Tél volt, derékig érő hó. Kinn toporogtam a kis házikó kerítése előtt. Aztán amikor bejutottam rám csodálkoztak. Hogy én vagyok-e én? Én? Én. Valaki csak vagyok. Aztán életem legmisztikusabb élményét éltem át annak a cserépkályhának a tövében a földön, egy párnán ülve. Csukva kellett tartanom a szemem. Aztán a pillanat tört része alatt hirtelen vad energiagyűrű vett körbe. Egyenesen a szívem közepébe sűrűsödött és felrobbant. Felzokogtam. Aki e sokkot előidézte, el is kapott ölelőn, abban a pillanatban ahogy sírva fakadtam. Nem tudom mi történt. Olyan mintha szíven szúrt volna, de fordítva. Mintha kirántotta volna a fullánkot, amit jó sokan egész kicsi koromtól fogva mindig megforgattak, és jó mélyre nyomkodtak a szívemben. Ő meg kirántotta a fullánkköteget. A pillanat tört része alatt. Kész voltam az élménytől. Azóta az én és a vagyok a helyére került.
Hogy ez akkor megtörténhetett, ahhoz István bátyánknak is köze van. Ő vezetett el. A szívbe. A szívhez. Neki köszönhetem. Neki is. István bátyánk akkor már benne volt nyakig. A szív tudatosságában.
Most nyár van, és már több mint egy éve megígértem egy csapat lázadónak, hogy megszervezem Mádra a Szepsy túrát István bátyánkhoz. A lázadók addig nyaggattak István bátyánk néhány borát és gondolatait kóstolgatva, hogy a minap végül kikötöttünk Mádon. Abban a pillanatban, hogy megérkeztünk, elindult az emelkedés. Gyógyfüves Leskóék konyhájába belépve fülig szaladtak a szájak a gyógyfű kipárolgástól. A Sárga Borházban pedig már nem volt messze a társaság attól, hogy még ugyan színjózanul, de belesikítsa a gesztenyefák lombjaiba és a napfénybe az örömöt. A szabadság örömét, a Budapestről kiszabadultak szabadságának örömét. Bele, abba a tájba, amelyik a szabadság borát adja a világnak. Az érzést, hogy lehet teljesen másképp is Élni.
Aztán a tokaji levegőtől megittasodva bezuhantunk István bátyánk udvarára a kövei közé. Ahogy körbeálltuk a tornácon a köves asztalt a megilletődött társaság szinte levegőt sem mert venni. Bár egyből diszkrét jelét mutatták, hogy ha lehetne, akkor beállnának itt dobozhurcolónak is egy életre, csak azt ne kelljen má’ csinálni, ami a hátuk mögött maradt a bűnös városban.
A kőzettani gyorstalpaló és spirituális ajtónyitás után betömtük magunkat a munkás Volkswagenbe és irány az Úrágya. A nagy dűlő kőrakásának tetején a kimondatlan kérdések már tolongtak a lázadók fejében, a válaszok pedig ömlöttek Istvánból. Nem tudom és valószínűleg a jelen lévők sem tudják már a válaszokat felidézni. Csak az „ott” és „úgy” levés igazsága maradt meg. A Szent Tamás tetőre átérve pedig már egyetlen erőtérben voltunk valamennyien. A Lét Élmény csiklandozta az auránkat. Az „Úr Istent!” és a „sóhajtozást” pedig a fejeken háromszor körbeszaladó mosoly láncolta össze.
Ebben a hangulatban ereszkedtünk le a Szepsy pincébe. Az alsó lépcsők és az első hordók adtak támasztékot a fénytől megittasodott kompániának. A hűvös, fehér pince falára pedig beosont mellénk a délutáni nap. István pedig a tőle ismert nagyvonalúsággal öntötte a szabadság földjének termését a poharakba és közben egyre csak válaszolt a legbenső lelki életét firtató faggatózásokra is. Most sem, és egyre inkább nem a megformált szavak és mondatok voltak a fontosak, hanem ahogy ez megfoghatatlanul megnyilvánul és egyenesen a szívbe érkezik. Hogy ott felrobbanjon. És felrobbant. A nyílt színen sírták el magukat szépen sorban és egymás előtt a felnőtt férfiak. Meg a nők. Én egy Nyúlászóval teli hordó előtt lekucorodva hagytam hadd ömöljön a könnyem. Aztán a sírás nevetésbe váltott és így hullámzott ez rajtunk percekig. Persze mert beittunk, mondhatja az olvasó. Be bizony! Olyan információtól részegültünk, amit Szepsy István nem csak folyékony állapotban tud eljuttatni a világba. Nem mi voltunk az elsők, akikkel ez megesett.
S hogy merem én mások érzéseit kiteregetni? Úgy, hogy ezek az energiahullámok mindig itt vannak velünk. De egyre többször kellene már valaki, aki hirtelen kirántja a fullánkot a szívből, hogy végre, megszűnjön a szív tele és fel merjünk feküdni a hullámokra, mert el kell kezdeni merni: ÉREZNI.
Tallián Hedvig