A másfél percig tartó adrenalin löketnél csak annak a bizonyos bornak a kultikus ereje volt intenzívebb aznap. Első alkalommal a Buddha Bárban kóstoltam a második Nagy Tokaji Borárverés beharangozóján, másodszor pedig már Sárospatakon a vár középkori kőgyűjteményei közt. Az első helyszínen is kiemelkedett a sorból, a történelmi színfalak közt viszont már vakon és édes bort követően kóstolva is kikövetelte magának a figyelmet. Az emberek egymás fülébe sugdosták, hogy az L betűjelzés mögött nagy anyag lapul. A vár udvarán aztán lehullt a lepel és a nemzetközi közönség megtudta az egyen karafokban lévő borok termelőinek nevét is. Ki-ki licitbe szállhatott leleplezett kedvenceiért.
Az árverés indulásakor, a sárospataki vár zsúfolásig telt tróntermének boltívei közé finom emelkedettség feszült.
Bár a licit könnyed lendülettel és a Béres birtok tételeinek gyors gazdára találásával startolt, elkeserítő módon a kalapács alá került tételek negyedére mégsem licitált egy lélek se.
Súlyos kérdéseket vet fel az, ha a borvidékben fantáziát látó komoly tőkét befektetők már évek óta invesztálnak - történelmi épületeket és dűlőket újítanak fel, öntik a pénzt fejlesztésekbe – és mégsem tudják a boraik iránt felkelteni az érdeklődést. Milyen bizalmi tőkével és együttműködési hajlandósággal bír az a befektető, akinek a boráért nem száll harcba senki? Se tisztelők, se barátok? Az ilyen befektető vajon kivel issza a „saját” borát? Van olyan ember, akivel jó szívvel-lélekkel leülhet és a királyi bort tartalmazó pohár mellett beszélgethet úgy őszintén? Ami az egyébként jótékonysági árverésen megmutatkozott, az a piacon tapasztalható viszonyokat is tükrözi. Sírnak a befektetők, hogy eladási nehézségekkel küzdenek. Hiába jó a boruk, meg a dűlőik. A jó bornak ugyanis pénzben kifejezhetetlen cégér kell, és mint ilyen megvehetetlen. Viszont eladható lesz általa a bor. Ebben áll a titok nyitja.
Az árverés legizgalmasabbnak ígérkező licitje Szepsy István 2013-as Nyúlászója '58 volt. De hogy ennyire az lesz, azt senki nem sejthette. Tavaly másfél millió forintért kelt el, a kikiáltási árnál huszonöt százalékkal többért, az árverésre bocsátott Szepsy bor.
Néhány napja, április 26-án Sárospatakon a bor bemutatása, kikiáltása és leütése mindössze négy perc alatt zajlott le. Ebből csupán másfél percig bonyolódott a nagy csata.
Egymillió kétszázezerről indult a verseny a százharminchat liternyi, azaz egy gönci hordónyi borért. A licit megindulásakor három ember emelte egymást követően magasba a tárcsáját.
Jóval az első perc vége előtt, kétmillió forint táján a háromból az egyik licitáló kilépett. Egy percnél pedig a kikiáltó száját elhagyta a: négymillió. A feszültség a teremben kezdett tapinthatóvá válni.
Négymilliótól ötmillióig kétszázezrével ment a ping-pong bid. Az első perc elteltével már ötmillión állt a vásár. Folyt a küzdelem a másodpercekkel. A trónterem végeiben lévő két vevő jelölt pedig folyton egymásra emelt. Három-négy másodperc alatt döntöttek a hajszában résztvevők félmillió forintokról. Adrenalin robbanás uralta el a termet.
Mint utólag megtudtam, ötmilliónál, rajtam kívül már a kikiáltó is a könnyeivel küzdött a feszültségtől.
Ötmilliótól már ötszázezrével emelkedett a tét. Majd amikor kimondta a végösszeget, alig hallhatóan elcsuklott a kikiáltó hangja. Magnófelvételem őrzi a pillanatot, amikor nyolcmillió, azaz nyolcmillió forintért, hatalmas taps kíséretében elkelt a modern Magyarország legdrágább száraz bora Szepsy István pincéjéből, másfél perc alatt.
Mindezt végigélve csupán néhány kérdésem maradt a Tokaj-Hegyalján befektetőkhöz: vannak olyan tisztelőik, akik másodpercek alatt képesek dönteni és áldozatot hozni önökért? Ha a válasz igen, akkor miért nem licitáltak a boraikra? Ha a válasz nem, akkor érdemes lenne az üzleti tervek mellett valami mélyebb dolgon is elgondolkozni. Egy országrész jövőjéről van szó!
Tallián Hedvig