Magyarország új fővárosa Mád. Fel lehet hördülni! De hadd hagyjam figyelmen kívül az előírásokat, nem érdekel, minek kell megfelelnie egy településnek ahhoz, hogy főváros lehessen. Szív szerint osztályozok! Miért? Jó okom van rá. Négy éve már, hogy először vettem részt a Mádi Kör kóstolóján, ez volt a mai nagyszabású Furmint Ünnep előszobája. Akkor, három évnyi londoni száműzetés után, ugyan már újra itthon voltam, de lélekben még nem érkeztem meg, nem is nagyon tudtam hol vagyok. Ezt csak az tudja, aki már hagyta maga mögött a hazát. Nehéz volt visszatérni, mert Budapest kegyetlen hely. Mádon azonban tárt karokkal és komoly borokkal fogadtak. Sőt, még a kezemet is megrázták. Szavakkal nem mondták, de éreztem, helyem van itt, és itthon.
Tudták és ma is tudják Mádon, hogy nehéz időkben Hegyalján erősebben dobog a nemzet szíve. Még ha csak egy megfáradt vándorlélek visszafogadásáról is van szó, akkor is bizonyítják ezt.
Mád a minap önmagát is megünnepelte. Örömünnepet ült a történelmi dűlők ölelésében fekvő falu. „Kikityembe-kukutyomba”, gyere rózsám a karomba! - szállt a szeptember hetedikei szüreti felvonuláson vonuló hagyományőrző táncosok szájából a dal. Mintha haza hívnának, és özönlött is a nép az ország minden szegletéből Mádra. A felvonulás élén a község zászlaja vonult, majd a falu apraja-nagyja gyalog és hintón, lovon és szekéren, asztalnyi kereplővel, énekszóval. A nemrégiben helyrehozott Rákóczi Kúria előtt üldögélvén figyeltem a felvonulást, amikor körém gyűlt egy fiatal társaság kezükben kristály- és műanyag poharakkal és egy palack Máddal. Kérdeztem helyiek-e, azt válaszolták Budapestről jöttek. A hangulatuk alapján pedig meg is állapíthattam volna, ha nem árulják el, hogy már a második üveg Mádnál tartanak. A szüreti felvonulás végén a falu három év körüli apraja a Furmint Színpad előtt kamerák gyűrűjében mutatta be néptánc tudását az öregek nagy örömére. A Rákóczi utca teljes hosszában pedig folyt tovább a napfényben fürösztött vásári hangulat Anyukám mondtával, mézzel, pálinkával, Gusteaus finomságokkal, mádi sajttal, egyre kifinomultabb vásári áruval.
Kicsit később a Batthyány utca felé vettem az irányt. Amikor betértem Szepsyék udvarába már javában zajlott a nyitott pince kóstoló. Szepsy István egy háromnegyedes kör közepén és virágoskertjük padkáján állva, náthásan is szívvel–lélekkel magyarázta Mádot, a furmintot, és a jövőt. Háromszáz pár szem szegeződött rá nagy csendben. A család pedig körbe-körbe járva az aktuális dűlőszelektált bort öntögette a vendégek poharaiba, István a termőhelyeket demonstrálandó köveket mutatott a magasba. Kiderült, hogy a Betsek köve, ha földhöz vágjuk: puffan, annyira üreges. Az Úrágya kövei földhöz csapva pengnek extrém tömörségük folytán. Szepsy István kiemelte, egyelőre csak egy évtizedes munka van a száraz borok mögött, de az általa legértékesebbnek ítélt területek még nincsenek is betelepítve, és amíg ez az állapot meg nem változik, addig a minősítésnek nincs sok értelme. Az egybegyűltek miközben itták István szavait és a poharukba öntött bort, nem tudták magukba fojtani az ámulatot, és ki-kitört belőlük: Ez csodálatos! Eszméletlen! Ez egy csoda! S mire a szamorodnihoz és az aszúhoz ért István, a Szepsy porta füvén már pik-nik hangulatban élvezték a napfényes életet, és a nektárt az ünneplők. Akinek még ott volt a füle, az hallhatta, hogy idén már az aszúk is dűlőszelektáltan jönnek Szepsyéktől.
A Batthyány utca másik portáján Budaházyéknál, lenn a pince mélyén új és egyben nők számára kedves megvilágításba került a hegyaljai táj kincse, az aszú. A szépségápolásban jó ideje ismert a szőlő és szőlőmag kivonatok csodás hatása, az aszúról azonban a jelen lévőknek most derülhetett ki, hogy szépészeti értékei is jelentősek, Kiss Csaba a Hélia-D fejlesztési igazgatója elmondta, hogy a cég szabadalmaztatta a Tokaji Aszút, mint kitűnő hidratáló készítményt, és egy ideje forgalomban is van már a készítmény család, mely tizennyolc százalékban tartalmaz Tokaji Aszút. Szokolai Ákos a Budaházy pince borásza pedig parádés előadásban részletezte mennyire ideálisak Hegyalján a természeti adottságok az aszúkészítéshez és hangsúlyozta az aszúszem szemenkénti szedésének aprólékos műveletét, illetve beszélt az aszú természetes antibiotikus hatásáról, amivel az esszencia még a század elején is kiérdemelte, hogy felírható volt orvosi receptre.
E sorok írója e helyütt szégyenkezve ugyan, de bevallja, hogy a Furmint Ünnep első napján kissé túladagolta a furmintot, így aztán súlyos volt a másnap. Ám mint köztudott, ez a levertség nem kezelhető antibiotikus hatású esszenciával. Mondhatnám, hogy kutyaharapást furmintjával. De ez esetben a Leskóék készítette gyógyfüvekből kevert gyomorfrissítő teák hoztak derűs enyhülést szegény iszákos fejemre. A Napudvar természetesen buja, ám tudatosan megépített kertjét szintén mádi ünneplők sokasága lepte el és járta végig a Leskó István vezette gyógynövény túrát.
Aki megfontolt volt pénteken és csínján bánt a furmintos pohárral, az friss testtel dűlőtúrázhatott a szüretre váró pompás termőtájon. A Mádi Kör tagjai mind büszkén mutogatják már boraik közvetlen származási helyét, de köztük is élen jár az Első Mádi Borház profi csapata Kovács Orsolyával és Szemán Ágnessel, ők az előre bejelentkezett vendégeket gyalog és biciklin kísérték végig a Nyúlászótól, a szemet szájat gyönyörködtető Szent Tamás tetőn és a Nőtelen házon át a Gusteauig. A táj, a borosüvegek tartalma és a Terroir falatok egyre-másra csalták elő a dűlőtúrázókból az „Úristen!” örömittas indulatszót. Aki viszont önmaga indult neki a dűlőnek vagy elkóborolt volna társaságától a Nőtelen házban az is spontán vendéglátásba csöppent. Sőt láttam családokat, akik másfél-két éves csöppségekkel a hasra-hátra akasztott kenguruban, vagy babakocsiban élvezték végig nem csak a dűlőtúrát, de az egész Furmint Ünnepet. Mert nem lehet elég korán kezdeni a furmintot szeretni!
Vasárnapra Mád elcsendesedett, a Rákóczi utca standjai kiürültek, a színpadokat lebontották, csak a szív maradt teli az örömmel, hogy a furmint erejével és számtalan arcával itt valami nagyon komoly épül, ami visszaadja a reményt, hogy Budapesten túl is van élet. De micsoda! És ez itt, csak egy töredékes riport volt egy nagyszerű hétvégéről, de ebből is érezhető talán, hogy Mád az én szívem számára miért Magyarország borfővárosa.
Tallián Hedvig
