HTML

Leírás

...ahol a magyar borreneszánsz világraszóló borai születnek.

Bejegyzések

Friss topikok

  • tommybravo: Kár, hogy nem a "greatest European wine", mert azt, ugye importálni kell hazánkba. (2017.02.03. 11:21) NEMZETI ÜGY
  • rezedam: Az ikon megvalósult, az ikon életre kelt. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mivel jönnek elő a kákán is csomót keresők. Persze a rosszindulat valótlanságok állítására is képes... Kiállunk és ... (2016.05.01. 22:48) A MÉRFÖLDKŐ – SZEPSY 100
  • farkas istvan: Nagy mázli ha valaki ebben a kőrben otthonosan mozog, hiszen aki JÓ bort szereti rossz Ember nem lehet.JÓ ha a Magyar bor vissza kapja a megérdemelt elismerést és egyre többen vannak akik ezt komol... (2015.11.03. 11:18) MIT TÖLTÜNK A FURMINTOS POHÁRBA?
  • pcomment: ok (2015.06.28. 06:39) A FIÚ, AKIT SZEPSY ISTVÁNNAK HÍVNAK
  • Bióka: Szeretném ezt a könyvet megvásárolni. Hol lehet? (2014.12.11. 08:38) DŰLŐN INNEN ÉS TÚL

Címkék

1413 (1) 1811 (1) 2008 Szepsy Szent Tamás Furmint (1) 99 pont (1) Alexandre de Lur Saluces (1) Alkonyi László (2) állattenyésztés (1) Alois Kracher (1) Anyukám mondta (1) Árverés (1) árverés (1) Asztalos Zoltán (1) aszú (14) aszú szabályzat (1) AXA Millésimes (1) A bor ura (1) A szeretet mint tőke (2) Balassa István (7) Balla Enikő (1) Barta Károly (1) Betsek (5) Birsalmás (1) Bodnár Sándor (1) bor (1) Borbarát Vendégház (1) botrytis (2) Botrytis Forum (1) Budaházy Pince (1) búr kecske (1) Cs. Kovács Ilolna (1) csalán (1) Decanter (1) Demeter Zoltán (1) Disznókő (1) Dlusztus Imre (1) Dongó Szamorodni (1) dr.Mészáros Gabriella (1) dr. Farkas Géza (1) dr. Mészáros Gabriella (1) Dudás Szabolcs (1) Duna Televízió (1) Egon Müller (1) Egri csillagok (1) Ekler Dezső (1) Első Mádi Borház (2) Erdőbénye (1) Eszencia (3) Feke Pál (1) fine dining (1) Forczek Ákos (3) furmint (19) furmintnap (1) Furmint Február (1) furmint pohár (1) Furmint Ünnep (3) Gárdonyi (1) Gincsai Tamás (2) Gizella Pince (1) Gusteau (2) Gusteau Kulináris Élményműhely (2) gyógyfű (1) gyógynövény (1) gyomirtás (1) Halley üstökös (1) Hangács (1) hárslevelű (1) hatóanyag tartalom (1) Holdvölgy Pincészet (2) Homonna Attila (2) Hornyák László (1) Horváth Gábor (1) Horváth Gábor séf (2) ifj.Szepsy István (3) ifj. Szepsy István (6) ifj Szepsy István (8) integráció (1) Isa Bal (1) Istvan Szepsy junior (1) Jancis Robinson MW (2) Jásdi István (1) Kácsárd (1) kapálás (2) Kató András (1) kecskehús (1) kecskesajt (1) kékfrankos (1) Király (3) Koroknay Dániel Általános Iskola (1) kötött talaj (1) Kővágó (1) Lajosok (1) Lapis (1) Lenkey Géza (3) Leskó István (1) Mád (36) Mádi album (1) Mádi Furmint Ünnep (2) Mádi Kör (7) Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület (1) mádi sajt (1) Mád bor (2) Mád Furmint (2) Mád Furmint 2011 (1) magyar parlagi (1) Mészáros László (1) Michael Brodabent (1) Moric Weingut (1) Nagy Tokaji Borárverés (2) Napudvar (1) nemes penész (1) nemzeti ügy (1) Nicolas Godebsky (2) Novák Lajos (1) Nyírjes (1) Nyúlászó (3) Nyúlászó 58 (1) oktatás (1) Ők 23-an Az Év Bortermelői Magyarországon (1) Paloznak (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannon Bormustra (1) Percze (2) Piskolti Berndett (1) portréfilm (1) Prestige Award (1) Rohály Gábor (1) Roland Velich (1) Sárga Borház Étterem (1) Stephen Brook (1) szamorodni (2) száraz (1) Szarka Dénes (4) Szarka Pince (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Orbán (2) Szent Tamás (13) Szent Tamás 2008 (1) Szent Tamás Pincészet (11) Szent Tamás Szőlőbirtok (2) Szent Tamás Winery (1) Szepsy (15) Szepsy 100 (1) Szepsy 100 Úrágya 2015 (1) Szepsy aszú (1) Szepsy film (1) Szepsy István (28) Szepsy István portréja (1) Szepsy Pince (1) Szepsy Szamorodni (1) Szilágyi László (2) szintű (1) Szokolai Ákos (1) szüret (1) Tallián Hedvig (24) Tállya (1) Tar László (1) Tatárka József (3) település (1) Tim Atkin MW (1) Tokaj (15) Tokaj-Hegyalja (2) Tokaj-hegyalja (15) Tokaji Aszú (4) Tokaji aszú (2) tokaji száraz boros üveg (1) top ötven (1) Tóth Gábor (1) Úrágya (9) Úrágya 2000 (1) Urbán (2) Urbán 2011 (1) üstökös aszú (1) Villa dEste Wine Symposium (1) Vincze Zsolt (1) Vióka (1) Wine and Spirit Magazine (1) Címkefelhő

A SZERETET MINT TŐKE

2014.12.24. 14:51 oddbinsa

Szepsy Istvánnal a Műcsarnokban 2014. május 22-én a spiritualitásról beszélgettem - ezúttal közönség előtt, az Oroszlános Udvar pódiumbeszélgetéseinek keretében. Ennek írott változata olvasható itt. 

Több mint egy évtizede zajlik köztem és Szepsy István közt a beszélgetés. A szereposztás szerint én kérdezek, István pedig válaszol. A borásszal és útkeresővel folytatott írott interjúim és rádiós beszélgetéseim ez idő alatt egyre terjedelmesebbek és mélyebbek lettek. Amikor erre a műcsarnokbeli alkalomra készültem, feltettem magamnak a kérdést, hogy ki számomra Szepsy István? Mert egy-egy hétköznapi interjúalany rám gyakorolt hatásától merőben eltérően, válaszai transzformáló hatással voltak életem folyására. Őszintesége hatására kiderült, hogy mélybe száműzött és halottnak hitt lelkem létezik, és éledni akar. De csak én tudok a saját lényegi részemhez hozzáférni.

Miközben a kérdéseimet az évek során rendre feltettem Istvánnak, közben természetesen ittam a borát… (Nevetés a közönség soraiban.) István lényegében olyan, mint egy lelki vezető, csak nincs róla papírja, meg persze ideje sincs erre. Ezért inkább mindig leírom, amit mond, hogy ne csak az én kiváltságom legyen az épülés általa. Ide a Műcsarnokba eddigi beszélgetéseinkre alapozva állítottam fel a gondolatsort, amit már most tudom, hogy majd felülír a spontán kérdezz-felelek.

Telefonbeszélgetések alkalmával, amikor megkérdezem Istvánt, hogy van? Válasza mindig a szőlőre vonatkozik.

- István, hogy vagytok, Te és a szőlő?

- Köszönöm szépen, már jól! Minden évben óriásiak a várakozásaink. Várjuk a még soha nem volt óriási évjáratot. Vagy legalább azt, amiről kétszáz éve beszélnek. Az 1811-es évjárat a legnagyobb idáig. Azt várjuk, hogy egy ilyen kimagasló évjárat majd helyreállítja a borvilágot, és marketing gürcölés nélkül Tokaj oda jut, ahova illene eljutnia. De a remények - mert jön egy szélvihar májusban, majd egy jégeső, egy rohadás, hernyó támadás, vagy túlzott gombásodás, vagy éppen akkor nem jön a gombásodás, amikor kéne szeptember, október táján - szállnak elfelé az évjárattal. Mi meg eresztünk lefelé a szüret végén, Mikulás napja környékén. És mivel három teljes hónapig tart a szüret, húznunk kell egy vonalat és néhány napig többet kell innunk az átlagosnál. Mert valahogy helyre kell rázni az éves süllyedést a tudatban. Ráadásul a tél mindig keserves. Sok munkánk van ekkor is, mert a metszés már elkezdődik decemberben, de a szürkeség és a látszólagos változatlanság elfárasztja az embert. De a tavasz meghozza a reményt, és ahogy megérkezik - még eddig mindig megjött! - úgy kezd az ember kinyílni, és élvezi a naponkénti változást, a napfényt, a visszatérő madarakat. Ez jó! A természettel együtt élő embernél ez természetes, az lenne a baj, ha nem így mozdulna. Olyan birtok vagyunk, melynek nincs befektetője, nem kaptunk támogatást, és nincsenek banki hiteleink sem. Mindezek ellenére mégis egyre versenyképesebbé váltunk, ahogy kerültünk egyre magasabbra a tudatosságban és közben a tudatunk összekapcsolódott az anyaggal.

- Kérlek, hogy először menjünk vissza az időben – mint azt bizonyára a jelenlévők is tudják, hogy oldalági felmenője írta le az aszúkészítés módját 1630-ban. Ám, most ugorjunk vissza egy nagyot a történelemben. 1811-ben egy üstökös átvonulása felizgatta Európát, és erről az égi jelenségről kapta a nevét az akkori nagy évjárat aszúja. Ez az aszú Európa minden királyi asztalára felkerült és eszeveszett ára volt. Mi történt 1811 óta – ez egy elég nagy ív – de tudom, hogy idén áprilisban egészen különleges dolog történt a Sárospataki várban az árverésen…

-  Az aszúkészítés a világ legdrágább borászati eljárása. A királyok asztalára is került belőle öt-tíz évente. Jelenleg azonban a borvidék értéke - a II. világháború óta - süllyed. A rendszerváltás utáni pár év ugyan megállította a süllyedést, majd stagnált. Most megint süllyed a borvidék általános megítélése és eltartó képessége. A helyzet tehát nem elfogadható! A befektető cégek megelégedtek egy bizonyos eredménnyel és azt mondták, elég ez a piaci eredmény. A termékeik jók. De mélyen alul értékeltek és alul árazottak. Ugyanis a Magyarország képbe nem akartak befektetni!  Magyarország kép ugyanis sem Európában sem a világban nincs. Kelet-Európa és Délkelet-Európa egy országa vagyunk, megítélésünk annyira nem jó, hogy attól előre lendülhetnénk. Ha felvetődik a kérdés egy beszélgetésben, hogy egy Szepsy aszú ára nyolcvan euró, akkor jön a húha! Ezzel szemben néhány vetélytársunk borának az ára, például Sauternes-ből, több száz euró. A sauternes-i árát nem kérdőjelezi meg senki és azt sem, hogy egy német Trockenbeerenauslese akár kétezerbe kerül! A természetes édes borok rossz gazdasági körülményekkel néznek szembe a világon, mert nő a technológiai édesítés szerepe.

- Ez felettébb spirituális!

(Nevetés a közönség soraiban.)

- Ebben a közegben kell feljebb jutnunk. Magyarországnak nincs koncepciója arra, hogy miként lehet feljebb jutni borban és miért is jó ez az országnak. Az argentin vezetés érezte, hogy mit kell tenni, amikor arról beszélt a világ, hogy fasiszták bujkálnak náluk. Ma pedig Argentína a jó boráról híres és már a marha hús sem mócsingos!

Itt érkezünk el a spiritualitáshoz. Ilyen helyzetből kell vezető világmárkát építenünk. Úgy kell megcsinálni a világmárkát, hogy nem az a legfontosabb cél! Nem alkalmazzuk azokat a marketing eszközöket, melyeket a világ alkalmaz. Tőke uralja ugyanis a borágazatot a világban és már Magyarországon is! Nem engedik, hogy a kisebb pénzűnek legyen igaza. Egyetlen egy lehetőség nyílik a magyar és a vezető tokaji bortermelők számára. Ez pedig nem az anyagban való gondolkodás. Hogy mi mennyibe kerül, meg hogy mennyi kell a marketingre?! Azért csináljuk, mert szeretjük! Gyönyörű helyen lakunk és tartozunk ennyivel az unokáinknak és az őseinknek is. Alapvetően azért csináljuk, mert fantasztikus élmény átélni a szőlő változását! Fantasztikus, hogy a növény, az ásványok, a nap, a levegő, és még a jégeső is azt szolgálja, hogy valami olyan dolog kerüljön elő, amilyen még a világon nem volt, amilyen még 1811-ben sem. Nem versenyzünk! Nem versenyről van szó, hanem arról, hogy kerüljön a helyére a termék. Hogy jó legyen itt élni, és ne menjenek el innen a fiaink és az unokáink. Nekem nem lesz több nadrágom vagy több cipőm. Nem is kell, hisz ez nem egy magas jövedelmű tevékenység. De annyit mégis meg lehet tenni, hogy folyamatosan fejlődünk, de hogy mit tartok én fejlődésnek erről még beszélünk.

- Ki szokott fát ölelgetni? (Kérdezem a közönséget, mire István nevet.) István egyszer azt mondta nekem, hogy tudod Hédi, engem az különböztet meg a világ többi borászától, hogy én belülről látom a növényt.

 - Nem kunszt!

(Nevetés.)

- Ha valaki hat évesen kivisznek a szőlőbe és olyan szépet lát, mint még soha, akkor ez nem kunszt. Mert összefogtak a hegy tündérei és olyan szépnek mutatták a szőlőhegyet, hogy azóta is ez az első számú szépség számomra. Pedig a mai már nem olyan, mint egykor volt. Rajta vagyunk, hogy ez változzon, de még van mit igazítani. Azért, hogy a javát adja. A betelepítés, támfalazás, vízelvezetés egy dolog, hogy nem vigye el a talajt a víz. Ehhez rengeteg ember kellene, de már nincs ember! Ma már nem lehet a századokkal ezelőtti módszert alkalmazni. A kunszt az, hogy a borfogyasztók érezzék mindazt a szépséget és jót, amit az ott élő ember mindennap átél. A bor csak a következmény, de valójában az élmény a szőlőterületen esik meg hajnalban, vagy délután, néha éjszaka. A természet, ha méltónak talál valakiket, akkor együttműködik. Az a küldetése, hogy együttműködjön, de ahhoz el kell találni azt a rezgéssíkot, ahol ez megtörténhet. Oda kell fejlődni.

 - Múlt karácsonykor kinyitottam egy üveg Szepsy aszút miközben meglehetősen bús hangulatban voltam. És semmi más nem történt csak megszagoltam a dugót. De ami abból kiáradt az maga az öröm volt, és mosolyognom kellett és megemelkedtem. Én persze vállalom, hogy elfogult vagyok, de az beszédesebb, amikor Londonban megkért a sommelier kolléga, hogy magyarázzam el az angol vendégnek a Botond Cuveét. Megtettem. Majd az angol megszagolta, megkóstolta és ennyit mondott: unbelieveable! Hihetetlen! Később rendelt még egyet, másnap pedig telefonált és tizenkét palackkal félrerakatott.

 - Nem csupán az aromák működtek. A szőlő- és bortermelés esetében több generációnyi kultúráról beszélünk. Sok százan és ezren tették bele a szeretettel végzett munkájukat a vidékünkbe, és a hely átlényegül, átszellemül és ez a szeretet energia átmegy a termékbe. Tehát, amit érez nem csupán az aromák összessége, hanem annak a rezgése, ami őt megérinti. Valakit nem érint meg, mert nem ez a dolga. A jóság egy bizonyos szint fölött már nem analitikai kérdés. Ugyanúgy, mint az emberben. A genetikai állomány egy dolog és más a tanulás és a szocializáció, de valójában arról szól egy történet, hogy mivé lesz egy ember, hogy hány energia réteget képes önmagában aktiválni. Ez nem úgy megy, hogy leülök és gubbasztok, hogy na, most aktiválom még a másodikat, meg a harmadikat is. Hanem bekövetkezik. Ha tudatos minden területen! Ebben az esetben meg sem kell kóstolnia a bort, mert tudja, hogy jó. Egyszerűen érzik, hogy itt - Mádon - jó lenni, mert árad a jóság és a szeretet és ez benne van a borban. Ha összevetjük, hogy mely ételek ízlettek a legjobban? Hiába járok akárhány étteremben, mindig a nagyanyám meg az anyám főztje ízlett a legjobban. Mert a csirkétől a zöldborsóig ők termelték és főzték. Benne a volt a szeretetenergia, még ha néha túl is főtt. De akkor is jónak éreztük! Termelő erővé válik a szeretet, és ebben a burokban születik a termék.

 - A tömegtermelést irányítottad valamikor és negyven éves korod tájékán kezdtél el új irányba fordulni. Mi volt az az élethelyzet, pillanat, amikor azt mondtad, hogy meg kell fordulni. És ebben az élethelyzetben, hol voltál a lelki, tudati fejlődésben. Megragadható-e ez egy kimerevített tablóképben?

 - Mindig szerettem ezt csinálni, akkor is, amikor tömegtermeltünk. Az volt a feladatom, így tudtam gondoskodni a családomról, így tudtam ellátni a munkámat, és akkor is volt bennem sok minden, de nem voltam tudatos. Vallásos családban nőttem fel, így is éltem és tanultam és e szerint tanulmányoztam a világot, de alapvetően nem tudtam megváltozni. A nagy változás nem is ekkor jött, hanem a kétezres évek után. A kilencvenes években a szakmai változás lett nagy. Nem én változtam, hanem nem engedték – mondjuk úgy, hogy – az őrzőim, hogy tovább kutyálkodjak és kóboroljak a tömegtermelés területén. Felébredtem 1992 július elején – akkor már a Royal Tokajon túl voltunk és befolyásos külföldiek a szemembe mondták, hogy ez így nem jó, mire én megsértődtem, hisz ezt így csináltuk a múlt rendszerben is, de ők nem érezték harmonikusnak, és komplexnek. Akkor én nem viseltem el a kritikát csak dühöngtem. Mit akarnak ezek a külföldiek? Semmit nem tettek hozzá, de azért kritizálnak. Mutassák meg, hogy kell! De aztán lenyugodtam és elkezdtem azon gondolkodni, hogy a külföldiekkel nem fog menni. Gyerekkoromtól individualista voltam, a múlt rendszerben sem bírtam a hatalmaskodást, a belepofázást, akkor, ha valaki nem tett le semmit az asztalra. Akkor ez általános volt. Túléltem, de nem akartam azzal kezdeni, hogy valakik megint megmondják a tutit. Ezért eldöntöttem, hogy egyedül csinálom – a múlt rendszerben is volt privát gazdaságunk –, de amikor felismertem, hogy a külföldiek nem fogják megcsinálni a komoly márkákat – mármint azokat, amiket Tokaj különleges természeti adottságaival el kéne érni - elhatároztam, hogy majd én! Ha mégsem, akkor is a magam útját járom és nem fogadom el azoktól a kritikát, akik nem dolgoznak, vagy nem úgy dolgoznak. Egy reggel 1992-ben felébredtem, kimentem a szőlőbe és leszórtuk a felesleges szőlőt a földre, ez volt az első hozamkorlátozás. Az egész szakma évekig ezen nevetett, még anyósom is zokon vette. Annyira tabu volt ez a téma! A minőségnek sok eleme van, kétszáz éve Dercsényi János, Kazinczy sógora írt egy könyvet, amiben számos dolgot leírt - a mai szőlőművelési elveink sok mindenben megegyeznek az övével, de azzal nem, hogy egy bizonyos mennyiség mellett még a legjobb évjáratokban sem lehet csúcsminőséget elérni.

Jó! Akkor le kell szedni, ha csúcsminőséget akarunk. Nem fürtszámra! Hanem tőkéről tőkére, ahogy ma csináljuk, az egyes tőkék teljesítményéhez igazodva. A kétszáznegyvenezer tőkét évente háromszor-négyszer átnézzük. Segítsünk a tőkének, hogy azt tegye, amit szeretne. Az első évben ez nem sikerült, rendkívül száraz volt 1992. Ráadásul elköltöttem a pénzt locsolásra, de hiába, egy gramm aszú sem képződött. Megint megkaptam a bruhahát. Hogy ez okosabb mindenkinél, és lám itt az eredmény, de aztán 1993 nagyon bejött és a 1996-os pedig csúcstermés lett mindenkihez képest. Volt egy vezető, aki nem hagyta, hogy tartósan rossz úton járjak. Mindig felhívta a figyelmem, hogy mit nem kell csinálni.

- Ez elég misztikusan hangzik.

- Nem az. Ez természetes. Mindenkinek vannak az életében jelek, mindenki kap utasítást. Bármit mondanak is mások, a lélek által nincs magára hagyatva senki. Vannak jelek, de közvetlenül nem avatkozik be a lélek az életünkbe. De kapcsolódik a tudathoz, és vannak jelek, amit, ha az ember egy cseppet is komolyan veszi a feladatát - és azt, hogy hova szeretne eljutni nemcsak szakmailag, hanem ő, mint tudatos ember komolyan veszi, hogy magasabb tudatszintre akar eljutni -, akkor észrevesz. Egyre többet vesz észre.

- Az ötvenes években, amikor csak a lelkész fia és jómagad jártatok templomba, édesapádat megkérdezték, hogy jó-e ez így, azt válaszolta, hogy miért ne lenne jó? Majd békén hagyták. A gyermeki hitnél kezdődött keresésed útja, majd lázadó lettél, annyira, hogy az egyháztól is elfordultál később mégis presbiteri feladatot vállaltál. Melyek a legfontosabb, a mai önmagadhoz vezető lépcsőfokok?

- A nagy változás 2000 után volt, amikor olyanokkal találkoztam, akik útbaigazítást tudtak adni. Kezembe adtak egy-egy könyvet, részt vettem találkozásokon, vagy ők jöttek és beszélgettünk. Mindez felébresztette azt az igényt, hogy a világot másképp lássuk. Mert intézmények által meghatározott módon nem lehet eljutni az igazsághoz. Nincs közösségi igazság, egyéni igazság van. Ezért vagyunk ennyien a világon. Mindenkinek szabad kapcsolója van a lélekhez. Mindenki be van kötve, akár akarja kár nem, akár tudatos benne akár nem. Kérdés, hogy valaki hozzá mer-e nyúlni a kapcsolóhoz vagy sem és feljebb tekeri-e vagy sem?! Hogy mennyit tud elviselni az érkező energiából az egy másik kérdés. Adottság is. Nem kárhoztathatóak a vallások. Bár volt olyan időszak, amikor félelmet keltettek az emberekben, ami eleve nem lehetett üdvös. Ezen túlmenően a nagyobb gond az, hogy mivel legtöbbször nem kiválasztódott vezetők voltak, akik így nem kegyelmi állapotban léteztek, ezért nem voltak alkalmasak arra, hogy másnak utat mutassanak. Erről szól néhányszor az evangéliumi példa, hogy vak vezet világtalant. És ha valaki mégsem világtalan, akkor azt agyon kell csapni, mert az nem lehet, hogy ő többet lásson, mint az, aki meg akarja mutatni az utat. Ezzel egyszer s mindenkorra le kellett számolni. Ez nem jelenti azt, hogy ne vegyünk részt a közösségi életben. Nem erről van szó! Hanem, hogy nem lehet elfogadni azokat a dogmákat, behatárolásokat, amelyek az embereket félelemben tartják máig is. Ennek eljött az ideje, most néztem körül, hogy itt van-e az egyik mesterem, aki nagyon sokat segített nekem, hogy merjek tovább gondolni… Érezni! Mert a gondolatot mindig megelőzi az érzés, és ha az ember képes arra, hogy elmondja az érzéseit másoknak, akkor kapcsolódik igazán a lélekhez, a saját energiájához, és az élethez, az Istenhez. Ez által állandóan feljebb tudja srófolni a kapcsolót. Addig, amíg állandóan gondolkodik, hogy mit mondjon, és mit mondhat, addig nincs kapaszkodó, csak akkor van, ha meri vállalni örömmel, félelem nélkül, ami megjelenik benne. Ebben sokat segítettek mesterek. Ezt, akinek van adottsága annak kötelessége tovább fejleszteni. Akinek több adatott, attól többet várnak el.

szepsy_istvan_csukottszem_napfeny.jpg

- Visszalépnék oda, hogy az embernek először önmagával kell komfortosan éreznie magát. Sőt, annyira, hogy el tudja magát fogadni, a szeretet szintjéig. Volt olyan időszak, amikor nem szeretted Szepsy Istvánt?

 - Volt persze. Nem mindig néztem szívesen a tükörbe. Van olyan érzés és pillanat, amikor már kezdek hasonlítani arra, amilyennek lennem kéne. Volt egy élményem a lent levés állapotáról. Csak borítgattam össze a régi kapcsolataimat, a szakmaiakat is. Elválás cégtől. Konfliktus újságírókkal, kereskedőkkel. És még nem jöttek a pozitív, jövőbe mutató élmények és kapcsolatok. Ekkor szó szerint jött egy üzenet. Egy hollandiai médiumon keresztül érkezett. Az volt az üzenet, hogy: Na! Még a végén rendben leszel! Büszke vagyok rád! Nem azért, mert szakmailag elértünk valamit, nem azért mert társadalmilag elértünk valamit, hanem mert merem vállalni, hogy végig megyek az úton.

- Ez egy szeretet megnyilvánulás volt a világ egy ismeretlen pontjáról. Ez teljesen irracionális.

 - Nem a 3D-s világból, hanem a multidimenzionálisból jött édesapámtól. Minden jel onnan jön. Benne élünk. Csak épp nem merjük bevállalni a kapcsolatteremtést. A jelek, amikről beszéltünk a legbiztosabb mutatók, amibe lehet kapaszkodni. Néha olyan személyeken keresztül nyilvánul meg, akikről nem is gondolnád. Mert ők azok, akik tudják fogni azt a jelet, nem mindenki tud minden hullámon ott lenni. Biztos valaki tud, de én nem tartok még ott.

- Mi kellett ahhoz, hogy ez aztán megírhatóvá vált? Mert nekem már elmondtad, és egyszer rákérdeztem és a válaszban nyilvánosságra került. 

- Folyamatos átalakulás eredménye, minden nap másképp akartam látni és érzékelni. Ezáltal folyamatosan mást és mást láttam meg belőle. Eltűntek belőlem olyan tényezők, mint a düh a külföldi befektetőkkel szemben, vagy a mérgelődés a húsz éven át a kommunizmussal foglalkozó újságírókkal szemben. Ezek már egyszerűen nem érdekelnek. Nem haragszom, hanem nem érdekelnek. Eltávolodtam. Eltűnt belőlem a versenyszellem. Nem akarok versenyezni! Eltűnt belőlem, hogy a versenyben jobb pozícióban állók lennének az akadályai, hogy mi előrébb jussunk, akár szakmailag is, holott már régen nem a szakmai előrejutás a cél. Már régóta nem az. Az csak következmény lesz, hogy az is meg fog történni. A cél, hogy rá tudjunk csatlakozni a belső energiánkra. Amikor ezek eltűntek és átalakultak, akkor egy újabb síkra érkeztünk, mert addig, amíg az emberben félelem van, és naponta próbálja a saját idióta drámáját eljátszani, addig nem jut előrébb.

- Az Istennel szőlőtőkék között című interjú egy internetes felületre készült és az önmagát kereszténynek valló főszerkesztő a szöveget elolvasva azt mondta, hogy ez megjelenhet ugyan, de úgy, hogy beleírjuk, Szepsy István nem keresztény. Erre elvittem máshova és végül megjelent a Demokratában. Pedig az a lap igazán konzervatív. Kritizáltak emiatt?

 - Kritizáltak persze. De jó ideje nem érdekel, hogy mit jelent egyesek szerint kereszténynek lenni. Ami az elmúlt kétezer évben történt a szerint valószínűleg tényleg nem vagyok az. De, hogy én a szeretetben létezem, és csak abban akarok létezni az nem kérdés. Tíz éves voltam, amikor feltettem a bodrogkeresztúri katolikus papnak egy kérdést, és az apám kizavart a szobából, hogy ilyet nem szabad kérdezni a plébános úrtól. A nyilvánvaló ellentmondásokat még egy gyermek is észreveszi. Elmaradt kétezer éve a reform. Kétezer éve statikus és erőszakos az egyház, különösen az volt amíg volt hatalma. Ha így vesszük tényleg nem vagyok keresztény, pedig én annak tartom magam. Egyszer ez a világ meg fog javulni és intézményes hitgyakorlásra csak azért lesz szükség, hogy az emberek összejárjanak és erősítsék egymást a hitben.

De úgy, hogy valaki nem tudja átadni azt a szentlelket, amiről beszél, az nincs rendben! Mi vagyok? Szeretetben élő ember, aki olyan magas szintre szeretne eljutni, ami már itt a Földön is jó érzés. Azért akarjuk ezt a szintet – pillanatokra ezt át-átéljük a szerelemben, a munkában, a természetben, vagy tudatosan – mert jó ott lenni. Oda akarunk újból eljutni és a lezuhanásból mindig felemelkedni, mert jó abban. Nem az számít, hogy milyen kitüntetéseket kap az ember, vagy épp mennyi a napi egyenlege. A munkánk végzéséhez kellenek formális dolgok, de az alapvető cél, hogy úgy éljük meg a földi életünket lehetőleg példát mutatva az utódainknak, hogy a földi élet igenis szép és jó tud lenni. És azért születtünk meg, hogy ebben részt vegyünk. Ha nem megy, akkor meg kell próbálni újból és újból.

Egy bölcs látó embernek azt panaszolják, hogy az evangéliumban is írják, hogy az élet sötétség. A bölcs erre az mondja: az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat. Az akarat nem sokat ér, ha nincsen tudás. A tudás nem elegendő, ha nincs munka. De minden munka hiábavaló és üres, ha nincs szeretet. Minden ember, aki szeretetben próbál élni nap, mint nap és nem sikerül neki, de ragaszkodik ehhez - mindegy milyen vallású, vagy nincs vallása - az igenis jó. Még, ha a média és a vallások ennek az ellenkezőjét akarják is bizonyítani. Ha ugyanis azt állítjuk, hogy az ember nem jó, azzal óriási Isten tagadásban vagyunk. Isten ugyanis gondolkodónak és szabadnak teremtette az embert, hogy merje felvállalni az életét, hogy az anyagból megszabadulva a tudata révén közeledjen a lélek síkjához. Ez az öröm. Ezen az úton minden embernek végig kell mennie, ha nem most, majd egy másik életben. Ezért az utolsó mondatomért ötszáz éve égetés járt.

Ha nem mondunk ki bizonyos dolgokat a saját életünkben, pláne ott, ahol erre szükség van, akkor nem jutunk előrébb. Akkor körbe-körbe járunk, mint az elakadt lemez. Arra valók vagyunk, hogy segítsünk egymásnak. Hálás vagyok azoknak, akik amikor kezd a lemez megakadni, átugrasztanak a barázdán.

- Tehát egyetértesz azzal, hogy a szeretet az tudatállapot és nem érzés?

- Kétféle szeretet van. Az érzelmek is fontosak. Szeretetben lenni azt jelenti, hogy az ember törekszik a magasabb tudatállapotra és befogad mindent. Elfogadja a megnyilvánult és megnyilvánulatlan világot is. Ez a befogadás a szeretet. Jó, hogy én is része vagyok ennek. A lélek rajtam keresztül megtapasztal, és most ez a dolgom. Mert megszülethettem annak, ami épp vagyok a társadalmi helyzetemmel, az élettereimmel, a genetikai adottságaimmal, a tanulásból származó ismereteimmel és sok egyébbel összegződve. Ilyennek kell most lennem. Vannak, akik tagadják és meghúzzák a vonalat, hogy ki tartozhat Isten gyermekeinek körébe, hogy csak a vélt jóság alapján lehet odatartozni. Ez nem így van. Mindenki jó. Csak neki ebben az életben így kell megtapasztalnia. A többi ember dolga, hogy kizökkentse a másikat adott állapotából - még ha a „rossz” emberek nagyon gyorsan kötnek is szövetséget rablás, háború, diktatúra, hatalom elérése érdekében. Míg, akik szeretetben élnek nem tehetik meg, hogy összefognak valaki ellen, mert abban a pillanatban, már nincsenek a szeretetben. Ez csapdának látszó dolog. Jézusnak is ez volt a legfőbb csapda, megpróbálták csőbe húzni. De a szeretet nem engedi meg az erőszakos változásokat. Ki kell várni a sort. De annyit tehetünk, hogy a magunk példáján keresztül felébresszük az emberek igényét, hogy ne akarjanak úgy élni, ahogy addig, hanem maguktól jöjjenek rá, hogy tudatosabban jobb élni. Megtehető és meghatározható, hogy milyenné akarunk lenni.

- Minden egy ez volt a legutóbbi veled készült interjúm címe. Nemrégiben olvastam egy könyvet, ebben az egy, két illetve három pólusú világképre alapozott vallásokat magyarázta meg a szerző. Ebben az egypólusú - a Minden egy - szemlélet komoly kritikát newages lefitymálást kapott. De tavaly felfedezte Tokaj-Hegyalja Szent Orbánt az ezerhatszáz éves szentet. Akinek ereklyéjét Monokon őrzik háromszáz éve. Körmenetben megjáratták, hogy legyen aszú. Ezen alkalommal az ökumenikus misén a katolikus püspök egy keleti példával élt. Vannak bátor emberek intézményes keretek közt is.

- Nyilvánvalóan. Csak náluk nagy a fegyelem. A püspök példája: Elmegy a kétségbeesett ember a szerzeteshez tanácsért. Vessem le magam a szikláról, vagy mi tévő legyek? - kérdezi. Erre a szent ember megmerít egy poharat vízzel és marék hamut tesz bele, amitől zavaros lesz. Odafordul hozzá és így szól: ha azt képzeled, hogy pohárnyi víz vagy, akkor nem tudod megoldani a problémád. Majd odamegy a tengerhez, beleönti a pohár zavaros vizet. Ha viszont azt gondolod, hogy az egész világ a te tered, akkor képes vagy megoldani. Ami a szenteket illeti a személyes példájuk a lényeg, és nem az, hogy az ereklyék majd el fogják-e vagy sem a jégfelhőket űzni. A jégfelhőknek épp ott van dolguk, persze jégágyúval el lehet űzni őket. A lényeg, hogy az embernek lehet fejleszteni az akaratát. Fogjon össze, akikkel lehet, de úgy, hogy ne is képződjön felhő. Ez a szentek üzenete nem pedig az, hogy egy ereklye megoldja a problémát.

sz_aszu_2005.jpg

 

Áprilisban történelmi pillanatnak lehettünk részesei. Elkelt Magyarország legdrágább száraz bora egy gönci hordónyi Szepsy Nyúlászó 58’as a Sárospataki Várban. Egy egész kéttized millióról indulva másfél perc alatt nyolc millióra szalad fel az ár és ennyiért ütötte le a kikiáltó. Elképesztő hangulata volt annak a másfél percnek. Ezalatt figyeltem Istvánt. Odament a kőterem ajtófélfájához és beleveregette a fejét. Az embereket elrepítette az adrenalin Szepsy Istvánért, és a boráért.

- Komolyodik a dűlőszelektált és a fajsúlyos hegyaljai borok beárazása.

- Ha nem vigyázunk, komoly világmárkáink lesznek! (Nevet.) Ebből az együttes fejlődésből, ami a szellem és az anyag házasságából és egy nagyszerű hagyományból születik. El kell jönnie az időnek, hogy a világ ezt megismerje és ez csak a márkákon, árakon keresztül tud megtörténi. Ez egy stáció. Ami azt mutatja, hogy mások is hisznek benne. Nem azt mutatja az ár, hogy mennyire jó, mert a jóság szorzószámokkal nem kifejezhető. Hitelességről, természeti nagyságról és emberi hitről van szó. Ami annak érdekében kezd el dolgozni, hogy ami teremtetett és szép, amihez az emberek is hozzátették a maguk részét, az nyilvánosságra kerüljön az egész világon. Gyertyát azért gyújtanak, hogy világítson, nem azért, hogy letakarják. A gyertyának égnie kell! Csak nem volt, aki meggyújtsa, vagy engedték kialudni. Egyre több segítő kell, aki nem engedi, hogy a gyertya elaludjon! A célkitűzés az emberi értékek növekedése. Természetesen van gazdasági célkitűzés, ami nem a profitra irányul, hanem hogy tudjunk fejleszteni évről-évre. Ez limitált. Pályázni nem tudunk, mert nincs saját erőnk. De évről-évre nem csak szinten tartjuk és fejlesztjük a szőlőbirtokot, de a többletet a dolgozóink és a család közt osztjuk fel. Nem tudjuk megoldani a társadalmi egyenlőtlenséget, de azt elmondhatjuk, hogy nem próbálunk meg senkit kizsákmányolni. Ez fontos! Még, ha sokkalta több bért fizetünk bárki másnál, az sem elég ahhoz, hogy az alacsony munkabérű munkatársakat kihúzza abból az élethelyzetből.

- Beszélgettem az asszonyokkal az autódban egy alkalommal. Nagy szeretettel beszélnek rólad. Mikor a fiadat megkérdeztem, hogy ezt a tiszteletet meg lehet-e örökölni, szepsysen válaszolt, hogy csak kiérdemelni lehet. Nem esett messze az alma a fájától…

- Az már eleve óriási elismerés a gyerekeim részéről irányomban - mert a generációk ritkán tartanak össze -, hogy csatlakoztak hozzám. Pályaválasztásuk persze már akkor történt, mikorra a kilencvenes évek második felében elkezdtek jönni a szakmai sikerek. Miért ne dolgoznának a sajátjukban, ahol semmi nem gátolja a saját elképzeléseiket? Legfeljebb én. (Nevet.) De igyekszem, hogy ne gátoljam őket. Az a nagyszerű a természet és az ember körforgásában, hogy sosincs vége, végtelen a lehetőség. A mennyiségnek van vége a minőségnek nincs. Az új minőség abból születik, hogy az ember nagyobb hittel és energiával mer rákapcsolódni a felsőbb energiákra, hogy egyre magasabb szinten kapcsolódnak össze az emberek az anyaggal. Azok is, akiknek készül a termék. Mindig van hova fejlődni. Akkor leszek igazán boldog - már nem ezen a földön -, ha képesek lesznek ezt fokozni azáltal, hogy levetkőzik azt, ami elválasztja őket az összekapcsolódottságtól.

- A minőségfokozásról jut eszembe. Tíz évvel ezelőtt azzal fejeztük be az egyik első interjút, hogy meg van-e már a koronagyémánt? És nem volt meg. Kisebb gyémántok vannak, mondtad, de a csúcs még nincs meg. De a hír igaz: lesznek dűlős aszúk! A nem borértők számára ezt magyarázd el légy szíves!

- Soha véget nem érő a magyarázat. Fantasztikus és összetett a borvidék geológiája, a világon nincs még ilyen, és ehhez képest tényleg nem elég az elért eredményünk. Még nem is tisztult ki, hogy mekkora erővel bír Tokaj. Az összetettség abból származik, hogy óriási víz alatti vulkanizmus és gejzíresedés ment végbe évmilliókkal ezelőtt. A különböző dombjaink ennek nyomán egészen másképp épülnek fel a sokféle ásványból. A sok-sok réteg forró víz által kioldott anyagát a vulkanizmus a felszín közeli rétegekbe táplálta be. Így akár tíz méterenként is változhat a termőhely talajösszetétele. Hogy mit tud az egyik a másikhoz képest komplexitásban ez anyagi természetű dolog, de az anyagot is meg kell ismerni. Érzékeléssel és belső látással, mert minden sziklába nem lehet belefúrni. Nézni kell a növény viselkedését, hogy miként nyilvánul meg az egyik, vagy másik talajfolton, mert nem csak a látványa, de az ízei is mások lesznek. A legmagasabb szintű termék az aszú. Ha az aszúkat, ezekről a dűlőkről, vagy ezeken belül a gejzíresebb foltokról készítjük, azoknak jelentősen el fog térni az íze és a szerkezete egymással összehasonlítva őket. Mert ugye külön lesznek palackozva. Ha ehhez még hozzáadjuk az ember tevékenységét, akkor pedig megszülethet az a bizonyos csúcstermék, ha nem is ismétlődik meg az 1811-es eset. De amikor itt lesz az ideje, az is meg fog történni. Jönni fog a nagy évjárat! Eddig csak szárazborok születtek dűlősen, mert még nem ismerte fel senki, hogy mekkora természeti adottságaink vannak. A külföldi érti Burgundiát. Naná, hogy érti és elismeri! Na, de Tokajt miért kellene elismernie? Azért kell, hogy megszülethessenek azok a borok, amelyeknek az értékét bárhová lehet tenni és ezzel az egész színvonal elindulna felfelé. Az árverésnek is az a jelentősége, és még inkább az lesz, hogy a lehetséges értékeket megtaláljuk, megmutassuk és a fogyasztókkal együtt emeljük fel a borvidéket.

- Hogy vannak a hegyaljai emberek?

- A tokajiak? Már Tokajnak hívjuk, hogy könnyebben ki lehessen az idegeneknek is ejteni. Nincsenek jól. Mert a problémáikra még mindig az a válasz érkezik, hogy azt mások okozzák. A borágazatban a mi borvidékünkön van egyedül az országban állami tevékenység a Kereskedőház által. Huszonnégy év óta nem lépték meg a nagy változást és most is külföldieket kérnek meg, hogy ugyan mondják már meg, hogy mit kéne csinálni, meg menedzseljék már a brandeket. Ezt nem kommentálnám! A termelésben maradt emberek pedig tőlük várják a megoldást, ez megint a vak vezet világtalant. Hogy lennének ilyen környezetben boldogok?

- Sosem felejtem el, amikor először kivittél a Király dűlőbe és láttam a szőlőidet. Igen erős demonstráció volt. Boldog, egészségtől kicsattanó fürtök tőkénként néhány, a szomszéd szőlője pedig nagyon sok, de csúnyácska zöld. Nem látják, nem kóstolják meg, kérdeztem. Lehet, hogy a helyiek nem látják, de van számos fiatal, aki látja és megkeres téged.

- Sok fiatal látja másképp, és remélem, hogy nem fogják abbahagyni egy jobbacska bor elkészítésénél, mondván megcsináltuk. Ahogy a külföldiek is tették, és mint aki jól végezte dolgát és „elérte a maximumot” abbahagyják. Holott a munka csak ezt követően kezdődik, mert újabb és újabb terek nyílnak meg. Üres tér a világ, végtelen, örök, amelyben bármerre lehet mozogni. Főleg a minőségért dolgozva. Ehhez függetlennek kell lenni. A fiatalok az első lépéseket megtették. A kérdés az, hogy képesek lesznek-e a tudatosságban tovább fejlődni. A lehetőség mindenkinek ott a kezében, remélem, hogy még az enyémben is egy darabig meglesz. Amit sem én, sem más nem tudtunk egyelőre áttörni - a sok külföldi eladás és az árverés ellenére sem -, az az, hogy a külföldi fogyasztó másképp lásson bennünket és a termékünket. De addig nem láthat másképp, amíg én nem hiszem el, hogy ez a termék legalább akkora, mint a külföldi vetélytársaké. A konkurensekhez képest a nyolcvan eurós aszúnk alacsony árú terméknek számít, az előállítási költségeinkhez képest pedig pláne alacsonynak számít ez az ár. Pedig muszáj keményen árazni, mert az embereinket meg kell fizetni. Most a feladat az, hogy a dűlős aszúkkal megvillantsuk a legfelsőbb kategóriát. De hosszú idő lesz, mire megjön az érzékelhető változás. Időnk van! (Nevet.) De addig is, végig kell élni ezt az életciklust mindannyiunknak Tokajban. Összefogással persze segíthetünk magunkon, de ez sem egyszerű. Három egyesületnek vagyok tagja, vezetője már csak másfélnek. Egy egyesületben is tetten érhető, hogy az emberek különböző tudatállapotokban vannak. Teljesen másképp érzékelik a feljebb jutáshoz szükséges végrehajtandó feladatokat. Pedig a legfőbb feladat saját magunk fejlesztése! Nem úgy, hogy az eddig elolvasott könyveink mellé, még százezer könyvet elolvasunk, hanem, hogy merjük a világot és magunkat másképp elképzelni. Ez a nagy változás.

- Kijjebb vonultál a közéleti szerepvállalásokból. De 2010-ben, amikor megalakult a parlamenti szakbizottság még vázoltad, hogy mit kellene tenni.

- Mert megkértek, hogy beszéljek.

- Így van. És azt mondtad a bizottságon, hogy két fő prioritás van, a szeretet és a szépség. Valaki ebből bármit felfogott?

- Azért részleteztem is. (Nevetés a közönség soraiban.) Fantasztikus országban élhetünk, fantasztikusak az adottságok, fantasztikusak az emberek is. Semmi másra nem kell alapozni, mint a természeti adottságainkra, amik nagyon szépek és értékesek, és az emberek jó tulajdonságaira. Voltam egy fórumon, ahol a kitörési lehetőségekről volt szó - épp úgy, mint a bizottsági ülésen – és elmondtam, hogy arra kell alapoznunk, amink van. Más emberek vagyunk, mint a világ többi részén élők, mert más az eredetünk, más a sorsunk, más a tudatunk a világot illetően. Ez egy nagyon szabad nép volt évezredeken át. Csak ezer éve nem szabad. Mennyi ez a több ezer évhez képest? Megint vissza kell a szabad gondolkodáshoz térni. Akaratunk, munkabírásunk, szorgalmunk, visszatérő hitünk alkalmassá tesz bennünket, arra, hogy nagyszerű országot építsünk, de nem mások legyőzésére, vagy, hogy a GDP ilyen-olyan számot mutasson és tapsoljanak az EU-ban. Frászt! Az embereknek méltó módon kell merniük élni, és ez csak akkor lehetséges, ha visszaveszik a méltóságukat, vagy ha valaki megpróbálná ezt támogatni és el mernék fogadni. Ezt nem értették nyilvánvalóan a bizottságon. Ameddig az országban nincs mindenkinek méltó munkája, addig nem következik be a változás. Amíg nincs mindenkinek egy szerszáma, amit ő választ, amit ő tart méltónak. Addig semmilyen forrást nem volna szabad felhasználni! Az embereknek nincs jövőképük. Pedig kell, hogy valamennyiünknek legyen jövőképe. Ebben a politikának muszáj segítnie. Az esetemben azt jelenti, ha valaki munkát kér, és nem tudjuk felvenni, nem mondhatjuk, hogy menj el. Pedig ez a helyzet, mert túl sokan kérnek. Nálunk viszonylag jó dolgozni, nem mert annyival több a bér, hanem mert családtagként kezeljük az embereket. Ez közelít a méltó foglalkoztatóhoz, még ha nem is tudunk annyit fizetni, mint amennyit a dolgozó szeretne.

talent.jpg

Amikor végképp nem értik, amit mondunk, például a bizottságban, vagy egyesületben, akkor abba kell hagyni a fölösleges beszédet és azzal kell foglalkoznunk, amit szívvel csinálunk, akik mi vagyunk és azokkal, akik értik. A piaci nyomulás helyett, arról kell beszélünk, hogy hogyan érzünk, és mit miért teszünk.

 

Talán a próféta mondta a legszebben, úgy kell szőni a gyolcsot, mintha a szálat a szívedből húznád, mintha a gyolcsot az viselné, akit szeretsz. Ez méltó. Tudom, hogy társadalmi szinten is meg lehet ezt valósítani. Abszolút lehet. Bizonyos gazdasági korlátokat figyelmen kívül kell hagyni. Muszáj! Tudom. Különben soha nem lennék ott, ahol vagyok. Ha elfogadom, amit a külföldi befektetők a kilencvenes években mondtak, hogy szerencsétek van, hogy mi már itt vagyunk, mert mi tudjuk a tutit, akkor nem ott lennék, ahol most. Az egyik első nyilatkozatban azt mondta az egyik amerikai: nehéz a magyarokkal együtt dolgozni, mert azt hiszik, hogy a dollár a fán terem, mert zöld, mint a falevél. Akkor értettem meg, hogy nem lehet közünk egymáshoz. Egyrészt, mert oktalanságokat beszél, másrészt mindenük volt, csak pénzük nem. Nekünk, nekem a családnak, a vállalatnak, a községnek, a térségnek, az országnak kell tudni, hogy mit akarunk elérni és ezt nem lehet számokban kifejezni. Nem szabad számokban gondolkodni, mert biztosan tévútra megy a dolog. El kell hinni, hogy van saját utunk, és csinálni kell, bármi legyen az eredmény! Aki másnak a gyolcsot a szívéből szövi, az jó úton jár.

- Időutazás tudtommal még nem lehetséges, de lehet, hogy nem is szükséges. Ám, ha ma a harminc-negyven évvel fiatalabb Szepsy Istvánnak üzenhetnél, mi lenne az? Miközben itt ülnek a közönség soraiban a lányaid és a vejed.

- Az úton végig kell menni. Én kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de nem lehet kikerülni dolgokat. Ahhoz, hogy bizonyos dolgokat meglássunk és érzékeljünk, kell az előzetes állapot. Nem kihagyható! Nem csak a gazdasági és a szakmai eredményeket értem alatta, hanem a tudatállapotot. Akkor még nem voltam ezen a szinten. Azt üzenném magamnak, hogy még bátrabban merjen az érzései szerint élni, dönteni. Hezitáltam ugyanis, hogy hátha nem ekkora gond ez a külföldi befektetés, de az! Előbb kellett volna észrevenni. Nincs harag, de kiderült, hogy ez nem a mi utunk, és ha akkor, abban évekig hittem, akkor valószínű, hogy ezt is meg kellett tapasztalnom. Az üzenet, még egyszer mondom, az lenne, hogy még bátrabban hagyatkozzam az érzéseimre és azok szerint döntsek. Amikor megcsináltuk az első cuvée-t, az 1999-est és bemutattunk Londonban a Master of Wine intézetben, akkor két nagyhatalmú ember is nekiugrott a bornak, hogy mit akarok ezzel az egyáltalán nem hagyományos termékkel? És nem azért ágáltak, mert féltek, hogy tönkre fogok menni bele. Nem sajnálatról volt szó! Nyilvánvaló volt, hogy a termék sikeres.  De miért ágáltak annyira? Mert nem tetszett nekik, hogy egy jöttment magyar erősebb terméket tesz le az asztalra, mint ők. Ha mindenkinek elhittem volna, amit mond, akkor most nem lennénk sehol. Ez hasonlít két nagybátyám történtére. Jöttek haza a háború végén Németországból. Az egyiktől is és a másiktól is kérték a dokumentet. Amelyik hallgatott a parancsra az hat év múlva jött meg Szibériából, amelyik nem, az hazajött hamar. Nem hallgathatunk másra! Abszolút az érzéseink után kell mennünk. Ha egy éjszakán át nem tudok aludni, mert annyit gondolkoztam, majd reggel felkelek, megfőzöm a zöld teám, és tudom, hogy amin ennyit gondolkodtam az biztos nem lesz jó. Nem érdekes a magyarázat! Nincs jelentősége. Nem jó! Mert nem az az út, amin mennünk kell. Ezek a jelek.

- Hogy jutsz el nap, mint nap abba a vágyott és nem egyszer már megélt tudatállapotba, amiből az elmúlt huszonegynéhány év alatt létrejött az, amit mi a boraiddal és veled együtt Szepsyként tisztelünk?

- Korán kelek. Napkelte előtt. Ritkán jutok fel a Nyulasba a napfelkeltéhez, de ha tehetem kimegyek. Mádról ugyanis nem látni, mert völgyben van. Tőlünk csak akkor látszik a Nap, amikor már magasan jár. Elmondom az imámat. Megfőzöm a nagy adag zöld teám. Míg hűl, addig kimegyek és megnézem a fák auráját. Utána összeszedem magam és indulunk a munkába. Napközben pedig folyamatosan meg- és átélem azt a változó szépséget, amit a szőlőhegyek nyújtotta táj ad. Aki még nem járt a vidékünkön az tegye meg és menjen fel a Szent Tamás tetőre, az Úrágyára. Az Úrágya kultikus hely, ilyen kultikus helyeken könnyű felkészülni a feladatokra. Az Úrágyáról nézhettek fel valamikor a szabad, Isten hívő magyarok az égre, a Napra. A borvidék huszonhét településének négyszáztizennyolc dűlőnevéből ez a legkifejezőbb. Olyan vidéken élünk, ahol csupa ilyen hely van. Valamikor az ősök is felmentek a magaslati pontokra nemcsak azért, mert ott a földenergia másképp nyilvánul meg, hanem mert könnyebb olyan tudatállapotba kerülni, hogy erősítsék az Isten tudatot magukban.

- Köszönöm!

(Majd pedig a közönség megkóstolta a szeretettel végzett munka gyümölcsét egy Szepsy Furmintot 2012-ből és egy Szepsy Szamorodnit 2009-ből.)

Tallián Hedvig

Elhangzott: 2014. május 22. Budapest, Műcsarnok

Lejegyezve: 2014. Karácsonyán

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: Tokaj Szent Tamás Tokaji aszú Szepsy István Úrágya Tallián Hedvig

A bejegyzés trackback címe:

https://imad.blog.hu/api/trackback/id/tr227008745

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szeretet, mint tőke 2014.12.26. 09:26:01

Ameddig az országban nincs mindenkinek méltó munkája, addig nem következik be a változás. Amíg nincs mindenkinek egy szerszáma, amit ő választ, amit ő tart méltónak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.