Ifiként minden gondolata a kosárlabda körül forgott. Amióta hagyta elpattogni a labdát, a termőhely és a családi gazdaság áll figyelme fókuszában. A debreceni születésű agrárközgazdász SZILÁGYI LÁSZLÓT a Gizella Pince tulajdonosát faggattam.
(A portré a VinCE Magazin Amiért élek rovatában jelent meg nyomtatásban 2016 őszén.)
Nagyapám Debrecenből látott hozzá a birtoképítésnek, először egy Bodrog-parti telket vett Tokajban, majd kisebb területeket. A megtermelt hordós bort pedig értékesítette. Nagyszüleim és szüleim ki nem mondott kívánsága volt, hogy egyszer vigyem tovább, amit elkezdtek. Álmuk valóra váltására már csak a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakmérnöki képzése, a kosárlabda és a városi élet elhagyása után váltam alkalmassá. Szép lassan elkezdtem komolyan venni a családi örökséget.
Ötödikes voltam, kinn kosaraztunk az udvaron és a palánk négyzetéből bepattant a labda a gyűrűbe. Az élmény annyira erősen hatott, hogy hosszú évekre rajtatartott a kosárpályán. A kilencvenes évek elejétől megszállottan követtem az amerikai profi kosárlabdát. Az NBA mérkőzéseiről 1994-től teleírtam egy kockás füzetet a csapatok eredményeivel. A tévéműsor és a teletext volt a forrásom. A gimnázium alatt az NB 1 ifijeként körbejártuk hétvégenként Magyarországot a felnőtt csapattal. Fantasztikus időszak volt. Érettségi után is maradtam szülővárosomban és a Debreceni Egyetemen agrárközgazdaság-tant hallgattam, és még itt sem tudtam elszakadni a kosárpályától. Tokajba költözésünk után Nyíregyházára, majd Szerencsre jártam kosarazni, ekkor fejeződött be szép lassan kosaras pályafutásom. Tokaj sajnos csak focicsapatot tudott kiállítani.
Kulturális sokk volt, amikor az egyetemet felfüggesztve egy évet eltöltöttem Floridában. Autókat parkoltattam. Kezünkbe nyomták a luxus autók kulcsait és be kellett állítani őket kétszáz hasonlóan drága kocsi közé. A kulcsokat mindig a bal első keréken hagytuk és fel sem merült, hogy ez így ne lenne biztonságos.
Tettem egy budapesti kitérőt az egyetem után és bő két évre elszegődtem a Vidékfejlesztési Minisztériumba. Tanulságos időszak volt, az uniós csatlakozás jog és gazdasági harmonizációs folyamataiba láthattam bele. Végül 2005-ben döntöttük el Marcsival, aki azóta már a feleségem, hogy Tokajba költözünk. Ekkorra már végképp nem volt kérdés, hogy milyen irányba akarom vinni a szőlő- és bortermelésünket.
Átültethettem az egyetemi elméletet végre a gyakorlatba. Kifejezetten hasznos képzést kaptunk ugyanis. A pénzügytől, a marketingen át, a statisztikáig minden részletbe beavattak, ami egy birtok működtetéséhez szükséges. Örülök, mert ez a tudás lehetővé teszi, hogy átlássam a birtok teljes működését. Fontos az egyensúly az ügy iránt érzett szenvedély és a gazdasági folyamatok közt.
Idén nyáron újrakezdtem a sportot, futok, biciklizem. Jó, ha az ember odafigyel a testére. Az egykori DEAC-os sporttársakkal is összejárunk. Kosarazunk, főzünk, átbeszélgetünk estéket. Felhőtlen nevetéssel telt a legutóbbi találkozónk is. Erős bennünk a nosztalgia. Az elektronikus zenét nem csak hallgatni szeretem, két éve saját keverőpultom is van dj hajlamaim kiélésére. Inspirál az ebből a zenéből kitörő ritmus. Régen különösen kultiváltam a hip-hopot, ma is fel tud spannolni. A borászbarátokkal kert lecsóbulikat tartunk. Balassa Pistivel több, mint egy évtizede ismerjük egymást, nagyon sokat köszönhetek neki.
Pincészetem nagymamámról kapta a nevét. A Gizella Pince ma már tizenöt saját hektárról szüretel szőlőt. Kötődésem a tokaji tájhoz az évek során egyre erősödik. A tájrészleteket, a termőhelyi különbözőségeket a szőlőbogyók finom érzékelésén át fedezem fel. Idén újrarendeztem a termékpalettánkat. A korábban külön palackozott Medve, Deák és Kastély dűlők borait a 2015-ös évjárattól Gizella Furmint néven bocsátom piacra.
A tarcali, lóval művelt, meredek teraszú, dácittufa alapú, löszös Szil-völgy dűlő továbbra is kiemelt pozícióban marad. Önálló borként kerül a fogyasztókhoz. Itt éveken át harcoltunk az őzekkel, folyton lerágták a friss hajtásokat, ugyan a szőlő nagy túlélő, de mindennek van határa. Végül lekerítettük vadhálóval a területet. A seregélyek ellen pedig pár termelővel összefogva idén már gázágyúval védekezünk. Az idő java része természetesen békés, a táj látványa pedig elragadó. A Szil-völgy kőfala mellett kiépítettünk egy leülős részt, ide viszem ki a vendégeket bort kóstolni, a tájban gyönyörködni. Egyedül is leülök néha, ha úgy érzem nyugalomra van szükségem.
Szilágyi László
Fotó: Jenei Balázs
Az innováció jegyében telt az elmúlt tíz év Hegyalján. Élénken emlékszem, amikor Balassa Pistivel és Hörcsik Ricsivel és Krimin Attilával 2009-ben kitaláltuk, hogy menjünk el Szepsy Istvánhoz. Másnap reggel írtam egy e-mailt és délben telefonált István, hogy mehetünk. Azt a találkozást azóta emlegetjük a fiúkkal. Akkor értettem meg, hogy a prioritás a szőlőé, annak kell rendben lennie és aztán jön minden más. A Szepsy 2008-as Szent Tamása és Demeter Zoli 2008-as Lapisa mérföldkövek. Nem kérdés, hogy bele kell tenni az irdatlan sok energiát a birtokba, és ha szükséges, a végletekig is el kell menni.
Napról-napra fejlődünk a szakmai munkánkban, és jól esik a fogyasztóinktól a jó szó, a taps. Emellett persze a családom nélkül nem lennék az, aki vagyok. Marcsival már tizennégy éve vagyunk egy pár. Két szép gyermekünk van Mariann hét és Dénes két éves. Az apaság hatóerejét akkor érzékelem leginkább, amikor sikerül huzamosabb időt eltöltenem a gyerekeimmel. A szőlő és a bor jó tanító, így aztán tudom, türelemmel kell lenni a gyerekeink és a társunk iránt is.
Magyarságomra valójában a Floridában töltött időszakban ébredtem rá. Felértékelődött a hazám, amikor kívülről láthattam rá. Bár Tokaj nem a szülőhelyem, de a dűlők és borok adta nagyszerűségén túl, emberi és szakmai közösségeket is nyújt ötven versenyképes borászatával. Ország építők vagyunk mindannyian.
Tallián Hedvig
