Első találkozásom Gézával ezerötszáz kilométer távolságból történt. Nem tudtuk ki a másik, de egy naplótöredék és egy levél nyomán bizalom ébredt bennünk egymás iránt. Ezt bizonyítandó bort is küldött utánam Londonba, a csomagban egy boros címkével, amiben sikert kívánt a küldetésünknek. Azóta őrzöm a címkét. Gézát pedig a szívemben. (Az alábbi portré rövidített változata a VinCE Magazin Amiért élek rovatában 2011. őszén jelent meg.)
Vezéregyénisége valószínűleg génjeiben kódolt. Mint szabadságharcos őse, ő maga is igazi harcos. Egykori „szelídként” a Kispest-Honvédért volt képes mindenre, ma viszont már a fiai és Tokaj-hegyalja jelenti élete értelmét. A Mádi Kör oszlopos tagját LENKEY GÉZÁT faggattam.
Három évesen kis piros traktoromat magam után húzva vettem részt életem első Honvéd meccsén. Tichy Lajos búcsúmeccsére vitt el édesapám. Aztán pár év múlva, hét éven át fociztam a Kispest-Honvédban, de fele annyira sem voltam tehetséges, mint Zalán fiam. Nem ért sok sikerélmény a fociban, de azt nagyon is tudtam, hogy milyen óriások hordták a klub címeres mezét a mellükön. Ezt próbálom a gyerekeimbe átplántálni.
Szinte ájultan hevertem a fűben, cefetül berúgtam nagyapám ottelójától. Ma is élénken emlékszem az Őrségben átélt hatéves kori kalandra. Jól leteremtették szegény nagyapámat, amiért képtelen volt vigyázni rám. Ezt a kalandot különösebb megrázkódtatás nélkül megúsztam és tinédzserként a diszkóban már szürkebarátot ittam, míg a többiek whiskyztek. A tokaji különlegességére akkor figyeltem fel, amikor a kispesti MDF piacon nagyapám hatvan-hetven forintos borainak lelőhelyétől néhány lépésre egy Barkasból kétszázhúsz forintért árulták a tokaji literjét.
A k….a anyád! Vágták a képembe egy Kispest meccs után. Felhorkantam, és eldöntöttem, nem hagyom bántani a focicsapatunk szurkolóit. Létrehoztam húsz-harminc emberrel a kispesti csibészeket tömörítő Szelídeket. Soha nem kötöttünk bele senkibe, intelligens huligánok voltunk. Viszont ha belénk kötöttek, visszacsaptunk. Megesett, hogy hetvenen kergettünk szét kétszáz embert. Akkor az életemet is adtam volna a csapatért. Test a test ellen harcoltunk akár a középkori lovagok. Viszont 2004-re már megszülettek a fiaim és éreztem, le kell higgadnom, senkinek a bőrét nem vihetem a vásárra, ezért feloszlattam a Szelídeket. De tudom, ha Magyarországot megtámadnák idegen hadak, a kispesti srácok nem lépnének le, hanem minden erejükkel védenék a hazát.
Apai ágon távoli felmenőim közt tartom számon Lenkey János honvéd tábornokot, ő 1848-49-ben a magyar szabadságért harcolt. Halálra ítélték, de azért nem került az aradi tizenhármak közé, mert beleőrült a fegyverletételbe és a szabadságharc bukásába. Végül 1850-ben az aradi várbörtönben halt meg. Anyai ágon pedig félig vend, azaz szlovén gyökerű vagyok, ennek tiszteletére kereszteltük kisebbik fiamat Milánnak.
A fotó Szepsy Kinga felvétele
Zalán fiam születése után tíz centivel a föld felett lebegtem. Milánnál már minden lazábban ment. Ő egy igazi kis vagány „szélhámos hippi”. A bátyja viszont nagyon érzékeny lélek. Nem egyszerű értékrendet adnom nekik úgy, hogy közben ne tűnjek elmaradottnak. Sokszor megoldhatatlannak tűnő feladat elé állít a gyereknevelés. De annyi biztos, fiaim születését tartom életem legboldogabb időszakának.
Dzsentri életet éltünk a testvéreimmel, amikor édesapám 1999-ben megvette a mádi szőlőket és a pincét. Kéthavonta lementünk hozzá, és mint egy földbirtokos elkényeztetett gyerekeihez illik, megebédeltünk a Sárga Borházban majd indultunk vissza Budapestre. Egy évvel később viszont már én irányítottam a szüretet. Édesapám a halála előtt 2001-ben rám bízta a birtokot azzal, hogy ha úgy érzem, folytassam, amit ő elkezdett. Miután meghalt, testvéreimmel, Krisztinával és Csabával úgy döntöttünk, megpróbáljuk valóra váltani az álmát. Ekkor már annyit kapizsgáltam, hogy nem csupán szőlőtermelő akarok lenni. Éreztem, a szőlő komoly dolog, ekkor jutottam el Szepsy Istvánhoz egy mély beszélgetésre. Néhányan mondták, hogy nem kell rá hallgatni. Ő meg csak annyit mondott: Kérdezz nyugodtan, nincsenek titkok. Ezt követően fogtunk hozzá a rövidcsapos metszésnek.
Naplót vezetek, de ez, azóta vált igazi szokásommá, mióta a szőlőbirtokot irányítom. Mindent lejegyzek benne, amit a szőlőben, vagy a pincében tapasztaltam, és megőrzöm benne a fájdalmaimat is. Érdekes, hogy régen a pincében találtam magamnak igazi menedéket a világ elől, mostanában viszont a dűlők a legkedvesebb helyeim. Szeretem a föld szagát, vagy amikor két követ összeütök. Sajnálom a szőlőtőkét, ha a traktoros kiüti a földből, és mérges vagyok, ha a vaddisznók letiporják az ültetvény akár csak piciny részét is.
Ki akarok teljesedni a szőlőművelésben és a borkészítésben. Mádon borászkodni olyan, mintha futball edzőként egy Puskás Öcsi tehetségű fiatal kerülne a kezeim közé. Biztos vagyok benne, hogy Tokaj-hegyalja és benne Mád a világ legkülönlegesebb bortermő vidékei közé tartozik. Olyan nincs, hogy nem tudom kihozni belőle a maximumot. De csak csapatban lehetünk igazán sikeresek, a Mádi Kör is jelzi, hogy együtt többre vihetjük, mint külön-külön.
Tallián Hedvig
