beszélgetés Szepsy Istvánnal
A Magyar Bor Akadémia 2020-ban "Életműdíjat" adományozott Szepsy Istvánnak „több, mint fél évszázados borvidéki és saját pincészeti, Tokaj felemelkedéséért végzett munkájáért”. A köztiszteletnek örvendő mádi borász nem tudta átvenni az Országgyűlés Elnöke által átnyújtandó elismerést, és hosszú ideje nem is állt a nyilvánosság elé. Most, néhány hónappal később, a Magyar Bor Akadémia és Budapest Borfesztivál szervezői felkérésének eleget téve megragadtam az alkalmat és megkérdeztem Szepsy Istvánt, hogy folytathatom-e két évtizede megkezdett faggatását. Igent mondott. Telefonon zajlott beszélgetésünkben változásról, krízisről, generációváltásról, a minőség üldözéséről és az eddigi legkülönlegesebb aszúról is szó esett.
Két éve nem nyilatkozott, ez Öntől nem megszokott. Egy bezárkózási tendenciát vélek felfedezni e mögött.
Nincs bezárkózási tendencia. Egyszerűen belezuhantam egy állapotba és át kellett adnom a menedzsmentet a gyerekeimnek és a vőmnek.
Milyen hangulatban érte az "Életműdíj" híre?
Épp nem voltam a legjobb hangulatban azon a sérvműtét előtti estén, amikor Zilai Zoltán felhívott és közölte, hogy én kaptam a díjat. Egy műtétnek senki nem örül, de ettől feldobódtam, örültem. A műtét ráadásul egy rossz sorozat vége volt. Egy vastagbél vérzés után jött a stroke, aztán gyomor- és nyombélfekély, végül a sérvműtét. Fél éven belül. De már kezdek visszatérni. Nem a menedzsmentbe, hanem a háttérgazdaságba. Bár ezt az elmúlt két évben sem szűntem meg tenni, csak csendben segítettem, tanácsot adtam a háttérből.
Nehéz elképzelni, hogy nem irányít.
Pedig ez a helyzet. A dűlőkben folyó munkákat nem tudom irányítani. Helyettem ezt Gabi lányom, Zsolt a férje és István fiam teszi. Persze beleszólok, megjegyzést teszek. A tavalyi szürethez pedig újdonságot egyáltalán nem tudtam hozzátenni, mert ahhoz benne kellett volna lennem a mindennapi folyamatokban. Irányítani annyit jelent, hogy naponta ott vagyok az eseményeknél, így lehet csak észrevenni, hol kell jobbítani. Most 2020 nyarán eljött erre az idő.
A generációváltás kényszerűen felgyorsult, hogy veszik az akadályt a gyerekei?
A válaszhoz kicsit visszalépnék az időben. Hiszen a hetvenes évektől kezdve már vettünk szőlőket a gyerekek nevére, 1978-tól folyamatosan gyarapodott a birtok. Amikor nagyobbacskák lettek már dolgoztak a szőlőben, és végül ezt a pályát választották. Feladataikat mindig el kellett látniuk és el is látták. Az első perctől arra készültünk, hogy átveszik a gazdaságot. Attól azért tartottam, hogy ezt ne tragikus esemény kényszerítse ki. Majdnem az lett, de azért nem egészen. A szőlészetben valamennyien részt veszünk, ez kötelező mutatvány mindenkinek. A marketinget István viszi, a pénzügyeket és a szőlőt Gabika, lényegében ő vette át az én munkámat. Zsolti pedig teljes mellszélességgel a szőlő munkát irányítja. Legkisebb gyermekem Kinga az értékesítésben vesz majd megint részt, ha a Percze Étterem újranyit, oroszlánrésze van boraink értékesítésében. Menyem, Mónika a fajtaszelekcióval foglalkozik. Anci, a feleségem pedig a háttérből ugyan, de a közös reggelik alkalmával véleményt nyilvánít. Nincs más témánk csak a birtok. Összefonódik minden mindennel. A most légköre meghatározza, hogy generációk múlva mi lesz, legidősebb unokám maholnap nagykorú. Tizenhat generáció óta szőlőt művelünk. Ez a sor ugyan apám halálával megakadt a kényszer kollektivizálás időszakában. Bár gyerekként én, míg ő élt, folyamatosan dolgoztam a szőlőben nyolc-tíz évet a nyári szünetekben, mert megbízott feladatokkal, de az mégis más volt. Tizenkilenc éves koromban ment el és számos dologra nélküle, magamtól kellett rájönnöm. Minden tapasztalatomat meg kell szereznie a gyerekeimnek, ami tőlem telik átadom. Mindannyian jó lelkületűek és szellemiségűek. Ám, hogy mit tesznek magukévá belőlem az már rajtuk múlik. Egyébként jók mindannyian és megfogadják, amit mondok. Már amit érdemes belőle megfogadni. (Nevet.)
Tóth Gábor felvétele A szeretet mint tőke című filmből
A legnagyobb unokák már részt vesznek a munkában?
Dani tizenhat, Botond tizenhárom idén. Dolgoznak a szőlőben. Zöldmunkáztak, rendezték a hajtásokat, csonkáztak, gyomirtóztak. Még nem látják át. De ráérnek! Örülnék, ha a hat unokából egy vagy kettő a szőlőt választaná. Persze nem fogok haragudni, ha többen! (Nevet.) De legalább egyikük, hogy a birtok megmaradjon és felemelkedjen. Nagyon bízom a gyerekeimben!
Tóth Gábor felvétele A szeretet mint tőke című filmből
Krízis és válság volt és van. A kilencvenes évek eleje is tele volt tanácstalansággal, nem volt kitaposott út, hasonlítható-e az az időszak a mostanihoz?
Nem hasonlítható össze. Akkor a túlélésért mentünk. Csak azt tudtuk, hogy a magánszektorban kell érvényesülnünk, de hogy ehhez honnan lesz tőke, piac, tudás, arról nem volt fogalmunk. Az első fürtválogatáshoz 1992-ben teljes bizonytalanságban fogtam hozzá, hallottam egy olaszról, aki ’87-ben elkezdte. Nem ismerték el, de borainak felszökött az ára. Belevágtam a minőség javításába és ez akkor rendkívüli lépésnek számított. Ezzel azóta sem álltunk le. A termésválogatás után aztán megszámlálhatatlanul sok lépés következett, folyamatosan javítunk, korrigálunk. Többször volt krízis helyzet! A kilencvenes évek végén megtorpant az aszú iránti kereslet, akkor hoztuk be a cuvée-t. Kerestünk valamit, ami jobban ízlik az embereknek, egyszerűbb, amin nem kell gondolkodni.
A Szepsy cuvée-t mindenki emlegeti. Nálam még bujkál pár palack.
Lesz újra a Szepsy dűlőből, ha a muskotály hozza a tőle elvártakat. Persze az újítás még nem oldotta meg a helyzetet, 2003-ban elindult a száraz bor. Mindenképp el kellett indítani szakmai- és pénzügyi megfontolásból is. A szárazzal mutattuk meg, hogy Tokajnak hány féle arca létezik. Ugyanakkor a szamorodnit is elindítottuk, ami a cuvée-hez képest érleltebb, hagyományosabb vonal. Utána látszólag nem történt semmi, de jöttek a száraz borok stílusváltásai. Legalább négyet számolok össze, ahogy figyeltük menet közben a száraz bor helyzetét. A komplexitás igényét felváltotta az elegancia és az egyensúly. Most újabb lépések következnek, és valóban súlyos válsághelyzet van.
Milyen állapotban érte a Szepsy Pincét a mostani válság? Milyen döntésekre kényszerültek az ültetvényeken és a pincében? Mi a Szepsy extrém terv?
Azon szőlők cseréjéről döntöttünk, melyek nélkül meg tudunk lenni. Konkrétabban ez annyit tesz, hogy kivágunk tíz-tizenöt hektárt és az újratelepítéshez nem azonnal fogunk hozzá. Ez fájdalmas, de felgyorsította a terveinket, mert az öreg szőlőkhöz minden áron ragaszkodtunk. Csökkenteni kell a költségeinket. A munkatársi létszám rajtunk kívül álló okokból esett, a borvidéken az elöregedés és az elvándorlás is nő. Borkategóriákat hagyunk el, ugyanakkor újakat vezetünk be. Terveink egy része egyelőre legyen meglepetés. Amiről viszont beszélni szeretnék, az a magasabb árkategóriájú termék, a parcella szelektált furmint aszú, dűlőn belüli extra termőhelyről, ezt a kuriózumot nagyon idős tőkékről szüreteljük, lehatárolt, másfél hektárnyi területről. Egyediségükből adódóan megismételhetetlenek lesznek. A 2017-es évjáratban a Szent Tamás és a Betsek dűlők parcelláiról palackoztuk ezeket.
A luxustermék iránti igény is megnövekedett a válságban.
Én nem úgy tapasztalom, hogy nőtt volna a luxustermék iránti kereslet. Azért készítünk csúcs aszút, hogy megjöjjön az igény. Hogy nekünk magyaroknak is legyen, ne csak a külföldi vetélytársainknak. Kivívjuk, hogy az aszúra is úgy gondoljanak, mint egy magas árú termékre. Ezzel el vagyunk maradva Egon Müller rizlingjei és Burgundia pinot noirjai mellett, annyira, hogy a megemelt árral is csupán két százalékon leszünk a vetélytársak legmagasabb árú termékeihez képest. Ezzel még sehol nem vagyunk, de legalább már kimozdítottuk a holtpontról, a beragadt árszintről a borainkat. Négyszáz palackkal kísérletet teszünk a felemelkedésre. Egyébként pedig az elmúlt fél év történései után csoda hogy életben vagyunk, annyira visszaesett az értékesítésünk.
Sokan az internetben látták hirtelen a menekülési útvonalat a beállt krízisben. Szepsyéknél mindig a személyességen volt a hangsúly. Fogadja újra a komoly szakmabelieket, vagy „bárkit”?
Szakmabelieket igen, de fogyasztókat nem tudunk fogadni, egyrészt nincs hol, másrészt nincs, aki megtegye. Még nem vagyok fogadóképes. Istvánka a marketinggel van elfoglalva, sokat utazik. Épített adottságaink nem ideálisak, a házunk ebédlőjét tizenöt évig használtam bemutatókra. Hála Istennek újra apró unokák szaladgálnak körülöttünk és sok időt töltenek nálunk. A házunk melletti épületet pedig még nem tudtuk befejezni. A Percze étterem sem nyílt meg, mely a Bortársaság után a legtöbb borunkat értékesítette. A következő évben eszközt kell kerítenünk, hogy a szomszéd épületet alkalmassá tegyük kóstoltatásra. Jelenleg csak a meglévő partnereinket tudjuk fogadni. Angliából várunk hamarosan szakembert, és épp ma jönnek cseh borbarátok. Ilyenkor István és Gabika áll helyt, én még nem álltam be. Ahhoz biztosan kéne lépcsőznöm, és nem tudom még felbontani a palackokat a jobb kezem merevsége miatt. Beszélni már tudok, a stroke után ez is nehezen ment. A jobboldalam lebénult, a beszédhez szükséges izmok is. Sokáig nem ment és még ma is bizonytalan a járásom. Egyelőre ez nem vendégfogadó állapot.
Mindezek után milyen a hangulata, és milyen Hegyalján a hangulat?
Az enyém jó, mert kijöttem a slamasztikából. Ezt fel lehet fogni úgy is, hogy tragédia és úgy is, elkerültem a tragédiát! Úgy fogom fel, hogy a nagyobb tragédia elkerült. Ami Hegyalját illeti, elég sötét a hangulat. Borúlátó. Nem véletlen. Nincs szőlő felvásárló. Nagy tömegben zajlott a zöldszüret. Az eladási viszonyok sem jók. Mi a Szepsy Pincészet mindig adtunk el félkész terméket, ám három éve egyáltalán nincs vevő. Ezeket a tételeket vagy nem termeljük meg, vagy lepárlóba kerül. Tudomásul vettük a helyzetet, próbálunk túlélni. A természetes alapanyagokból készült termékek, mint amilyen a bor is, borzasztóan háttérbe vannak szorítva a mű italokkal szemben. Végig kell nézni a boltok polcain, csak az energiaitalok és a mindenféle csiricsáré dolgok kelendőek, egyszerűen a valós értékre nincs kereslet. A világ azt veszi, amit reklámoznak. Azt reklámozzák, amiben pénz van, ami olcsón előállítható és óriási haszonnal eladható, abból ugyanis kitermelhető a reklám pénz. Remélem, hogy a szűk húsz százaléknyi tehetős réteg felfedezi azokat az értékeket, melyeket áron alul kínálnak, ahogy mi is tesszük. Drágák ugyan, de még mindig nem a valós árukon kelnek el. A valóban drága termékek viszont bődületes áron találnak gazdára. Eljön az ideje, hogy meg fogják különböztetni a termékeket a valós, társadalmilag szükséges és ráfordított munkamennyiség alapján. A természetes dolgok felértékelődnek.
Forczek Ákos fotója, a három Szepsy István
Olvasóim mindig várják Szepsy Istvántól a megszokott szeretet alapú bölcsességet. Merre halad a világ?
Azt hiszem, jobb lesz a világ. Egyre többen ismerik fel, hogy a pénzt nem lehet megenni. Ez régi bölcsesség. Az emberek egyre jobban elgondolkodnak az élet értelmén. A vallások nem fognak gyarapodni. A spiritualitásra, a saját belső megismerésére, a lelkiség erősítésére lesz igénye az emberiségnek. A szellemi értékek és a lelki sík felé lesz elmozdulás, és egyre többen ismerik fel ennek szükségességét. Így az emberek embertársaik megítélése is javulni fog.
A változás megindult. Nem a járvány idézte elő. Sokkal több ember halt meg más miatt. Az emberek rádöbbennek, hogy minden percben leselkedhet ránk a veszély. A velem történtekből kiindulva felmértem és felmérem, hogy mit szeretnék még elérni. A gazdasági fejlődésünket és a spirituális fejlődést nem tudom szétválasztani, esetemben az egyik nem megy a másik nélkül. Szeretném, hogy a tokaji még teljesebb márka legyen, megvalósításra váró kategóriákkal. Azért törekszem ezt elérni, mert általa a szellemi fejlődésem is teljesedik. A gyerekeimet is szeretném látni spirituális irányban kibontakozni. Aki jobb ember kíván lenni, az jobb ember tud lenni! Ez az igény minden pillanatban kell jelentkezzen. Ha jobb akarok lenni, jobban tudok teljesíteni. Ha jobban teljesítek, olyan dolgokat is észre veszek, melyeket eddig nem. Egyik percről a másikra nem megy, a lépcsőket csak a zsenik tudják átugrani. Ha elmulasztunk egy fokot, akkor kimarad az életünkből, nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden kis mozdulatot ne építsünk be a tudatunkba. Ami a jobbítás irányába hat, azt be kell építeni. Időt kell rá szánni, fogékonynak kell lenni. Valós igény, hogy jobbak legyünk – komolyan mondom – ennek van egyedül értelme. Jobbnak lenni. Az élet az egyik pillanatban van, a másikban nincs. Mit tudunk felmutatni? Nem kell a megítéléstől, az elkárhozástól félni egyszerűen jobb érzés jobbítani. Ez a feladatom.
Tallián Hedvig
