A közönség, mely titkon várja, hogy a médiumok híradásai végre a valós teljesítményt nyújtókról szóljanak, ez év végén fellélegezhetett, még ha csak néhány örömteli sóhaj erejéig is. Hiszen a médiumok Szepsy István teljesítményéről és az ennek nyomán elnyert díjakról kivétel nélkül beszámoltak. A külföld elismerésének nyomán pedig a magyar bor ügyéért a sajtóban és a bort kísérő szakmákban itthon dolgozók három év után ismét megszavazták a Prestige Awardot Szepsy Istvánnak (a Szepsy Pincészetnek).
A Kárpátia Étteremben tartott díjátadón a balaton-parti Csopakon dolgozó harcos pályatárs, a legtekintélyesebb magyar borászokat tömörítő Pannon Bormíves Céh elnöke, Jásdi István méltatta a mádi borászt.
JÁSDI ISTVÁN KÖSZÖNTŐJE
Szepsy István Magyarországon és a világban lassan minden elismerést megkapott, amit szőlész-borász megkaphat.
Tudván, hogy negyven körül volt, amikor megkérdőjelezett mindent, amit addig tett és olyan utakon indult el, amelyen körbe röhögték az akkori hivatalosak, okosok és megmondó emberek, az ember felteszi magának a kérdést, hogy mi adta Neki ehhez az erőt és a bátorságot olyan időkben, amikor maréknyian sem hittek benne?
Mi segítette át azon az időszakon, amikor már több esztendőnyi munka volt mögötte, de még alig voltak, nem is lehettek nagy aszúi a piacon? Aztán később a majdnem kötelező fanyalgáson? 2002-ben az első nagy szárazbor kísérleteknél?
Próbálom megérteni.
Azt hiszem a legfontosabb dolgokat vele kapcsolatban lassan megértem.
Volt mibe kapaszkodnia, nem az önmegvalósítás nagyon divatos individualista eszményébe, hanem
- a hitbe, hogy azt a feladatot kapta, hogy a borokon keresztül felmutassa azt, hogy mire hívatottak azok a mádi dűlők,
- a családba, amelyik mellette állt a legküzdelmesebb időkben is, és ahonnét nemcsak a szőlő szeretetét, de az eleve elrendeltség meggyőződését is örökölte. Akikről bizonyosan tudja, hogy a munkáját egyszer átveszik,
- olyan emberekbe, akik az első percektől hittek benne és kiálltak mellette,
- a tudatba, hogy kötelessége van azokkal az emberekkel, családokkal szemben, akik vele dolgoztak és maguk is ezekből a mádi, tolcsvai dűlőkből éltek.
Később a sikerek időszakában hamar szaporodtak a hívei, barátai. Lejártak hozzá. Figyeltek Rá. Minden jót akaróval készséges volt. Fölvitte őket az Úrágyába, a Szent Tamásba, válaszolt minden kérdésre, elmondott minden titkot azoknak, akiknek fülük volt a hallásra és megmutatott mindent azoknak, akiknek szemük volt a látásra.
Lassan iskola alakult ki körülötte. Ha nem is a szókratészi értelemben, de egyre többen vallották, hogy a munkájukra, gondolkodásukra Ő van a legnagyobb hatással.
Az emberek jó része a kitüntetések és dicséretek hatására intézménnyé válik.
Pista ugyanaz maradt, mint aki volt. Ma is mindenkire figyelve csöndesen beszélget és ma is naponta megkérdőjelezi a saját munkáját. Nem lett saját maga szobra.
Újabb és újabb dűlőket fog vallatóra, egyre többet tud a régiekről is. Ma is együtt él szőlőivel, boraival.
Ha ma díjat kap, akkor nem a régi teljesítményekért, hanem a maiakért. Tudjuk, hogy nem a díjak mozgatják, nem ezek jelentik számára a mércét. A jó mérce mindig belül van. Mégis fontos visszajelzés a díj, amelyet ezúttal másodszor kap meg.
Mellesleg Pista személyes presztízse jót tesz a Prestige Award presztízsének is.
Ha Szepsy István építész valószínűleg katedrális tervezésébe fog, ha festő a teremtést akarja megfesteni. Örüljünk, hogy szőlész-borász lett Magyarországon!
Gratulálok Pista!
Jásdi István
Bp., 2013.12.11.
