Ha én egyszerű borfogyasztó lennék, aki néha borfesztiválozik, néha levesz a polcról, és kosarába helyez csinos palackokat, és mint ilyen, a borok iránt kicsinyt érdeklődő személy, akinek néha a figyelme elkap borral és borászokkal kapcsolatos híreket, ezek közül is inkább csak a könnyed életstílus típusú írásokat, ilyesfajta fogyasztóként bizonyára nem érteném, hogy miért van annyi díj és elismerés csöppnyi hazánkban a bor táján, és melyik mit ér.

De mivel nem vagyok egyszerű borfogyasztó, érteni vélem a díjazási mániát. Sikerben fürdeni csodás dolog, és a magyar borászat az elmúlt bő két évtized igazi örömhozója. Legnagyobb borászaink kimagasló egyéniségek, jobbára épp szerénységük és a kezük nyomán létrejövő valódi eredmény teszi őket naggyá. Minden áldást megérdemelnek! Csoda, hogy egyre nagyobb a sikerük? De mi jut vissza ebből nekik?

Emlékszem, mikor megtudták évtizede a haverok, hogy „közöm van” a borhoz, húúú, úgy néztek rám, mint nagy titkok tudójára. Aztán a bort övező áhítat átváltott minden szinten trendységbe. Ma már minden sarkon borfesztivál üt tábort, és aki háromszor bekapál egy jobb hegynek a levétől az a másnaposság múltával borboltot vagy borbárt nyit. A borászok bőrén egyre többen kívánnak vámot szedni, nem csupán az állam. A piac is. Ami nincs is. 

Mert miközben a borászszakma a siker első nagy lendületének erejével élve, végre saját sorait elkezdte rendezni, lassan elmozdítva az egész ágazatot a minőség irányába, ez idő alatt megsokasodtak nem csak a fesztiválok és borkereskedők, hanem a díjak is. Van Az Év Bortermelője. Ez a Bor Akadémia díja. De kik az akadémikusok? Van a Borászok Borásza, ez a szakma díja egy üzletember tehetségéből. Van a Prestige Award ez a sajtó díja, egy másik üzletember okosságából. Van az Év Pincészete a szakmai köröknek köszönhetően. Milyen szakmai körökből?

Ha én egyszerű borfogyasztó volnék, egyáltalán nem érdekelne, hogy milyen szempontok alapján lett kedden kiváló borász Jenő, két hét múlva még borászabb Samu, és még négy nap múlva a legborászabb Ödön.

Ha én egyszerű borfogyasztó lennék, az érdekelne, hogy az év egy nagy pillanatában minden hírcsatornából elhangozzék adott év ünnepeltjének a neve, és rohanjak a borboltba, hogy vegyek a borából a családom és barátaim asztalára. Mert meg akarnám ünnepelni őt. A szorgalmas, hiteles, tehetséges honfitársamat, aki eddigi életútjával egész Magyarország számára példa. Nem mellesleg példa arra is, hogy köztiszteletet lehet kivívni tisztességes mezőgazdasági munkával.

A Pannon Bormíves Céh tömöríti a borászok legjavát. Uraim, ott a Céhben, legyetek szívesek szakmai tekintélyeteknél fogva összegereblyézni a rakoncátlan szálakat! Ez nem csupán a Ti, de a terebélyesedő borfogyasztói tábor érdeke is. Lehet díjazni egyetlen ünnepség keretében ifjú borásztehetséget, a legzúzósabb fehérboros gazdát, a legvagányabb vörös boros gazdát, az év legjobb rozésát, a legpuccosabb pincészetet, a legokosabb fajtamentőt. De a reflektor a nagy bejelentés napjának csúcsán végül teljes erőből egyetlen emberre ontsa a fényt!

Ha én egyszerű borfogyasztó lennék, e díjat nem csak érteném, de érezném is.

Tallián Hedvig