minden tapasztalatomat meg kell szereznie a gyerekeimnek, ami tőlem telik átadom. Mindannyian jó lelkületűek és szellemiségűek. Ám, hogy mit tesznek magukévá belőlem az már rajtuk múlik. Egyébként jók mindannyian és megfogadják, amit mondok. Már amit érdemes belőle megfogadni. (Nevet.)

Tóth Gábor felvétele A szeretet mint tőke című filmből

A legnagyobb unokák már részt vesznek a munkában?

Dani tizenhat, Botond tizenhárom idén. Dolgoznak a szőlőben. Zöldmunkáztak, rendezték a hajtásokat, csonkáztak, gyomirtóztak. Még nem látják át. De ráérnek! Örülnék, ha a hat unokából egy vagy kettő a szőlőt választaná. Persze nem fogok haragudni, ha többen! (Nevet.) De legalább egyikük, hogy a birtok megmaradjon és felemelkedjen. Nagyon bízom a gyerekeimben!

Tóth Gábor felvétele A szeretet mint tőke című filmből

Krízis és válság volt és van. A kilencvenes évek eleje is tele volt tanácstalansággal, nem volt kitaposott út, hasonlítható-e az az időszak a mostanihoz?

Nem hasonlítható össze. Akkor a túlélésért mentünk. Csak azt tudtuk, hogy a magánszektorban kell érvényesülnünk, de hogy ehhez honnan lesz tőke, piac, tudás, arról nem volt fogalmunk. Az első fürtválogatáshoz 1992-ben teljes bizonytalanságban fogtam hozzá, hallottam egy olaszról, aki ’87-ben elkezdte. Nem ismerték el, de borainak felszökött az ára. Belevágtam a minőség javításába és ez akkor rendkívüli lépésnek számított. Ezzel azóta sem álltunk le. A termésválogatás után aztán megszámlálhatatlanul sok lépés következett, folyamatosan javítunk, korrigálunk. Többször volt krízis helyzet! A kilencvenes évek végén megtorpant az aszú iránti kereslet, akkor hoztuk be a cuvée-t. Kerestünk valamit, ami jobban ízlik az embereknek, egyszerűbb, amin nem kell gondolkodni.

A Szepsy cuvée-t mindenki emlegeti. Nálam még bujkál pár palack.

Lesz újra a Szepsy dűlőből, ha a muskotály hozza a tőle elvártakat. Persze az újítás még nem oldotta meg a helyzetet, 2003-ban elindult a száraz bor. Mindenképp el kellett indítani szakmai- és pénzügyi megfontolásból is. A szárazzal mutattuk meg, hogy Tokajnak hány féle arca létezik. Ugyanakkor a szamorodnit is elindítottuk, ami a cuvée-hez képest érleltebb, hagyományosabb vonal. Utána látszólag nem történt semmi, de jöttek a száraz borok stílusváltásai. Legalább négyet számolok össze, ahogy figyeltük menet közben a száraz bor helyzetét. A komplexitás igényét felváltotta az elegancia és az egyensúly. Most újabb lépések következnek, és valóban súlyos válsághelyzet van.

Milyen állapotban érte a Szepsy Pincét a mostani válság? Milyen döntésekre kényszerültek az ültetvényeken és a pincében? Mi a Szepsy extrém terv?

Azon szőlők cseréjéről döntöttünk, melyek nélkül meg tudunk lenni. Konkrétabban ez annyit tesz, hogy kivágunk tíz-tizenöt hektárt és az újratelepítéshez nem azonnal fogunk hozzá. Ez fájdalmas, de felgyorsította a terveinket, mert az öreg szőlőkhöz minden áron ragaszkodtunk. Csökkenteni kell a költségeinket. A munkatársi létszám rajtunk kívül álló okokból esett, a borvidéken az elöregedés és az elvándorlás is nő. Borkategóriákat hagyunk el, ugyanakkor újakat vezetünk be. Terveink egy része egyelőre legyen meglepetés. Amiről viszont beszélni szeretnék, az a magasabb árkategóriájú termék, a parcella szelektált furmint aszú, dűlőn belüli extra termőhelyről, ezt a kuriózumot nagyon idős tőkékről szüreteljük, lehatárolt, másfél hektárnyi területről. Egyediségükből adódóan megismételhetetlenek lesznek. A 2017-es évjáratban a Szent Tamás és a Betsek dűlők parcelláiról palackoztuk ezeket.

A luxustermék iránti igény is megnövekedett a válságban.

Én nem úgy tapasztalom, hogy nőtt volna a luxustermék iránti kereslet. Azért készítünk csúcs aszút, hogy megjöjjön az igény. Hogy nekünk magyaroknak is legyen, ne csak a külföldi vetélytársainknak. Kivívjuk, hogy az aszúra is úgy gondoljanak, mint egy magas árú termékre. Ezzel el vagyunk maradva Egon Müller rizlingjei és Burgundia pinot noirjai mellett, annyira, hogy a megemelt árral is csupán két százalékon leszünk a vetélytársak legmagasabb árú termékeihez képest. Ezzel még sehol nem vagyunk, de legalább már kimozdítottuk a holtpontról, a beragadt árszintről a borainkat. Négyszáz palackkal kísérletet teszünk a felemelkedésre. Egyébként pedig az elmúlt fél év történései után csoda hogy életben vagyunk, annyira visszaesett az értékesítésünk.

Sokan az internetben látták hirtelen a menekülési útvonalat a beállt krízisben. Szepsyéknél mindig a személyességen volt a hangsúly. Fogadja újra a komoly szakmabelieket, vagy „bárkit”?

Szakmabelieket igen, de fogyasztókat nem tudunk fogadni, egyrészt nincs hol, másrészt nincs, aki megtegye. Még nem vagyok fogadóképes. Istvánka a marketinggel van elfoglalva, sokat utazik. Épített adottságaink nem ideálisak, a házunk ebédlőjét tizenöt évig használtam bemutatókra. Hála Istennek újra apró unokák szaladgálnak körülöttünk és sok időt töltenek nálunk. A házunk melletti épületet pedig még nem tudtuk befejezni. A Percze étterem sem nyílt meg, mely a Bortársaság után a legtöbb borunkat értékesítette. A következő évben eszközt kell kerítenünk, hogy a szomszéd épületet alkalmassá tegyük kóstoltatásra. Jelenleg csak a meglévő partnereinket tudjuk fogadni. Angliából várunk hamarosan szakembert, és épp ma jönnek cseh borbarátok. Ilyenkor István és Gabika áll helyt, én még nem álltam be. Ahhoz biztosan kéne lépcsőznöm, és nem tudom még felbontani a palackokat a jobb kezem merevsége miatt. Beszélni már tudok, a stroke után ez is nehezen ment. A jobboldalam lebénult, a beszédhez szükséges izmok is. Sokáig nem ment és még ma is bizonytalan a járásom. Egyelőre ez nem vendégfogadó állapot.

Mindezek után milyen a hangulata, és milyen Hegyalján a hangulat?

Az enyém jó, mert kijöttem a slamasztikából. Ezt fel lehet fogni úgy is, hogy tragédia és úgy is, elkerültem a tragédiát! Úgy fogom fel, hogy a nagyobb tragédia elkerült. Ami Hegyalját illeti, elég sötét a hangulat. Borúlátó. Nem véletlen. Nincs szőlő felvásárló. Nagy tömegben zajlott a zöldszüret. Az eladási viszonyok sem jók. Mi a Szepsy Pincészet mindig adtunk el félkész terméket, ám három éve egyáltalán nincs vevő. Ezeket a tételeket vagy nem termeljük meg, vagy lepárlóba kerül. Tudomásul vettük a helyzetet, próbálunk túlélni. A természetes alapanyagokból készült termékek, mint amilyen a bor is, borzasztóan háttérbe vannak szorítva a mű italokkal szemben. Végig kell nézni a boltok polcain, csak az energiaitalok és a mindenféle csiricsáré dolgok kelendőek, egyszerűen a valós értékre nincs kereslet. A világ azt veszi, amit reklámoznak. Azt reklámozzák, amiben pénz van, ami olcsón előállítható és óriási haszonnal eladható, abból ugyanis kitermelhető a reklám pénz. Remélem, hogy a szűk húsz százaléknyi tehetős réteg felfedezi azokat az értékeket, melyeket áron alul kínálnak, ahogy mi is tesszük. Drágák ugyan, de még mindig nem a valós árukon kelnek el. A valóban drága termékek viszont bődületes áron találnak gazdára. Eljön az ideje, hogy meg fogják különböztetni a termékeket a valós, társadalmilag szükséges és ráfordított munkamennyiség alapján. A természetes dolgok felértékelődnek.

Forczek Ákos fotója, a három Szepsy István

Olvasóim mindig várják Szepsy Istvántól a megszokott szeretet alapú bölcsességet. Merre halad a világ?

Azt hiszem, jobb lesz a világ. Egyre többen ismerik fel, hogy a pénzt nem lehet megenni. Ez régi bölcsesség. Az emberek egyre jobban elgondolkodnak az élet értelmén. A vallások nem fognak gyarapodni. A spiritualitásra, a saját belső megismerésére, a lelkiség erősítésére lesz igénye az emberiségnek. A szellemi értékek és a lelki sík felé lesz elmozdulás, és egyre többen ismerik fel ennek szükségességét. Így az emberek embertársaik megítélése is javulni fog.

A változás megindult. Nem a járvány idézte elő. Sokkal több ember halt meg más miatt. Az emberek rádöbbennek, hogy minden percben leselkedhet ránk a veszély. A velem történtekből kiindulva felmértem és felmérem, hogy mit szeretnék még elérni. A gazdasági fejlődésünket és a spirituális fejlődést nem tudom szétválasztani, esetemben az egyik nem megy a másik nélkül. Szeretném, hogy a tokaji még teljesebb márka legyen, megvalósításra váró kategóriákkal. Azért törekszem ezt elérni, mert általa a szellemi fejlődésem is teljesedik. A gyerekeimet is szeretném látni spirituális irányban kibontakozni. Aki jobb ember kíván lenni, az jobb ember tud lenni! Ez az igény minden pillanatban kell jelentkezzen. Ha jobb akarok lenni, jobban tudok teljesíteni. Ha jobban teljesítek, olyan dolgokat is észre veszek, melyeket eddig nem. Egyik percről a másikra nem megy, a lépcsőket csak a zsenik tudják átugrani. Ha elmulasztunk egy fokot, akkor kimarad az életünkből, nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden kis mozdulatot ne építsünk be a tudatunkba. Ami a jobbítás irányába hat, azt be kell építeni. Időt kell rá szánni, fogékonynak kell lenni. Valós igény, hogy jobbak legyünk – komolyan mondom – ennek van egyedül értelme. Jobbnak lenni. Az élet az egyik pillanatban van, a másikban nincs. Mit tudunk felmutatni? Nem kell a megítéléstől, az elkárhozástól félni egyszerűen jobb érzés jobbítani. Ez a feladatom.

Tallián Hedvig

E blog valaha volt legnépszerűbb interjúját a MINDEN EGY-et 2013 tavaszán készítettem Szepsy Istvánnal, és mivel a beszélgetés rádiós minőségben megmaradt, hét év elteltével úgy döntöttem, hogy podcast (hanganyag) formájában is nyilvánosságra hozom, természetesen vágva. 

Sokaktól hallottam, hogy a MINDEN EGY interjút többször is elolvastátok már, vagy néha csak belenéztek véletlenszerűen. A podcasttal most lehetőség nyílik arra, hogy Szepsy István bátyánk hangján is meghallgassátok, és néha csak beletekerjetek egy kicsit. Mintha ott lennénk vele a dűlőkben, vagy a pincéjében. Ez a beszélgetés, ahogy el is hangzik benne, a Betsek dűlőben az autóban ülve a mádi szőlők közt és azokat nézve született. 

Fogadjátok szeretettel így hét év elteltével a MINDEN EGY podcastját, és nagyon köszönöm a blog olvasóinak a megszámlálhatatlanul sok like-ot! 

 https://soundcloud.com/hedvig-tallian/a-szepsy-esszencia-a-minden-egy-interju-podcastja 

Megjegyzés: esszencia - gondolati lényeg, eszencia - ital legjava

Tallián Hedvig

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egy-egy szőlőbirtok léte, fejlődése, vagy pusztulása is emberi sorsokon és döntéseken múlik. DR. FARKAS GÉZA kaposvári ügyvéd külső segítség nélkül, önerőből építette fel tállyai birtokát, egy olyan pincészetet, amiről sokan csak álmodni mernek. Az alábbiakban egy életközépi vallomással átitatott, önfeltáró beszélgetést olvashatnak, melyből kiderül, egy birtok sorsa a tágabb emberi közösség nélkül értelmezhetetlen. 

Az volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy kész eladni tállyai birtokát - amit saját tőkéből és nemzeti elköteleződésből is épített -, hogy a mai magyar valóságban ez szomorú hírnek számít. Mi van-e mögött?                                                                                   

Eladó is meg nem is. Mint a népmesében. Egyrészt a birtok tizennyolc éves története alatt számos dolog megváltozott, és nem a fenntartást támogatandó. Másrészt teljesen új feladatokkal is szeretnék foglalkozni. Benne van a nemzeti elköteleződés, mert közel állt hozzám, hogy megmutassam Magyarország e csodálatos arcát a borok által, és az is benne van, hogy gyerekként falun élve erős hatások értek a paraszti világban. Így aztán mindig kerestem a módját, hogy a mezőgazdaság felé fordulhassak. A pannonhalmi gimnáziumi évek után nem tanulhattam ebben az irányban tovább, mert nem voltam ötös biológiából. Ugyanakkor persze hálás vagyok az ügyvédi pályáért. Végül már tállyai birtokosként szereztem meg a szőlész-borász szakmérnöki diplomát.

A borászat a mezőgazdaság csúcsa - lelki értelemben is - én ezt csak így tudom megélni. S, hogy végül Tokajban a borvilág elitiskolájában valósíthattam meg az álmom, az isteni kegyelem. Kezdettől fogva tudtam, hogy spirituális irányba kell elmozduljon a tevékenységünk, emberrel, Istennel és a borral egyszerre találkozva. Az már régen rossz, amikor a kulturált borfogyasztást magyarázzák. A fehér asztalnál fogyasztott bor a közösség teremtésről szól, amikor a bennünket foglalkoztató témákról beszélgetünk, ilyenkor a felsőbb dimenzió is megjelenik. Az, hogy jót ittunk, elég vékonyka. Végül persze lehet, hogy nem ebben van az én igazi dolgom, küldetésem. 

Dr. Farkas Géza a Szent Benedek Pincészet tulajdonosa

Fotó: Acsai Miklós

Pedig büszkék voltak, amikor a VinCE összecsapásán Szent Tamás Furmintjuk legyőzte Nicolas Joly Savennier-jét.

Igen! Mert csodálatos területekkel rendelkezünk. Keveseknek vannak olyan fekvéseik, mint nekünk. Boraink is számtalanszor bizonyítottak, a VinCE megmérettetésén is. Csúcskategória közeli borokat készítünk, tele vagyunk díjakkal, elismerésekkel, benne vagyunk a Borkiválóságokban. Minden pozitív visszacsatolás ellenére sem tudjuk ezt a potenciált a piacon számokkal, eladással is érvényesíteni. Kétségtelen, hogy nem vagyok kereskedő típus. Valószínűleg ez az oka a piaci siker elmaradásának. Saját szakmámmal sem tudok házalni. Bár, soha nem is kellett. Azt hittem elegendő jó bort készíteni.

Túl konzervatív, nem?

Igen, egyetértek, és még egyszer mondom, nincs vénám a kereskedelemhez. Sokféle dolgot kipróbáltam, de még nem jöttem rá, hogy miért nem találtam meg a felvevőpiacom. Mindeközben be kell azt is vallani, hogy a bennem munkáló és körülöttem zajló folyamatok finoman más irányba kezdtek el mutatni.

Akkor nincs miért szomorkodni! Már ami a személyes életét illeti.

Erős belső indíttatásból mentálhigiénés tanulmányokba fogtam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Mindeközben tavasszal Kaposváron, szeretett papunkat, Varga Lászlót püspökké nevezték ki. Jelmondata: Irgalom! Ebben a szellemben épül az Irgalmasság Háza projekt, melynek célja az erős szociális- és személy iránti szolgálat. Új lehetőségeket látok körvonalazódni általa, és nagyon itt az ideje, hogy megvalósuljon. Ennek fontos eleme a huszonnégy órás ökomenikus imaszolgálat. A részvétel egyetlen kritériuma a Krisztusban való hit. Nálunk a Szent Imre Plébánián évek óta működik a folyamatos szentségimádás a reggeli misétől az esti miséig. Célunk, hogy az Istendicsőítés háromszázhatvanöt napon és napi huszonnégy órán át az idő jelentős részében ember által fenntartottan történhessen. Ez nagyobb feladat számomra, mint hogy van-e sikeresen működő birtokom Tállyán. Az Irgalmasság Házának létrejöttét egyelőre emberi korlátaink lassítják, a folyamat Isten részéről biztosított. Ha ebből komolyan ki akarom venni a részem, és ki akarom, mert az ügyvédi praxisomat is vissza szándékozom fogni, akkor egy piaci szempontból sikeres pincét nehezebb lenne elengedni. Bár tulajdonosként a menedzselés még leendő feladataim mellett sem jelentene extra terhelést, de a kereskedelmi rész megoldatlanságával együtt már az. Valójában nincs miért szomorkodnom. Tállyán a Nyírjes dűlő tetejéről lenézni, vagy a házunk teraszán a barátokkal borozás közben megváltani a világot igazi élményt jelentettek. Hiába állt össze bennem a hosszú távú birtok koncepció, éreztem a belső feszültséget és nem találtam rá magyarázatot. Végül megszületett bennem a lelki eltávolodás a birtoktól.

Mondhatnám nincs több kérdésem. Koránt sem tiszteletlenül. De maradva a három dimenzióban, talán a Kaposvár-Tállya távolság sem kedvez a Szent Benedek Pincészet ügyének.

Oda-vissza nyolcszáz kilométer az út. Amikor elkezdtem, még csak Gyöngyösig épült meg az autópálya. Mára a teljes út kétharmadát autópályán lehet megtenni. Felgyorsult a tempó, de könnyebb nem lett még így sem a feladat. De nem a távolság a probléma. Ügyvédi irodát Tállyán is nyithattam volna, és ha ott élnék az értékesítés minden bizonnyal egyszerűbb lenne. A hétvégi telefonhívásoknál nem kellene sajnálkozva elküldeni a vendégeket.

Névadójuk Szent Benedek, Európa védőszentje sem dolgozott túl hatékonyan a pince ügyén. Nem túl kegyes.

Nevet kéne változtatni, mert a Bencés Rend 2012-ben átvette Balatonfüreden a Gimnáziumot és Szakképző Iskolát és ezzel a névvel hozzák ki a boraikat. Várszegi Asztrik Főapát úrtól kértem a pince indulásakor engedélyt a névre, és bár teljesen eltér egymástól a két szortiment, most mégis úgy tartom helyesnek, hogy mi változtassunk.

A házat és vele a pincét egy idős hölgytől vette meg. Juliska néni nem örül, ha hallja mindezt odafentről.

Juliska nénit nagymamám elvesztését követően ismertem meg és szinte pótnagyanyámmá vált. Amikor megvettem a birtok központját jelentő házat, úgy kötöttünk szerződést, hogy élete végéig bent lakhatott. Mindig várta, hogy megérkezzem. Főzött, készülődött, ahogy egy nagymama teszi, bár volt saját családja, de amikor Tállyára értem én voltam a családja, ha kellett kiugrottam neki a boltba. Kilenc évig kísérhettem és ennek java részében teljesen élénk volt. A születésnapomon halt meg. Egy szép gondolkodású, szeretetteljes, melegszívű ember volt, nekem csak a jó jutott belőle. A kertből mindig viszek virágot a sírjára. Érzem, hogy ma is élő a kapcsolatunk.

Tállya katolikus temploma

Milyen volt Tállya levegője 1999-ben, amikor belevágott, összehasonlítva szűkebb pátriája Somogy-megye valóságával?

Objektív válaszom nincs, nem is lehet. Nekem akkor vadonatúj volt minden tájszeglet Tokajban és Tállyán. A szocializmus végének lecsengése után - amikor én itt életemben először megjelentem - már volt tíz évnyi lassú fejlődés a borvidék mögött. Építészetben és a domboldalak művelt és parlagon maradt területeinek váltakozó rendezettségén is látszott, hogy mindig extra jövedelmet volt képes termelni a táj, de a kőbánya zavaró látványa is figyelmet követelt magának.

Somogy-ország képét akkoriban a hatalmas egybefüggő száz-százötven hektáros táblák rajzolták meg, ma sokkal tagoltabb a táj. Erősödik a gazdálkodói réteg, akiknek kisebb nagyobb területei, mint kockás terítő feszülnek a dombokon.

Életszínvonalbeli különbségben?

Alapvető különbséget nem láttam. Átlagos volt egyaránt itt is ott is az élet. Tállya nem volt elmaradott, bár a bortermeléssel kapcsolatos gondolkodásban nehezen ment a váltás, például a napszámosokat nem volt könnyű rávennünk a hozamkorlátozásra. Amikor egy területet szellemi javaitól megfosztanak, az meglátszik. A felnövekvő fiatalok elmentek, sőt a szüleik is erre buzdították őket, hisz nem volt működőképes saját gazdaságuk. Azzal, hogy a falvankénti negyven-ötven prosperáló családi gazdaság kikopott, elvándorolt a szürkeállomány s vele együtt szépen lassan a disznó, a tehén és az aprójószág is eltűnt a portákról. Az mindennek a vége, ha már tyúk sincs! A paraszti tudás sokfelé szinte nyomtalanul tűnt el, ezeken a helyeken csak faluban lakó proletárok maradtak. A zöldség-gyümölcs termelő kert Magyarország komoly lehetőség lenne száz évnyi kihagyás után ismét.

Mádhoz hasonlóan Tállyán lehet-e beszélni borász vagy birtok tulajdonosi közösségről, amiben konszenzus képes alakulni?

Mivel nem éltem ott folyamatosan, ezért több dologban nem tudtam részt venni. Kétségtelen, hogy vannak kezdeményezések, közösség létrejöttéről azonban nem lehet beszélni. Ugyanakkor azt látom, hogy minden emberi együttélésnek vannak közös tulajdonai. Ezeket fel lehet használni építő módon a tájban élők és dolgozók javára. Számomra a Balaton Bor létrejötte jó példa erre. A közösség tulajdonának ilyen felhasználása az egész borvidék javát szolgálná.

Bízott benne, hogy majd valamelyik gyermeke a háromból tovább viszi a birtokot?

Három csodálatos gyerekem van, a legidősebb cambridge-i diák, a középső Budapesten egyetemista, a kicsi jövőre fog érettségizni. Amit egy szülő megkaphat a gyerekeitől jó értelemben, azt én megkaptam. Egy sok generációs borász családban természetesebb módon következik a családi legendáriumból - még a szocializmus rombolása ellenére is -, hogy borász lesz valamelyik gyerekből. Akkor pedig pláne, ha a gyerek mindennapi tapasztalatként benne él egy működő, expanzióban lévő birtokban. Esetünkben ez teljesen más. Persze büszkék voltak és büszkék is a birtokra, sok mindent tudnak is róla, de a természetes érdeklődés nem vitte őket bele, én meg nem erőltettem. A két nagynál ez egyértelműen látszik. A legkisebb nemrég megkért, hogy írassam be egy aranykalászos gazda tanfolyamra. Majd kiderül, mit akar.

 Több lett Tállya által? Nem anyagi értelemben értem.

Mindenképp. Kívülállóként így nem ismertem volna meg a borkészítést, a tájat, az építészetet. Komoly iskola végigmenni a szőlőből borrá válás folyamatán, vagy a borból a szétesett bor folyamatán. Pont olyan, mint az emberi élet. Nincs két egyforma évjárat, ahogy két egyforma ember sem. Megértőbbé váltam az esendőségekkel, a hibákkal, a másokéval és a magaméval szemben is. Nekünk Tállyára nem jutott egy nagyformátumú borász húsz évvel ezelőtt, csak egy felszámolt szövetkezet. Egy kis gazdaság, ha okosan működtetik, akkor a saját szintjéhez képest is tud magas minőségben szolgáltatni. Meggyőződésem, hogy tokaji birtokosnak lenni több, mint bort termelni. Ha kiszámítható dolgot akarunk, akkor nyissunk csavargyárat, aminek a gépsoráról száz mázsa vasból lejön x idő alatt száz mázsa csavar. A szőlőbirtok esetén nem lehet ilyen módon megkapni az aszút. A birtok létrehozása nekem nem közgazdasági megfontoláson alapuló folyamat eredménye volt. Emberről, Istenről és a spiritualitásról szólt.

A Szent Benedek Pincészet aszúja a Budapesti Borfesztiválon

Fotók: a pincészet archívumából

Mi vár most eladásra vagy újragondolásra?

Huszonöt hektár, melyből tíz hektár termő, tizenöt hektár pedig művelésre váró parlag. Két tagban, de mondhatni egybefüggő az egész, mert a területeink határosak egymással. A telek a rajta álló házzal, az alatta húzódó pincével, a műszaki felszereléssel, hordókkal, a palackos és hordós tételekkel és természetesen kollégám Ádám Jóska és a három munkatársunk is része a „csomagnak”. Évente általában öt féle borral jöttünk ki a száraztól az aszúig, természetesen ez átállítható, termelési koncepció kérdése. 

Van konkrét ok, ami elhozta személyes életében a változtatás szükségességét?

Mindig úgy működtem, hogy több életre való feladatot láttam magam előtt. Az, hogy a váltás lehetősége felkínálkozott az azért van, mert nyitott vagyok a belső és külső jelekre egyaránt. A követező ötven-hatvan évben nem kizárólag ügyvédi feladatokat akarok végezni. Mentálhigiénés tudásra minden egyetemet végző embernek szert kéne tenni. Egyébként az élet közepével megjön a változtatásra való igény. Lehetünk rá vakok, de a rövidebbet fogjuk húzni, ha nem változunk. Önmagunkkal őszintén szembe kell nézni. Az élet természetes része a változás. Csak a saját személyünk a korlát ebben. A világ igazi tágassága csak rajtunk túl tapasztalható meg. A határokat ki kell nyitni. Egyébként ezer dolog van, amit az ember az élete második felében elkezdhet. Példám is mutatja, hogy nem kell szociális munkásnak lenni a mentálhigiénés képzéshez. Meg kell találni a kiteljesedésünket segítő eszközt. Ez nem pénzkérdés. Felismerjük-e, hogy akármilyen kevesünk legyen is, mindig van miből adnunk vagy odafordulnunk a másik emberhez. Fontos, hogy Isten felé rendben legyen a kapcsolatunk.

Ádám József a Szent Benedek Pincészet borásza a Budapesti Borfesztiválon

Új tulajdonost, bérlőt vagy kereskedőt keres valójában?

Minden megoldás érdekel. Társat is akár. Csodás két évtized van mögöttünk. Ez a pince szerelemgyerek. Ezt az élményt örökre őrzöm. Három lehetőséget látok magam előtt, egy társsal vagy akár csak egy kereskedő jelentkezésével tudom működtetni a pincét, hiszen nem a termelésben kellene segítség. Vagy ha olyan vevő jelentkezik, ahol látom a méltó folytatást, akkor el fogom adni. Végső megoldásként le is tudom állítani. A területeket kiadom bérbe, a házat és a pincét pedig kulcsra zárom. De, nagyon szeretném, ha nem ez lenne a vége annak, amit létrehoztunk.

Tehát meg lehet keresni? Mármint nem a mentálhigiénés tudása végett.

Természetesen a birtok ügyében is nyitott vagyok minden felvetésre. Bármi is lesz a folytatás, a borkészítés olyan erős kötelék, hogy sem a boroktól, sem a borvidéktől nem fogok soha elszakadni. 

Tallián Hedvig

Mindent belengő kezdeti optimizmusról, sörissza franciáról, hivatali harcról, az áttörés aszújáról, 1413-ról és a felelősségről is faggattam a DISZNÓKŐ Szőlőbirtok és Pincészet igazgatóját, MÉSZÁROS LÁSZLÓT, aki gyakornokként kezdett húsz éve a pincészetnél, mely idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Negyed évszázad kudarccal, sikerrel és felemás fejlődéssel átszőtt történetét olvashatják az alábbi interjúban.

Emlékszik még mitől volt más Tokaj levegője, amikor először beleszippantott, mint Körmendé, ahol született?

A kilencvenes évek első felében a keszthelyi agráregyetem diákjaiként élénken érdeklődtünk a borászatban zajló fejlemények iránt. Engem Tokaj vonzott. Tudtam, hogy komoly beruházások zajlanak, és új szelek fújnak. Diplomázás után 1995 nyarán több helyre is elküldtem az önéletrajzomat, a Disznókőhöz hívtak be. Fél napot töltöttem együtt a meghatározó emberekkel – Daniel Llose-szal, aki azóta is az AXA Millésimes technikai igazgatója, Árvay Jánossal és Dominique Arangoïts-val a borászokkal – miközben megmutatták az épülő birtokot. Tíz nap múlva már Tarcalon kerestem az albérletet.

Mészáros László, a Disznókő igazgatója és Christian Seely, AXA Millésimes vezér

Fotó: Furmintphoto

Mezőgazdászi diplomája mellett angol és különösen francia tudása nyomós ok lehetett, hogy bekerült a csapatba.

Így van. Gyakornoki pozíciót kaptam. Megérkezésem napján egyből vittek is ki a szőlőbe, a mádi pincébe. Megkóstoltuk a 1992-es és ’93-as aszúkat, amiket - mivel nem kaptak forgalomba hozatali engedélyt - nem lehetett piacra bocsátani. Azon a hétvégén ismertem meg Jean-Michael Cazes-t, Bacsó Andrást és sok más fontos embert. Éreztem, hogy ez többről fog szólni számomra, mint egy egyszerű munka. Új világ volt ébredőben. Sűrű volt a levegő. Átsejlett a kultúra és a történelem ereje. A borvidék romos volt. Csipkerózsika álmát aludta. De mindenki tudta, hogy Tokaj nagyra hivatott, miközben szülővárosomhoz, Körmendhez képest kifejezetten szegény, elmaradott vidéknek tűnt. A franciák számára alig lehetett olyan szállást találni, ahol a szobához fürdőszoba is tartozott, néha Sárospatakig kellett ezért utazni.

Legendásak a történetek, hogy az éttermek borkínálatában pedig olyan aszúk szerepeltek, amit a nyugati vendégek kóstolás után inkább visszaküldtek és sört rendeltek.

Daniel Llose is Tokajban szerette meg a sört.

De a varázs mégsem tört meg…

Tokaj vonzereje óriási volt. Mindent belengett az optimizmus. Egyébként ma, 2017-ben Szerencs sokkal vonzóbb város, mint Körmend.

Milyen céllal hozta létre az AXA Millésimes, a francia tulajdonos a tokaji birtokot, és hogy választotta ki a területet?

Felszabadult az állami monopólium alól a föld a kilencvenes évek legelején, ennek híre eljutott Claude Bébéar-ig az AXA akkori elnökéig, aki ide járt vadászni. Hamar meglátta a befektetési lehetőséget benne, hisz több nagy francia és más borvidék borászata tartozott már akkor is a portfóliójukba. Elhozta a szakértőiket, körbe néztek és megtetszett nekik a Disznókő dűlő egységessége, fekvése, a régi épülettel a Sárga Borházzal.

Az 1993-as Disznókő Aszú az áttörés bora, vagy a felháborodásé?

Az áttörésé. Felkavarta az állóvizet rendesen. Nagy évjárat volt az 1993-as, sok és jó minőségű aszúszemmel, de kevés tapasztalattal. Kerestük az utat, hogy miként lehet természetes módon elkészíteni az aszút. Rengeteget próbálkoztunk kis tételekkel: borban áztatás, erjedő mustban áztatás? Minden csupa kérdés volt. De a borok fantasztikusak lettek! Kóstoltattuk az embereket, kértük a véleményüket. Senkit nem hagyott hidegen, amit kóstolt és két reakciót kaptunk. Az egyik: Úristen, mit tudhat Tokaj?! A másik: Hol vannak az érett jegyek? Ez nem tokaji karakter! A háborgást a régi borkombinátos gárdától kaptuk. Tiltakoztak, hogy ne lehessen tokajinak hívni. Az Országos Borminősítő Bizottságnak hiába küldtük el minősítésre forgalomba hozatal végett, négyszer dobták vissza. Végül 1997-ben került piacra. A borkombinát mély borostyán színű „érett” már nem változó borokat palackozott. Velük szemben mi, nem csak a szőlő minőségére, de arra is ügyeltünk, hogy tele legyenek a hordók, ne erjedjenek újra. Világos, gyümölcsös állapotban töltöttük le a borokat és a palackban fejlődtek tovább, fokozatosan eljutva a mély színekhez és érett teás, aszalt gyümölcsös, kenyérhéjas ízekhez. Az 1993-as aszú mindent hoz, ami egy érett, ötven éves aszúban megtalálható: kajszi, szilva, fűszerek, kávé... A minőségi szőlő, a készítési mód és a termőhely nagysága felülírta az addigi tarthatatlan „stílust”.

Lépjünk vissza az időben, 1990-ben a toulouse-i mezőgazdasági egyetemen tanult. Mit hozott onnan a francia nyelven túl?

Talán az alapokat és a szemléletet. De az igazi iskola a Disznókő volt. 1995 és 2000 között rengeteget beszélgettünk a franciákkal, Árvay Jánossal és Szívós Józseffel, aki azóta is a szőlészünk. Együtt formáltuk a birtokot. Dominique Arangoïts-nak sokat köszönhetek, minden tapasztalatot igyekezett átadni. Sokat jártunk össze eltérő hátterű emberek együtt gondolkodni a továbblépésen. Kóstoltuk egymás borait. Hétszőlő, Oremus, Szepsy, mindenki kedvesen fogadta a másikat. Igazi hőskorszak volt. Azon agyaltunk, hogy miként lehet a hatósággal elfogadtatni az új borainkat, elérni az áttörést, majd kijutni a világpiacra. Látszólag komoly sikert arattunk Bordeaux-ban a VinExpon. A Tokaj Renaissance standja volt az expo legnépszerűbb helye. Rengeteg jó visszajelzést kaptunk. Viszont frusztrált és elbátortalanított, hogy a fokozott érdeklődés nem jelent meg a kereskedelmi aktivitásban.

A kilencvenes évek második felében történtek az első száraz boros kísérleteik. De akkor még nem volt érett a helyzet a száraz borra. Kudarcként élték meg?

Az 1993-as száraz furmintunkat az év fehérborává választotta 1995-ben Angliában az Evening Standard. Úgy tűnt, hogy el tudunk adni hatvan-százezer palackkal belőle. De nem így történt. Az ausztrál chardonnay-k ekkor kerültek be az angol piacra, felszabadult az embargó alól Dél-Afrika kereskedelme, így az ő boraik is bejutottak a körforgásba. Ezek az országok angol nevekkel, érthető üzenetekkel jelentek meg a brit üzletek polcain. A nem túl vonzó Kelet-Európából egy ismeretlen fajta, szomorkás címkével nem tudott labdába rúgni ebben az élénkülő közegben. Az árról nem is beszélve. Muszáj volt felülírnunk a terveinket. Az 1996-os évjáratnál kivártunk a szürettel, ráhangolódtunk az édes bor gondolatára és a minőség fokozására. Ebben vagyunk igazán versenyképesek, erre a következtetésre jutottunk. Ráadásul, az akkor még maroknyi hazai borkedvelő réteg sem érdeklődött komolyan a szárazak iránt.  

Szamorodnijuk egy évszámról kapta a nevét. 1413, ekkor említik először a Disznókő szőlőhegyet.

Szamorodnit is 1993 óta készítünk, de hiába szerettük a bort, nem volt kelendő termék. A hatósági nehézségek miatt a cuvée nevet használták sokan a borvidéken az aszú alatti kategóriákra, és ezek a termékek el is uralták a piacot. A szamorodni név nem is csengett túl jól mivel az olcsó kategóriával kapcsolódott össze az emberek fejében. Nagy Kornél történész bukkant rá levéltári kutakodásai közben arra az 1413. július 14-én keltezett periratra, amelyből kiderül, hogy két család harcolt a területért. Ebben említik először a Disznókő nevet. Innen jött az ötlet a karakteres névadásra. Ipacs Géza pedig elkészítette a középkort finoman idéző címkét és a 2012-es Disznókő Szamorodni - ez a gyümölcsös, arányosan édes bor - már ezzel került forgalomba. Alig várjuk, hogy ugyanezzel a névvel novemberben piacra bocsáthassuk a 2015-öst.

Gyakornokként indult a karrierje a Disznókőnél és öt év elteltével kinevezték birtok igazgatónak. Ez az egyetlen munkahelye, mi tartotta itt?

Tokaj, ez a szűk kis termőhely, szakmai izgalmakat, hatalmas kulturális és történelmi múltat kínál úgy, hogy közben Ázsiától Olaszországig az egész világgal kompatibilis és versenyképes. Ez erős marasztaló erő. A föld, a szőlészet csupán kis része a világ egészének, de közben a világ minden szegletéből érdeklődnek iránta. Én pedig mindig nyitott voltam a világra. Az AXA tulajdonosainak bizalmát pedig úgy érzem mindig élveztem.

Kik a legfontosabb munkatársai az elmúlt negyed évszázadban?

Idekerülésemkor a már Disznókőnél dolgozó francia kollégákat már emlegettem. Aztán 1998-tól a jelenlegi AXA Millésimes vezér, Christian Seely lett a főnököm és együtt dolgozunk Disznókő stratégia kialakításában.  A kezdetektől itt volt Szívós József a szőlészünk. Olyan ember, akit mindenki ismer és szeret. A borászainktól Dominique Arangoïts-tól - ő 1996-98 között vezette a Disznókőt és folyamatosan adta át nekem a tapasztalatait, felkészítve a birtok vezetésére - Árvay Jánostól, Berecz Stephanie-tól egyaránt sokat tanultam. Sokat kóstoltunk együtt és bár elváltak útjaink, mindenkivel tartjuk a kapcsolatot. Tavaly év végéig Kovács Zoltán volt a főborászunk, ő is sokat tett a Disznókőért. Filep Gergő egy fiatal, új kolléga, jó érzéke van a szakmához, meggyőző a munkája. Posta Ildi a pincemunka és adminisztrációs háttér vitelében nélkülözhetetlen személy. Az anyacégünk ugyan sokat segít az értékesítésben, de mióta Hanyecz Andrea az exportot és Lesti Zoltán a belföldi kapcsolatokat gondozza, azóta az eredményeink sokat javultak.

A francia mezőgazdasági miniszter Agrárágazati Becsületrenddel tüntette ki 2007-ben. Nagyon elégedettek lehetnek a munkaadói a teljesítményével.

Jól esett az elismerés, de ettől nem vagyok több mint ami. Jó, hogy észreveszik és számon tartják az ember munkáját. Ma már más, a portfólió részét képező borászatok kóstolásain és házasítási munkáiban is részt veszek. Része vagyok és egyre inkább része leszek a nemzetközi csapatnak. Ez előrelépés a karrieremben, de a Disznókőnél megmaradok, mint vezető.

Borvidéki viszonylatban a nagybirtokok közé tartozik a Disznókő, komoly külföldi tőkeerővel. Azon túl, hogy a borkultúráért dolgoznak és munkát biztosítanak harminc embernek, milyen extra felelősségvállalási megnyilvánulásokat tesznek? Ez különösen szükségszerű kérdés, mivel a borvidéken nagy a szegénység, a nyomor pedig nincs messzebb néhány kilométernél.

A helyi társadalmi kezdeményezésekben igyekszünk részt venni. Most október 8-án ötödik alkalommal rendezzük meg a Disznókő nemzetközi terepfutóversenyt a szőlőben. De talán a legfőbb hozzájárulásunk az, hogy a Sárga Borház körül minden hónap második vasárnapján helyi kézműves piacnak biztosítunk helyszínt már több éve. Ez jó személyes kapcsolatok építésére, és klasszikus ismeret és információ áramoltató funkciója van.

A Sárga Borház Étterem „stratégiai” helynek tűnik, mindig lehet ismerőssel találkozni itt…

Ez adottság, de a köszönet Zarándy Vilmosnak és Jutkának jár, akik jó konyhát visznek. De azért is népszerű a hely, mert ha véletlenül egyedül mész be, akkor is szóval tartanak, kedvesek hozzád. De a borvidék tágabb környezetére és helyzetére vonatkozóan és a kérdés mélységét illetően a válaszom összetett. Komoly kérdés a demográfia. Csökken a lakosság lélekszáma, és elöregszik. Valóban nagy a szegénység. A kilátástalan helyzetű családok esetében fontos lenne, hogy a gyerekeik a szőlőben, a pincében értelmes munkára találjanak és a jövőjüket itt képzeljék el. Ehhez oktatásra is szükség lenne. Az elvándoroltakat vissza kellene csábítani, de elsősorban a népességfogyást kéne megállítani. A 1990-es években sokkal nagyobb volt itt az élet. Nincs társadalmi kohézió. A polgári légkörről és szalonokról csak álom szintjén lehet gondolkodni. Mád az egyetlen, ahol a szőlő látványa megnyerő és látszik a fejlődés egyéb vonatkozásban is, a többi település erősen le van maradva.

A „Sárga” szomszédságában áll - a Disznókő birtoknak és a borvidéknek is ikonikus épületévé vált – traktorgarázs, mely Ekler Dezső munkája. Ez az épület harmónia, esztétikum és funkció szerelme. Ha felülről nézzük olyan, mint egy ölelés. Sőt, e traktorgarázs „másodállásban” koncertteremként funkcionál.

Valóban voltak már itt Carmen és Rigoletto előadások és elfér két-háromszáz főnyi közönség. De alapvetően traktorgarázs. A tulajdonosok komoly építészt kerestek és először Makovecz Imrét ajánlották, de megsúgták nekik, hogy nehéz ember. Végül a Makovecz tanítvány, Ekler Dezső lett a befutó. Még Bordeauxba is elvitték, hogy közelebb kerüljön a borászat épített világához. Emlékszem a kivitelezés idejére, a rajzaira, amiből végül megszületett a traktorgarázs. Élmény volt vele beszélgetni, beavatott bennünket a folyamatokba. A birtok egységesülésével a technológiai sor minden része bekerült Mezőzomborra. Ondról a feldolgozót hoztuk át, Mádon pedig felszámoltuk a pincét és a hegyoldalunkba vájtunk teret a borainknak. A traktorgarázs, a „Sárga” és a filagória a sziklával, mindhárom épület összeforrt a Disznókő márkával.

Az Ekler Dezső tervezte pincészet és jobbra fenn a traktorgarázs, a borvidék ikonikus épületei

Fotó: Furmintphoto

Mit tettek hozzá a franciák Tokajhoz? 

Modern szemléletet hoztak szőlészetben, borászatban egyaránt. Ismerték a magas cukortartalommal való erjesztési technológiát. Külföldi tulajdonosként könnyebben juttatják be a borainkat a világpiacra, ismervén a piacot, a trendeket. Tőlük tanultuk, hogy mindent, ami a szőlővel, borral történik, azt le kell jegyezni. Nálunk nincs művészkedés. Amit lejegyzünk, rögzítünk, azt vissza lehet keresni, így tudunk tervezni. Christian Seely az AXA vezérigazgatója hamarosan személyesen tart nagykóstolót a cég portfóliójából. Ilyen alkalmakkor - máskor is volt már erre példa - nem csak rólunk szokott beszélni, hanem Tokaj egészéről, és ez a kis termelőknek is a javára van, ahogy a többi nagynak is. Csak egységként lehet igazán sikeres Tokaj. Persze közben hiányérzetünk is van, mert még nem tartunk ott, amire adottságaink predesztinálnának.

Huszonöt év az embernél is épp csak a kezdet.

Így van. De ma már Michelin csillagos étterem borlapja nem létezhet Tokaji Aszú nélkül.

De nem a desszertborok reneszánszát éljük.

A bortrendek mindig változnak. Ki merem jelenteni, hogy van piaca a desszertbornak. Sok a szakértő és a gyűjtő is. Persze ez szűk piac. A Disznókő borok önálló stílust képviselnek. A Tokaji Aszú értéke nem az édessége, hanem a termőtáj adottságaiból fakadó egyedülállóság a savakkal, az ásványossággal. A bordivatot követő emberek csoportjából nőnek ki a komoly fogyasztók, akik eljutnak a nagy édes borokig. Tokajt jelentős borvidékké az aszú tette, és fő termék marad, biztos vagyok benne. A világ egyik különlegességéről van szó. Ne felejtsük el, hogy a mi aszúink húsz, harminc vagy ötven év múlva is élvezhetőek lesznek. Ez remek befektetési lehetőséget jelent. A száraz bor új lehetőség, a korszellemhez igazodik. Már az illat és a gyümölcs nem elég a fogyasztóknak. Nagy a lehetőség a furmintban, mert a sokszínű termőhely hiteles tolmácsolója.

Szeretik-e a becenevüket, Malackavics?

Még nem hallottam. Egyébként rá szoktak kérdezni, hogy komoly-e, amikor számlát kérek és mondom, hogy Disznókő.

Nemrégiben koktélversenyt szerveztek a 25 éves ünnepségsorozatuk részeként. Nem szentségtörés tokajiból koktélt mixelni?

Utazásaim során látom, hogy a koktélt komolyan veszik, különösen New Yorkban. Alapanyagnak is a legjobb italokat használják a mixerek. Művészi szinten űzik az ötvözést. Érdekli őket az aszú és az eszencia is. Budapesten a Buddha Bár menedzsere Borsos Gergő imádja Tokajt. Vele és Lesti Zolival együtt született az ötlet, hogy próbáljunk meg tokaji alapú koktélt kreálni. Egyáltalán nem baj, ha bárpultokon is megjelenik az aszús palack. Jó játék, szentségtörés nélkül. Egyébként egy ízben, amikor a Lanson Champagne háztól az egykori tulajdonos unokája nálunk járt, emlegette, hogy a nagyapja a champagne-t és a tokajit együtt itta.

Kipróbálták?

Ki, de nekem nem jött be.

Szőlő- és borbirtokot venni ma presztízs. Kaptak-e vételi ajánlatot a birtokra belföldről, vagy külföldről?

Valószínűleg tudnék róla, ha történt volna megkeresés. Persze volt idő, amikor szükségünk volt tőkére, de az anyacég megadta a kért segítséget, a munkánkat ilyen módon is támogatva.

Milyen szüretnek néz elébe a birtok 2017 őszén?

Szélsőséges év volt nagy esőkkel, kánikulával, hiánytünetekkel, de mégis szépen beérett a szőlő. Kisebb a mennyiség, mint általában, a botrytis pedig még nem adott jelt magáról. Szeptember vége felé indítjuk a szüretet, és ha elérjük a megfelelő cukorfokot és megindul az aszúsodás, azzal együtt a szemválogatásnak is nekilátunk.  

Elért eredményeik alapján hogy látja a jövőt?

A birtokrekonstrukció száznégy hektár esetén lassú folyamat. Jelen pillanatban újratelepítés alatt áll a Hangács aldűlő, már most érződik, hogy innen három évtized múlva nagy borok születnek majd. A Lajosok is ígéretes. A száraz dűlőszelektált furmintokkal kísérletezünk, ezeknek is piacot kell majd találni. Legjobb területeinken a telepítések egyelőre fiatalok. A birtokrekonstrukció végeztével az egységesülés egy ismert champagne házhoz fogható nagy tokaji márkát kell eredményezzen, ezért dolgozunk. Büszkék vagyunk a huszonöt évre, de ez még csak a kezdet.

 Tallián Hedvig

Varázslatos 99 pontra értékelte Szepsy István 2007-es Tokaji Eszenciáját a londoni székhelyű borszaklap, a Decanter. Ha tovább szűkítjük a kört Stephen Brook volt az, aki a borvilágban sztratoszférikusnak számító 99 pontot adta. A neves borszakíró a borkülönlegességet tavaly a Botrytis Forumon kóstolta, tudtam meg Forczek Ákostól, a borász londoni kereskedőjétől. Brook benyomásai a borról a Decanter közlése nyomán így foglalhatóak össze:

„Tömény arany. Illatában visszafogott narancs és őszibarack. Telt, krémes és viszkózus, nagy testű és súlyos, rendkívül koncentrált bor. Extrém édességét teste és gazdagsága tartja egyensúlyban. Csupán 100 liter készült belőle, maradék cukra 570gr literenként, és 2,5 százalék az alkohol tartalma.”

Forczek Ákos elmondta, a bor kiskereskedelmi ára 1480 GBP. Jelenleg Londonban az Oxford Streeten a Selfridges-ben lehet megvásárolni, valamint hamarosan az elképesztő borválasztékáról híres Sketch étterem is árulni fogja, 350 GBP ért fél decijét.

Természetesen felhívtam és megkérdeztem Szepsy Istvánt mit szól bora értékeléséhez.

„Örülök az eredménynek. Stephen Brookkal többször találkoztam már, hiszen nem egyszer járt Tokajban. Ő írta a 2000-ben megjelent Wine people című könyvet, amibe engem is érdemesnek tartott beválogatni a világ másik huszonnyolc borásza közé. Ez a magas pontszám azért fontos, mert felhívja az értékeinkre a figyelmet. Ez most jelzővonal! A nemes édes borok ismertsége és elismertsége meg kell, hogy nőjön a világban. Az aszú és az eszencia azok a boraink, melyek meg kell adják a borvidék nagy rangját. Hiszen egyedülállóak a világon. Az egyensúly, amit Stephen Brook megjegyez a borról, a termőhely elképesztő adottságaiból fakad. A visszajelzés jókor jött, hisz egybevág azzal, amit gondolunk, hogy a dűlős aszúk és az eszencia képes visszaadni a Tokaji borvidék rangját” – hangsúlyozta ismételten Szepsy István. 

Tallián Hedvig

Ki kell végre mondjam! Mert nem hagy nyugton. A furmint nem egyszerűen egy szőlőfajta. A furmint igazodási pont. Összetartó erő. Túlmutat önmagán. Szekértáborok felett áll. Hiába köt bele néhány gyökértelen, önjelölt félpróféta. Leránthatatlan a bozótharcba. A furmint új irányt mutat. Átlép törésvonalakon, betemet árkokat. Szereti a löszt, a zeolitot, az andezitet, a riolitot a minél kövesebb, nehezebb életet. Dacosan áll a kihívás elé. Él és túlél. A furmint robusztusan elegáns és megrendítően mély. Hol száraz, hol istenesen édes. Megkerülhetetlen karakter. Már nem csupán egy régió ügye. Régen elemelkedett a talajtól, a tájtól. Ki kell mondanom: a furmint nemzeti ügy. Így egyszerűen és nagyszerűen. A furmint kapocs. A furmint lelki üzenet. Most mikor e sorokat írom a Vajdhunyad Várában zajlik a Furmint Február. A furmintnak már nem csak hónapja van, de napja is. Sőt, 2017 az éve! Ifjabb Szepsyvel az élen a furmint világot hódít. S mindezek dacára a furmint érzékeny. Sőt érzékel bennünket. Képes arra, amire a Gárdonyi regény, az Egri csillagok. Visszaadni a reményt.

Tallián Hedvig

Ifiként minden gondolata a kosárlabda körül forgott. Amióta hagyta elpattogni a labdát, a termőhely és a családi gazdaság áll figyelme fókuszában. A debreceni születésű agrárközgazdász SZILÁGYI LÁSZLÓT a Gizella Pince tulajdonosát faggattam. 

(A portré a VinCE Magazin Amiért élek rovatában jelent meg nyomtatásban 2016 őszén.)

Nagyapám Debrecenből látott hozzá a birtoképítésnek, először egy Bodrog-parti telket vett Tokajban, majd kisebb területeket. A megtermelt hordós bort pedig értékesítette. Nagyszüleim és szüleim ki nem mondott kívánsága volt, hogy egyszer vigyem tovább, amit elkezdtek. Álmuk valóra váltására már csak a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakmérnöki képzése, a kosárlabda és a városi élet elhagyása után váltam alkalmassá. Szép lassan elkezdtem komolyan venni a családi örökséget.

Ötödikes voltam, kinn kosaraztunk az udvaron és a palánk négyzetéből bepattant a labda a gyűrűbe. Az élmény annyira erősen hatott, hogy hosszú évekre rajtatartott a kosárpályán. A kilencvenes évek elejétől megszállottan követtem az amerikai profi kosárlabdát. Az NBA mérkőzéseiről 1994-től teleírtam egy kockás füzetet a csapatok eredményeivel. A tévéműsor és a teletext volt a forrásom. A gimnázium alatt az NB 1 ifijeként körbejártuk hétvégenként Magyarországot a felnőtt csapattal. Fantasztikus időszak volt. Érettségi után is maradtam szülővárosomban és a Debreceni Egyetemen agrárközgazdaság-tant hallgattam, és még itt sem tudtam elszakadni a kosárpályától. Tokajba költözésünk után Nyíregyházára, majd Szerencsre jártam kosarazni, ekkor fejeződött be szép lassan kosaras pályafutásom. Tokaj sajnos csak focicsapatot tudott kiállítani.

Kulturális sokk volt, amikor az egyetemet felfüggesztve egy évet eltöltöttem Floridában. Autókat parkoltattam. Kezünkbe nyomták a luxus autók kulcsait és be kellett állítani őket kétszáz hasonlóan drága kocsi közé. A kulcsokat mindig a bal első keréken hagytuk és fel sem merült, hogy ez így ne lenne biztonságos.

Tettem egy budapesti kitérőt az egyetem után és bő két évre elszegődtem a Vidékfejlesztési Minisztériumba. Tanulságos időszak volt, az uniós csatlakozás jog és gazdasági harmonizációs folyamataiba láthattam bele. Végül 2005-ben döntöttük el Marcsival, aki azóta már a feleségem, hogy Tokajba költözünk. Ekkorra már végképp nem volt kérdés, hogy milyen irányba akarom vinni a szőlő- és bortermelésünket.

Átültethettem az egyetemi elméletet végre a gyakorlatba. Kifejezetten hasznos képzést kaptunk ugyanis. A pénzügytől, a marketingen át, a statisztikáig minden részletbe beavattak, ami egy birtok működtetéséhez szükséges. Örülök, mert ez a tudás lehetővé teszi, hogy átlássam a birtok teljes működését. Fontos az egyensúly az ügy iránt érzett szenvedély és a gazdasági folyamatok közt.

Idén nyáron újrakezdtem a sportot, futok, biciklizem. Jó, ha az ember odafigyel a testére. Az egykori DEAC-os sporttársakkal is összejárunk. Kosarazunk, főzünk, átbeszélgetünk estéket. Felhőtlen nevetéssel telt a legutóbbi találkozónk is. Erős bennünk a nosztalgia. Az elektronikus zenét nem csak hallgatni szeretem, két éve saját keverőpultom is van dj hajlamaim kiélésére. Inspirál az ebből a zenéből kitörő ritmus. Régen különösen kultiváltam a hip-hopot, ma is fel tud spannolni. A borászbarátokkal kert lecsóbulikat tartunk. Balassa Pistivel több, mint egy évtizede ismerjük egymást, nagyon sokat köszönhetek neki.

Pincészetem nagymamámról kapta a nevét. A Gizella Pince ma már tizenöt saját hektárról szüretel szőlőt. Kötődésem a tokaji tájhoz az évek során egyre erősödik. A tájrészleteket, a termőhelyi különbözőségeket a szőlőbogyók finom érzékelésén át fedezem fel. Idén újrarendeztem a termékpalettánkat. A korábban külön palackozott Medve, Deák és Kastély dűlők borait a 2015-ös évjárattól Gizella Furmint néven bocsátom piacra.

A tarcali, lóval művelt, meredek teraszú, dácittufa alapú, löszös Szil-völgy dűlő továbbra is kiemelt pozícióban marad. Önálló borként kerül a fogyasztókhoz. Itt éveken át harcoltunk az őzekkel, folyton lerágták a friss hajtásokat, ugyan a szőlő nagy túlélő, de mindennek van határa. Végül lekerítettük vadhálóval a területet. A seregélyek ellen pedig pár termelővel összefogva idén már gázágyúval védekezünk. Az idő java része természetesen békés, a táj látványa pedig elragadó. A Szil-völgy kőfala mellett kiépítettünk egy leülős részt, ide viszem ki a vendégeket bort kóstolni, a tájban gyönyörködni. Egyedül is leülök néha, ha úgy érzem nyugalomra van szükségem.

Szilágyi László

Fotó: Jenei Balázs

Az innováció jegyében telt az elmúlt tíz év Hegyalján. Élénken emlékszem, amikor Balassa Pistivel és Hörcsik Ricsivel és Krimin Attilával 2009-ben kitaláltuk, hogy menjünk el Szepsy Istvánhoz. Másnap reggel írtam egy e-mailt és délben telefonált István, hogy mehetünk. Azt a találkozást azóta emlegetjük a fiúkkal. Akkor értettem meg, hogy a prioritás a szőlőé, annak kell rendben lennie és aztán jön minden más. A Szepsy 2008-as Szent Tamása és Demeter Zoli 2008-as Lapisa mérföldkövek. Nem kérdés, hogy bele kell tenni az irdatlan sok energiát a birtokba, és ha szükséges, a végletekig is el kell menni.

Napról-napra fejlődünk a szakmai munkánkban, és jól esik a fogyasztóinktól a jó szó, a taps. Emellett persze a családom nélkül nem lennék az, aki vagyok. Marcsival már tizennégy éve vagyunk egy pár. Két szép gyermekünk van Mariann hét és Dénes két éves. Az apaság hatóerejét akkor érzékelem leginkább, amikor sikerül huzamosabb időt eltöltenem a gyerekeimmel. A szőlő és a bor jó tanító, így aztán tudom, türelemmel kell lenni a gyerekeink és a társunk iránt is.

Magyarságomra valójában a Floridában töltött időszakban ébredtem rá. Felértékelődött a hazám, amikor kívülről láthattam rá. Bár Tokaj nem a szülőhelyem, de a dűlők és borok adta nagyszerűségén túl, emberi és szakmai közösségeket is nyújt ötven versenyképes borászatával. Ország építők vagyunk mindannyian.

Tallián Hedvig

Kedves István!

Biztos vagyok benne, hogy egy, az 1811-es évjáratnál kimagaslóbb évjárat tett volna igazán boldoggá téged ebben az évben. Hogy végre meglegyen - munkád csúcsa - a koronagyémánt!

Mert legelső találkozásunk óta tudom, hogy mekkora erővel ostromolod a csúcsot. Amit valójában Te tolsz egyre feljebb és feljebb – ahogy Forczek Ákos is mondja a filmben.

Emlékszem, ugyanis amikor 15 éve megkérdeztem tőled, hogy meg van-e már a koronagyémánt? Azt válaszoltad, hogy nincs, csak kisebb gyémántok vannak.

Aztán 2004-ben és utána minden évben ismét feltettem a kérdést, és csak nem volt meg az a koronagyémánt! Szerinted - Szepsy-mértékegységben mérve. De mindenki tudja, aki itt ül, hogy közben újabbnál újabb csúcsokat hódítottál meg. Felfedezted kedves dűlőidet, vagy inkább azok fedeztek fel téged maguknak.

Mi pedig mindig merendítően szép aszúkat és száraz borokat iszunk és ittunk. Munkád gyümölcsét.

A szeretet mint tőke molinója az Uránia Nemzeti Filmsznház előtt

Ipacs Géza munkája

… emlékszem, amikor a Sárospataki Vár lovagtermében az adrenalin elrepítette a borodért licitálókat - a Nyúlászó 58-as 2013-as évjárattal került kalapács alá akkor. Elcsukló hangjával küszködött az árverező a másfél percig tartó őrült ping-pong licit alatt. Végül megszületett Magyarország legdrágább száraz fehér bora. Nyolc milliós volt a leütés. S közben a szemem sarkából figyeltem, hogy Te kissé félrehúzódva miként vered a fejed a történelmi vár nehéz kő ajtófélfájába.  

Persze soha nem az ár az elsődleges, ahogy tőled tudjuk, hanem a minőség. A munka minősége. Az évjárat minősége. A bor minősége. A helyi ember életminősége. Az ország minősége.

… és emlékszem mikor Angliában rostokoltam, mert kitört az izlandi Eyjafjallajökull és a vulkánkitörés miatt nem tudtam hazajönni. De végül - repülésem napján - azzal a hírrel jelent meg a Financial Times, hogy Magyarország fejlődik és Szepsy István száraz borai a nagy fehér burgundik alternatívái. S boldogan hoztam haza az eredeti példányt.

Még a nyugat is tisztelgett!

… emlékszem, amikor megsúgta Ákos, hogy díjat kapsz, a világ borász elitjétől. S ezt itthon alig fogta fel valaki. A világ legjelentősebb elismerésével jutalmaztak, amit borász kaphat. A bor ura lettél. A BOR URA VAGY.

… és emlékszem, amint beszélsz a házatok alatt a szárazboros pincéd lépcsőjén - ahol Makovecz Imre is üldögélt még nem is oly rég - és felnőtt férfiak fakadnak sírva szavaid hallgatva, nem is beszélve a nőkről.

Minden szabályt felborítasz, áthágod a határokat és megtapasztalhatóvá teszed a szeretetet.

DE! Minden erőfeszítésed ellenére még a 2016-os évjárat sem hozta meg a szepsy-mértékegységben mért koronagyémántot. A legnagyobb bort. Szerinted. De megcáfollak!

Időközben ugyanis rájöttem, az elmúlt hetekben e film kapcsán az emberekkel beszélgetve, hogy amit gondolok és érzek az igaz. Van ennek a nemzetnek egy szent tárgya, és azon, te magad vagy a legfényesebb koronagyémánt!

Isten tartson meg nekünk az egész ország örömére erőben, egészségben, alkotókedvben sokáig! Hálás szívvel köszönöm, hogy jobb emberré tettél és köszönöm, hogy vagy! 

Budapest, 2016. december 8.

Tallián Hedvig

Kárpát-medencében és világpiacban gondolkodik, miközben sok pince sorsát a vállán hordva driving-winemakerként száguld a Paloznak-Budapest-Erdőbénye autópályán. A Tokajban rejlő lehetőségről és a boldogság mibenlétéről HOMONNA ATTILA vallott.  

(A portré a VinCE Magazin, Amiért élek rovatában jelent meg 2016 nyarán.)

Sátoraljaújhelyi születésű nagyapámmal nem egyszer megmásztuk a Tokaj-hegyet. Alföldi gyerekként elég hatalmasnak tűnt. Mintha hazajárnék, ez volt az érzésem akárhányszor hegyalján jártam. Szüleim próbáltak megóvni a mezőgazdaságtól, sikertelenül. Gépészeti technikusként érettségiztem, aztán Pécsen andragógiát hallgattam. Amikor amatőr borrajongóként a debreceni Bortársaság franchise-át építgettem erősödött fel bennem a kérdés, miért nem csinálom a sajátomat? Végül Gyöngyösön begyűjtöttem egy szőlész-borász szakmérnöki diplomát is.

Nicolas Godebskytől kaptam az első komoly szellemi impulzust. Segítségével jutottam ki 2003-ban Languedoc-ba, végigcsináltam egy szüretet, és hogy tanulhassak még kinn maradtam Franciaországban. Fizetés nélkül is bevállaltam minden szőlészeti-borászati munkát. Letudtam mára egy életnyi szüretet, de még most is igyekszem ötöt-hatot lebonyolítani évente. A francia tapasztalatok birtokában elgondolkodtam, hogy külföldön, a Káli-medencében vagy Tokajban akarok-e dolgozni? Egyértelmű volt, hogy a nemzetközi siker lehetősége Tokajban van.

Nem tud kilépni Tokaj a saját szorításából. Harcol egymással a mennyiség és a minőség. Luxusmárkának kellene lennie, miközben még nem sikerült lerázni az olcsó kategóriát, és az alapok sincsenek lerakva. Az egyik alap a furmint, óriási lehetőség rejlik benne. Nehéz bevallani, de ahogy egyre jobban mélyedünk el a száraz borban, egyre kevesebbet tudunk. Persze vannak eredmények, de még nem merem kijelenteni, hogy jó úton járunk. Ráadásul a klímaváltozás is beleszól a munkánkba.  

Nyakig benne voltam a debreceni underground életben. Együtt zenéltünk, buliztunk egy rakás akkor feltörekvő bandával, közben szerveztük a jegyértékesítést a Szigeten fellépő zenekaroknak, a Debrecen Est programmagazinhoz is elég komoly közöm volt. Mint mindenki én is gitáros akartam lenni. Azt hittük így a legkönnyebb csajozni. Ezt az időszakot már lezártam, lenyugodtam. A család lemondásokat követel, és lassan megjön az eszem. A hobbim tárgyai pedig polcra kerültek, analóg elektronikus hangrendszereket építettem, bár egy saját kis hangstúdióról még álmodom.

Hetente ezer-ezerötszáz kilométert autózom Tokaj, Budapest és Paloznak között. Mondhatni, hogy driving winemaker-ként élek. Erdőbényei saját birtokom a Homonna négy és fél hektár, integrálok még négy hektárt. Igazi segítőtársam a saját birtok ügyeiben Gabanyecz Zsolt. Közben épül még két új borbrand is Homonna minőségben, világpiaci célokkal. Mádon pedig a Barta Pince boraiért is én vagyok a felelős. A 2003-as és 2008-as aszúim a pincében pihennek, opciós tételként tekintek rájuk, akkor dobom piacra őket, ha úgy alakul a helyzet,

Furmintphoto: Homonna Attila

Négykor kelek, tízig szőlőmunka, aztán pince. Háromkor autóba ülök és lesz este hat mire sikerül mosolyognom. És egy esti kóstolóra már egész vállalható állapotban vagyok. Ahogy öregszem úgy nő az alvásigényem. Borfogyasztásom fél liter havonta, persze rengeteget kóstolok. Láttam, hogy tesz tönkre alkohol embereket, ezért nagyon figyelek. Tizenöt évesen plakátot ragasztottam éjszakánként, így mindig volt bulira zsebpénzem.

A Balaton-felvidéken Paloznakon a Homola Pincét is én irányítom, 2010 óta pár ezer palackról ötvenezerre emelkedett a 100% Balaton borcsalád palackszáma. Olaszrizlinggel, furminttal és kékfrankossal dolgozunk. A birtokot organikus módon művejük. Ahhoz, hogy mindenhol gördülékenyen működjenek a dolgok, csapatokat igyekszem építeni. Ezt komolyan veszem! Munkatársaim magánéletére is figyelek. Ha kiegyensúlyozottak a kollégák, akkor van csak jó hangulat és megy a munka. Olyan vezető vagyok, aki meg is tudja csinálni, amit kér. A borászati protokollt be kell tartani, ezt Nicolas a fejünkbe verte anno.

Üzbegisztán borászati feltérképezésében tanácsadóként vettem részt 2013-14 között. Olyan borászataik vannak, amiket még a bolsevikok az 1920-as években építettek. Persze minden előrelépést és fejlesztési tervet borzalmasan megnehezít a bürokrácia. Mindent megisznak és közben kielégítik a silány termékeikkel az orosz alkoholizmust.

Gigantikus játszótér számomra a Kárpát-medence Tokajtól Burgenlandig, szerves egységként tekintek rá. Megkeresett a Moric Weingut tulajdonosa Roland Velich. Tetszett neki a furmintom és azt mondta, szeretne együtt dolgozni velem. Ő az, aki naggyá tette a burgenlandi kékfrankost. Azt mondta, szívesen fektetne energiát a furmintba, s mivel a kezdetek óta világpiacban gondolkodom, belecsaptam a tenyerébe. Az osztrákok irigyek a változatos talajainkra, ugyanakkor vallom, hogy minden osztrák bortermelőnek örökbe kéne fogadnia egy magyart és pofozgatnia, hogy miként fejlődjön.

Ha majd csökken az energiaszintem, akkor csak a sajátommal fogok foglalkozni. Bevallom, hogy a pénzzel rossz a viszonyom. A megoldások érdekelnek. A kaland vonzóbb, mint a profit.

Séfekkel heti rendszerességgel konzultálok, imádok főzni. Kikapcsol. A családra is én főzök minden nap. Ehhez ragaszkodom. Csigától a hamburgerig mindent megeszek, ma már azt is, amit valaha ki nem állhattam.

A száz legboldogabb magyar egyike vagyok. Nem csak azért, mert élvezem, hogy azt csinálok és úgy, ahogy nekem tetszik, és öröm, amikor ausztrál sommelier-éktől elismerő visszajelzéseket kapok, hanem azért is, mert rengeteg emberhez tudok bizalommal fordulni. Szuper család áll mellettem. Dóra lányom öt éves, de már úgy érvel, mint egy ügyvéd, Illés pedig úton van közénk, feleségem Somogyi Hajnalka pedig élvonalbeli kurátor, rendszeresen ad elő külföldön. Segítjük egymást, ahogy csak tudjuk.

Szeretem Magyarországot, a kultúránkat, ugyanakkor nyitott vagyok a világra. Bosszant, hogy nem tudunk felállni és együttműködni. Itthon nem viták zajlanak, hanem acsarkodás, és irigykedés. Annyiszor hallom, hogy nekem milyen könnyű, pedig amit cipelek az nehéz ám.

Tallián Hedvig