Cudarul bánt az élet a lánnyal. Nem is tudta mi a könnyű sors. Ki ő, mi ő egyáltalán? - tette fel magának a kérdést olykor. De a filozofálgatásra csak ritkán maradt ideje, mert elsodorták a kőkemény hétköznapok. Munka és munkátlanság közt bukdácsolt. Kortársaihoz hasonlóan ő sem volt igazán tisztában a munka értékével. De nem ő tehetett erről. A kor, amiben éltek a feje tetejére fordított mindent. A világban zajló folyamatok az ő falujukat is utolérték. A régi már nem működött, az új meg csak bizonytalan gyerekcipőben kereste a biztos pontot az elinduláshoz. Generációja ebben a bizonytalanságban próbált létezni. Kortársainak sokasága is csak akkor kezdte el megtapasztalni a munka súlyát, amikor legvégső elkeseredésben, utolsó reménytől hajtva, külföldre menekült szerencsét próbálni. Ott aztán nem csak azzal szembesültek, hogy milyen másodrendű állampolgárként takarítani, mosogatni napestig, de azzal is, hogy igazi örömet az alárendelt létben nem fognak lelni. Soha. Pedig honvágytól gyötört lelkük mélyén más vágyuk sem volt, mint tisztességben megélni és csendes megbecsülést szerezni ott, ahol napsütötte gyerekkoruk zajlott.
A lány viszont, mivel nem akarta magára hagyni beteg apját, nem tágított a faluból. Szakmájában, a textiliparban esélye sem volt elhelyezkedni - mert már textilipar sem volt – de mindennel megpróbálkozott. Túl volt bolti kisegítésen, közmunkán, gyerekfelvigyázáson, napszámon, gyógynövénygyűjtésen. De valamilyen külső erő mindig kirántotta a pénzkereset biztosnak tűnő medréből. Így aztán maradt az önemésztő tétlenség. Vagy volt kenyér az asztalon vagy nem. Húsról már régen nem is álmodtak idős apjával. Kertjük csibéktől akkor volt utoljára hangos, mikor még az általános iskola padjait koptatta. Aztán már csak arra emlékszik, hogy egy hajnalon összedőlt az elkorhadt baromfi ól.
Egy délután új lehetőség híre jutott el hozzájuk. Szőlőt kéne művelni. Apja a hír hallatán egészen fellelkesült, hegyoldalakban töltött régi nyarakról kezdett lelkendezni és ettől a lánynak is kedve támadt az ismeretlen munkához. Tudta, hogy nagyon kemény a szőlőmunka, de azt is, hogy aki adja a munkát, annál nincs jobb gazda a vidéken. Sőt, azt is tudta, hogy sokan állnak sorba azért a néha megüresedő egy-két helyért a gazdánál.
Próbamunkára jelentkezett a lány a gazda fiánál. Hideg télvégi napok voltak. Szabad ég alatt dolgozni, kitéve az időjárás harapósságának sokakat visszatántorított volna. De a lány eltökélte, hogy megkapja a munkát. Másnap megjelent a megbeszélt helyen és időben. A fiú felvitte a dűlőbe, és a rá váró sorok első tőkéinél megálltak. Majd hosszan magyarázott neki a szőlő pillanatnyi állapotáról, aztán türelmesen megmutatta, hogy a növény mely részét kell eltávolítani. Végül kezébe nyomott egy metszőollót, és hagyta a lányt dolgozni, majd ment a dolgára.
Egyedül maradt a lány a hegyoldalban, a kezébe adott metszőolló volt egyedüli társa.
A gazda fia nem mondta neki, hogy mikorra végezzen, csak hogy hol és miképp vágja meg a növényt és ha lehet, akkor szeretve dolgozzon. Végignézett a rábízott szőlősoron, mély lélegzetet vett és hozzáfogott pattintgatni a precíz vasdarabbal a száraz szárat. Fél óra múltán kezének összes izmát érezte, két óra elteltével a folytonos görnyedéstől már a derekát is. De tette, amivel megbízták. A kezdeti hűvösség helyébe a munka melege lépett. Mikor a rábízott munka felénél tartott körbenézett Hegyalja dombjain és hatalmas nyugalom szállta meg. A látványtól könnyűvé vált testében a fájdalom.
De hirtelen kizökkent e rég érzett nyugalomból, autó hangját hallotta közeledni. Már végeznem kellett volna biztos, vágott belé a szorongás. A gazda fia érkezett. Kiszállt az autóból a munka eredményét nézegetve végigsétált a sorok közt. Egész derék - mondta magában - még a mennyiség is rendben van. Bár ez nem számít, csak, hogy szépen és szeretettel legyen elvégezve a munka. Mire ezt végiggondolta, odaért a lányhoz és a kezébe nyomott egy házi sütésű kenyérből saját készítésű szalámival gazdagított szendvicset. Jó étvágyat! - tette oda a mozdulat mellé.
A lány csak nézett, és mielőtt még száját elhagyhatta volna a köszönöm, a gazda fia komolyan megdicsérte az elvégzett munkát, majd csiklandós humorával annyit még hozzáfűzött, hogy a vessző jobban szereti, ha nem hajigálja össze-vissza, mert képtelen magától halomba rendeződni. Egyébként pedig fel van véve, ha tényleg akarja a munkát. De aludjon rá egyet és gondolja végig azt is, hogy milyen lesz majd nyáron, tűző napon dolgozni.
Nincs norma és efféle hivatalos előírásszerű kikötések, de be lesz jelentve. Egy a fontos, mondta a gazda fia a maga okos mély hangján - és egy pillanatra megállt, hogy nyomatékot adjon közlendőjének -, hogy a munkát szeretettel végezze.
Ezalatt a lány befalta a friss ropogós kenyeret, és az utolsó falat eltűntével a köszönöm után igent mondott a munkára. Érezte, hogy itt jó lesz neki. A dereka meg a marka pedig pár hét alatt úgyis megerősödik.
A fiú meg reménykedett, hogy nem csak az ő szőlőjükben lesz egy pár szorgos kézzel több, de a náluk tapasztaltak, nyomán a többi asszonnyal beszélgetve a lány a saját pici portáján is meglátja a lehetőséget, és elkezd veteményezni, csibét tartani. És talán a falu igazán életre kel, ahogy addig még soha, hiszen apjával ezen is dolgoztak már hosszú évek óta.
Tallián Hedvig
