Hideg éjszaka volt. Álltunk a patak partján összelelkezve. Senki nem zavarhatott, az utcák kihaltak voltak, a levegő határozottan friss, csak a patak csobogása fodrozta fel a januári éjszaka csendjét, és a nevetésünk. Nem vagyok mádi, így csak sejtem, hogy ölelkező szerelmesek látványa a mádi patak partján talán csak a Furmint Ünnep éjszakáján tekinthető megszokott pillanatképnek. Szeptember elején meleg is van, a bor is fűt. Sőt, a gátlásokat is oldja! Januárban csak a legelszántabbak járnak Mádra. Hohó! Csak most jut eszembe a májusi Szent Orbán ünnepe is vérmes reményekre tarthat számot, hisz a május buja és bőven reményteli.
De maradjak a Furmint Ünnepnél! Statisztikát egyelőre nem ismerek, ami elárulná, hogy a szeptember eleji népünnepély, és a gyorsuló ütemben bontakozó mádi fejlődés, hatással van-e a hegyaljaiak szaporodási hajlandóságára. Mert, hogy ki miben látja napjainkban a jövő zálogát az többismeretlenes egyenlet. A gyermek mára mintha kiment volna a divatból.
De nem volt ez mindig így. A XIX. század végén - amikor több sebből vérzőn ugyan, de mégis robogott az Osztrák-Magyar Monarchia vonata, a nemzet szaporodott - valamennyi felekezet tartott fenn saját iskolát, sőt az állam is épített egyet a településen. Ennek épülete szolgálja ma is a mádi kisdiákokat. A negyvennyolcas hős, a tizenöt éves Koroknay Dániel nevét viselő általános iskolában külön terem foglalkozik az iskola történetével. Egy diáklétszám táblázatból - közvetetten ugyan -, de kiderül a helyiek gyermeknemzési hajlandósága. A kiegyezés utáni évtizedek komolyan meghozták ehhez a kedvet. A helyiek erősebb fokozatba kapcsoltak az 1890-es években és a kétszáz körüli létszám egy évtized alatt megduplázódott, 1905-re már 450 gyermek járt iskolába, ennek tovagyűrűző hatása egészen a harmincas évekig érezhető volt, 1935 táján több mint ötszáz az iskolába járó mádi gyerekek száma.
A legtöbb nebuló azonban az 1960-as években koptatta a mádi iskola padsorait, a magasságos hétszázat is elérte a számuk, bár ez a korszak nem épp emberbaráti módon közelítette meg a családtervezés kérdését. De a magas gyermeklétszám tény.
A Koroknay Dániel nevét viselő iskola kiállítótermében a számok mellett egy három-dében általam soha nem látott tárggyal is szembesültem, csak tudomásom volt, hogy létezett ilyesmi a századelőn. Az egyik vitrinben vonalas füzet méretű palatáblát ismertem fel palavesszővel. A látvány döbbenetes volt: a mai tabletek épp ugyanígy néznek ki. Anyag és belső felépítés ugyan más, de méretben tökéletesen egyezik, írunk rá, húzzuk-vonjuk, töröljük, majd táskába mélyesztjük. Ráadásul ez a mai modern kütyü épp olyan ablak a világra, mint egykor a palatábla volt. De mégsem a tablet a jövő záloga.
Az iskolalátogatás végeztével, koradélután a mádi diákokat már várták az épület előtt, csupán néhány alsós készült hazamenni. Nem volt nagy a ricsaj, egy évfolyam már csak egy osztályt tölt meg, azt is alig. Ma nem egész százhúsz gyermek - hat és tizennégy közti - jár a fiatal hős nevét viselő intézménybe.
Napjainkban a szőlő és a bor kétségen felül újra a prosperitás záloga, ehhez illeszkedve pedig Mád épül és virágzik. Az iskola eredendően népes lakosságra lett tervezve, azaz jóval több gyermeket lenne képes befogadni. Kérdés, vajon lesz-e kedvük a helyi és legfőképp a már elvándorolt mádi ifjaknak visszatérni Mádra, nemcsak egy-két boldogságos, friss téli estére? És nem csak romantikázni?
Tallián Hedvig
