ÚT A SZŐLŐ GYÖKERÉTŐL A MINDENSÉGIG

beszélgetés Szepsy Istvánnal

Várjunk, míg a természet felpezsdül! Ezzel az indokkal tologatta az interjú időpontját. Tudom, hogy a tavasz kibomlásával együtt Szepsy István is felpezsdül. Így aztán már vártam az alkalmat, hogy ismét bekapcsolhassam társaságában a hangrögzítőt. Azt vettem észre az évek óta tartó, a nagyközönségnek szánt beszélgetéseink során, hogy mintha egy emelkedő spirálon élne. Évről-évre képes újat mondani és megragadni a változásban rejlő esszenciát, legyen szó szakmáról vagy emberi útkeresésről. Persze, ahogy ő mondja, leginkább természetes közegében, kinn a szőlőben tudja ezt igazán megfogalmazni. Ezúttal papírcsörgető nekikészülés nélkül spontán vettem elő a hangrögzítőt - az autójában ülve úton a Dorgó dűlő felé -, amikor hangosan gondolkozva mintegy önmagának tette fel Szepsy István a kérdést.

- Mit szeretne kapni a világ Tokaj-hegyaljától? Amit másutt nem tud megkapni. Koncentrációban és jól ihatóságban olyat, ami nemes édes bornál egy jó évjárat öt vagy hatputtonyos aszújánál kezdődik. Olcsón ez nem lehetséges! Ezért kell feltétlenül a leghitelesebbnek lenni. Le kell csökkenteni a termékek számát, és az aszú mennyiségét is, bár ez magától is lecsökken, az elmúlt évek időjárását tapasztalva. Az aszút a presztízs emelésére kell fenntartanunk, nem pedig azért, hogy a bevételéből éljünk meg. Ebbe a képbe az alacsony puttonyszámú aszúk és a fordítás, máslás nem illenek bele. Az aszúnak csúcsterméknek kell lennie! Erre alapozva, mi a Szepsyben tovább növeljük a hat puttonyos aszú koncentrációját, így még jobban iható és még kifejezőbb lesz. Ehhez még idősebb szőlőkről és még későbbi szürettel szedjük az alapbornak valót. Amennyire lehet a furmintot is túlérett állapotban szedjük, úgy mint a hárslevelűt. Sőt, egyes ritka esetben megjelenhetnek a dűlőszelektált aszúk is – a Betsekből, a Szent Tamásból esetleg az Úrágyából, a Lapisból -, de nem forgalmi tételként. Azt akarjuk, hogy a Szepsy Aszú egy dolgot jelentsen. Mindemellett természetesen támogatni kell a száraz borok térnyerését is.

Ám, hogy mit vár el száraz borban a világ a furminttól, az még képlékeny. Annyi biztos, hogy egy leendő világfajtához és egy ilyen termőhelyhez az méltó, ha meg tudjuk mutatni a rendkívül egyedi karaktert, a magas koncentrációt, a ragyogó savkészletet, az érlelhetőséget, és persze mindezt a jól fogyaszthatósággal kombinálva. A furmintot, az aszúhoz hasonlóan, fel kell építeni kommunikációban is.

- A neve is egyszerűen kiejthető a külföld számára, és könnyedén felveszi a versenyt a Chardonnayvel, a Chenin Blanc-nal.

- Hogy könnyedén az túlzás, mert nehéz fajta. Kevesebb termésmennyiséget hoz és nagyobb az évjárati ingadozása. De komoly potenciállal bír. A világban egyértelműsíteni kell, hogy mi Tokaj, ezért le kell szűkíteni a fajtakínálatot. Tokaj nem lehet mással egyenlő, mint a furminttal, az édes szamorodnival, és az aszúval. Sauternes és a kanadai jégbor a legfőbb vetélytársunk, ők évente egy borral jönnek ki, és azt mondják, hogy ez „a bor”. A kilencvenes években próbálkoztam ezzel, de ma már gazdaságilag nem működne, mert olyan mértékben kéne emelni az árat, ami a meglévő kereslet mellett nem fenntartható. Ezért át kellett, hogy álljon a borvidék a száraz borra és vissza kellett találni a szamorodnihoz. A három, négy puttonyos aszúk helyett magas beltartalmú szamorodnit kell készíteni. Egyrészt – hangsúlyozom -, hogy ne legyenek olcsó aszúk! A szamorodnit pedig könnyebb alacsonyabb árszinten tartani, és nem is érik olyan sokáig. A szamorodni mellett van még egy gazdasági szempontból „túlélő” kategória, a kései szüret. Ezt lehet sok variációban készíteni, szabadon, saját felfogás szerint. Ez lenne a mosolygós fogyasztás bora, kisebb testtel, eleven savakkal. Mindehhez persze technológiában tovább kell fejlődni. Ráadásul a falvak és a dűlők közt is óriásiak a különbségek. A stílus megválasztásával érdemes alkalmazkodni az adott dűlő karakteréhez. A lényeg azonban az, hogy a világ természetes édes boraival egy mezőnyben kell pozícionálni a szamorodnit és mindezek fölött kell állnia az aszúnak.

Miközben körvonalazza Hegyalja jövőjéről alkotott vízióját, áthajtunk a Királyba. Finom provokációba kezdek.

- Az Országgyűlés Szőlészeti Borászati Albizottságának 2010-es megalakulásán vázolta az elképzeléseit, ám ezt követően visszavonult a borközéletből Mádra. Most májusban megalakult a vidékfejlesztési Minisztériumban a Tokaji Borbizottság. Nem volt ott. Mi ennek az oka?

- Nem akarom magam az előtérbe tolni. Interjúkban is elmondom, és a Tokaj jövőjéért tartott konferencián is elmondtam, nem akarok bizottságosdit. Nem hiszek benne. Abban hiszek, hogy aki valamire nyitott, az abban továbbfejlődik. Le lehet ülni és megbeszélni a dolgainkat egymással bizottságosdi nélkül is. Ugyanis minél gyorsabban használjuk fel egymás eredményeit – ezt csináljuk a Mádi Körben – annál gyorsabban haladunk. Nincs kedvem századszor is ugyanazt elmondani. Inkább kijövök a szőlőbe, mert itt tovább tudom gondolni az eljárásokat. Segítjük egymást a dolgozóinkkal a még jobb tőkeegyensúly kialakításában. Sétálok a sorok közt, újabb talajfoltokat fedezek fel, és látom hol vált a szőlő fejlődése tőkéről-tőkére. Ennek van értelme. Huszonkét dűlőnk hat községben terül el. Ez autózásban is óriási sportteljesítmény. Mindenkit fogadok több óra hosszat, hogy elmagyarázzam mit is csinálunk. De nem szívesen csinálom, amiben nem lelem örömöm. Nem zárkózom el senki elől! Rendelkezésre állok, éjjel nappal. Teljes őszinteséggel elmondom annak a pillanatnak a bennem összeállt szakmai állapotát, és hogy mit tapasztaltam a tegnaphoz képest is. Huszonkét év alatt elmulasztották a dolgokat a helyükre tenni. A borvidék termelőinek a fele a borvidéken kívülre termel. Mindenkit bevonni a borvidéken a tokaji termelésbe, ez jóval több pénz, mint egy céget rendbe tenni. Kérdés, hogy a borvidéket tesszük-e rendbe vagy egy céget?! A tanácsadástól azért is húzódozom mert, hogy jövök én ahhoz, hogy más zsebében kotorásszak. A szakmain túl ez ugyanis pénzügyi kérdés is. Ami a szakmai kérdéseket illeti, nem azt akarom, hogy mindenki a mi módszereinkkel dolgozzon, mert ezt nem lehet megvalósítani, de nekünk nagyon meredeken kell tovább menni, mert a mi eredményeink sem elegek. Magunknak sem elég, nemhogy az egész borvidék felemeléséhez.

Sokkalta nagyobb eredményekre van szükség! Arra kell koncentrálnom miként lehetnek a Szepsy borok olyan mértékben elfogadottak és magasan árazhatóak, aminek következtében képesek a borvidéket felfelé húzni, mindezt úgy, hogy a többi termelőtársunk is érezze az együttműködésből fakadó emelkedést. Mindeközben a borpiramis aljának is el kell kezdeni felfelé mozdulni.

- A Tokaj Kereskedőház átalakítása, a változás megindulása az évekkel ezelőtti állapotokhoz képest jelentős dolog. Komoly szándékot feltételez az állam részéről.

- Egyelőre csak a nyilatkozat szintjén, a minőségi váltás ugyanis döntések sorozata.  A metszéstől, a hajtásválogatástól, a szüreti szelekción és az aszúszem árazáson át a dűlős borok szervezéséig és még folytathatnám. Ez bonyolult dolog és valakinek a döntést meg kell hozni. Többszázezer mázsa termés integrációs termelését kell megszervezni. Plusz a leendő termék értékesítését is meg kell oldani. Egymásba láncolódó döntések sorozatáról beszélünk. Ha mindenre, amit csinálunk egy hosszú láncolatként tekintünk, akkor észre kell venni, ha egy szem megakad, akkor az egész folyamat megakad. Ez a Szepsyben is igaz, igyekszünk ezt úgy igazgatni, hogy inkább lassabban menjen, de ne akadjon meg! Miközben gyorsításra lenne szükség, mert nekem lassúnak tűnik a folyamat. Az elmúlt évek időjárása is hozzáárult a lassuláshoz, és ez nem tett jót a hangulatunknak.

Szepsy István

Ám, hogy mi miképp építjük fel a termelésünket, és a piacunkat azt nem tudom elmondani, mert ez nagyrészt spirituális tevékenység. Egyrészt hiszünk benne, hogy a termőhely elképesztő és az a dolgunk most, hogy ennek a finomhangolását végezzük. Azért, hogy a teremtés célja a fogyasztók számára is nyilvánvalóvá váljon. Olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek méltók ehhez a célkitűzéshez. Kötődünk állandó alkalmazottainkhoz és igyekszünk normális fizetést adni. Nem megyünk olyan piacokra, ahol nem fogadnak szívesen. Senkit nem akarunk meggyőzni, aki nem nyílt ki a mi világunkra. Az a bor, ami nem szolgálja a termékfejlődés érdekeit, az nem kerül ki a piacra. Ha ezeket a naponta felmerülő újabbnál-újabb kérdéseket nem válaszoljuk meg, akkor az ügyünk nem halad előre. Ha ma felvetünk egy problémát, azt másnapra meg kell válaszolnunk, és nem várhatunk évekig, hogy lesz-e rá pénz vagy sem. Vagy hiszünk, vagy sem! Ha hiszünk, abban az esetben nincs félnivaló semmitől, meg kell lépni bátran. Bármit kértek hittel, az Atya megcselekszi. Ez alapkérdés. Vagy hiszi, vagy sem. Én tudom! A hiten túl vagyok. Nem lehet olyan kérdés, amin nekiállok hezitálni, hogy mi lesz akkor, ha ez mégsem jön be. Azért húzódtam félre, mert itthon meg tudom valósítani, hogy a hit szerint érezzek, gondolkodjak, cselekedjek. Nagyobb közösségben maximum hatással tudok lenni az eredményeimmel a történésekre. Egyelőre messze állnak egymástól a gondolati síkjaink, de ez nem hibája senkinek.

Ülünk az autóban a Király és a Betsek határán, kinn cudar az idő. Napok óta esős. Istvánt vigasztalja, hogy legalább szeles, mert szárít. Igyekszem megragadni, amit érzek és tapasztalok a következő kérdéshez.

- A szeretet és a szigorúság mintha a DNS spirál két szára lenne Szepsy Istvánnál és ami ezeket összekötve a lépcsőfokokat adja az maga a tudatosság. Nem vár mások ébredésére. Járja a saját útját, nem tud várni.

- Tényleg nem tudok várni, mert az idő korlátozott. Felfogásunk szerint nincs idő és minden egyszerre zajlik. Ahol az ember gondolatilag van, az bárhol megnyilvánulhat. De leegyszerűsítve, az emberi életnek van eleje és vége. Tudatosodott bennem az életutam, tisztában vagyok vele, hogy mit kell cselekednem. Sokáig nem tudtam. Sok-sok évig nem tudtam, de akkor is készültem a feladatra. Akkor is a szőlővel feküdtem és keltem. De most pontosan tudom, mi a dolgom. Egyszerűen benne akarok lenni a pillanatban úgy, hogy a legméltóbbat tudjam cselekedni. Ez kiterjed a pénzügyekre, és a marketingre is. Ha egy amerikai kereskedő meg akarja változtatni a szokásainkat és egy számomra méltatlan megoldást javasol, nem fogadom el, még ha ez az amerikai eladásunknak a végét is jelenti. Vagy ha valaki hasonlítgatni akarja a terméket, hogy ilyenebb vagy olyanabb, ez nem érdekel, mert nincs értelme. Mert abban a pillanatban, hogy az ember ítéletet mond már nem önmaga és nincs benne a pillanatban. Nem engedem magam kibillenteni! A századszor is ismétlődő vitákban az ember elveszíti a lehetőséget, hogy benne legyen a pillanatban. Legyen ő maga a pillanat.

- Mikor vált világossá, hogy az ítélkezés az ego terméke?

- Tudatos tudati fejlődésem, hogy irányítom az eszmélésem, az elmúlt bő tíz év eredménye. Mindig is érdekelt a hit kérdése. De a feljebbjutás vágya talán 2006-tól vált intenzívebbé. Sok kapcsolat ment tönkre, mert nem fogadtam el azt a körülményt vagy azt a légkört, amit egy kereskedő, vagy borítész, borértő megteremtett. Nem akartam abban a légkörben tovább maradni. Először meg is ijesztett, hogy ez kapcsolatok felbomlásához vezetett, majd amikor kezdtek megteremtődni az újabb kapcsolatok - az érzéseim szerintiek - akkor megnyugodtam. Így is vannak megingások, mert aki a gazdaságban dolgozik, annak nem olyan könnyű, mint aki elvonul a magányba. De itt kell lennem, nem vonulhatok el, és ebben a közegben kell a tudatosságot fenntartanom. Rájöttem, hogy a gazdaság vitelében is csak méltónak tartott dolgok történhetnek - ez fontos! Külső szemlélő nyilván nem gondolja, hogy valóban minden méltó, de jöjjön el hozzánk vagy másokhoz itt Mádon, és meglátja a különbséget. A különbség a bennünket körüllengő, tapintható béke. Le kell szoknom még az olykor megjelenő idegességről, amiben akár percekre is elveszítem a békémet, de már képes vagyok rövid idő alatt visszanyerni a nyugalmam, az egyensúlyom. Azt, hogy az egész világgal egyensúlyba kerülnek az érzéseim, a gondolataim. A világ alkalmas arra, hogy kibillentsen. Észre kell venni, hogy itt már ítéletet fogalmazok meg. És ez nem helyes. De nem lehet megkerülni a kérdést. Az a dolgunk, hogy úgy kapcsoljuk össze a tudatunkat az anyagi világgal, hogy mind inkább levédje a felsőbb összekapcsolódottságból eredő energia a rendszert, amelyben működünk. A rendszer ugyanis sok ágon csatlakozik a külső világhoz. Elsősorban bennünk kell egyensúlynak lenni, ekkor van kegyelmünk arra, hogy a környezetünkben is egyensúlyt teremtsünk.

- Azaz ha belül létrejön az egyensúly és a kapcsolódás, az kívül is meghozza az eredményt…

- Pontosan így van! Ezzel mindinkább védve lesz a rendszerünk a külső támadásoktól. Működnie kell az együttérzésnek, a felelősségtudatnak, a tervezésnek. Ne akarjuk szándékosan túlfeszíteni a húrt, például esetemben fejlesztési kérdésben. Bár az a tapasztalatom, hogy a pici túlfeszítést mindig tolerálta a Mindenség. Állandóan kísérteni az Istent nem lehet, mert az már nem méltó. Kérdés, hol van a határ? Még ha bármit megtehetne is az ember, mint ahogy Jézus bármit megtehetett, mégsem kísértette az Istent azzal, hogy leveti magát a templom tetejéről, amikor az ördög ezt ajánlotta neki. A birtoképítést túlzásba vittem, és nehezen tudjuk ezt technológiával követni. De meg kellett lépni! Mert a cél egy olyan birtok, ami húsz év múlva is tud újat mutatni az embereknek, ehhez pedig termőhelyekre van szükség, mivel a legfőbb hitünk a termőhelyekben van. Természetesen az embereink nélkül ez nem lehet teljes. Óriási felfedezések állnak előttünk, mert a sok száz éves tudás még nem teljesedett ki. Betemetődött a sárba, de ezeket a termőhelyeket újra fel kell fedezni, még ha azonnal nem is tudjuk termelésbe vonni, mert annyira drága. Hosszú idő mire egy-egy helyről annyit tudunk, hogy a hierarchiába be tudjuk illeszteni. E miatt is kellett egy kis sietség. A hat község huszonkét dűlőjéből húszban koros termőszőlőink vannak. Elkezdtük a furmint tömegszelekciója mellett a klónszelekciót is, ezer egyeddel kezdünk ez évben. A furmint ezen a vidéken vált fajtává, annyi típusa van ahány talajon fejlődött. Ezért változatos a fürtszerkezete, és az alkalmazkodóképessége. Életekre van szükség, hogy mélyen megismerhessük. A kutatóintézet partner ebben a megismerési folyamatban. Meg kell találnunk a furmintban a különböző céloknak megfelelő változatokat, minden termelő, minden termőhelyén figyelni kell ezt és szaporítani. Ez a vegetatív úton történő klónozás egyáltalán nem negatív. A háború előtt a felelősséggel gondolkodó vincellérek foglalkoztak már ezzel.

- Óriási átalakulás zajlik a mélyben, a világ az eddig ismert formájában összeomlóban van. Valódi értékekre alapulhat az új, de egyelőre a nyilvánosságban alig látszik néhány ember, aki a hit szerint végzi a munkáját.

- A politikai rendszerek mindig recsegtek ropogtak. Valaki hatalmat gyakorolt, a többinek meg a kuss jutott osztályrészül, ez az ókortól kezdve jellemző. Háborúk, járványok, forradalmak, és komoly korszakváltások, mint a felfedezések vagy az ipari forradalom váltották egymást. Ma azonban az ember annyira elbizakodottá vált, hogy ennek meg kell, hogy legyen a hátulütője. A fogyasztást nem lehet vég nélkül növelni, amíg mások a nyomor és a halál szélén tengődnek. Ez méltatlan így nem lehet bemenni egy új korszakba.

- Magyarországon is jelentősek a különbségek.

- Igen. A parlamenti szakbizottságon elmondtam, hogy két fő prioritás van. Az egyik a szeretet. Ha szeretitek egymást nem mehettek el amellett, hogy az egyik embernek van munkája a másiknak nincs. Egyetlen rendszer sem működhet, amíg nincs mindenkinek méltó munkája. Nem segély, hanem termelő munka, mert mindenkit erre hívott el Isten. Ameddig nem engedik hozzá a tudáshoz és a munkához az embereket, addig nincs új rendszer. De a változás igénye bennünk kell megfogalmazódjon, és elinduljon. A másik fontos prioritás a szépség. Öröm ránézni egy sor bekapált szőlőre, zöldségesre. Itt ahol állunk ez egy Betsek dűlői parcella….

- … látok hét sort rendbe szedve, megmentve. A többi közt kissé gyengécskének tűnnek, de az élet határozottan látszik a tőkékben. Látszik a mentési szándék.

- Mentjük a régit. Elhagyták tíz éve és elárasztotta a bozót. Egyharmad hektárt hoztunk rendbe, visszavágtuk a tőkéket olyan mélységig, hogy még kifakadhassanak. Most úgy viselkedik, mint egy új szőlő. Felneveljük őket és beállítjuk kordonrendszerbe. Ez példa arra, hogy a legegészségesebb szőlőtársadalom úgy jöhet létre, ha a különböző generációk együtt élnek, és együtt tervezik a jövőt. Itt is ez történik. Örülök, hogy nem vagyok annyira korszerű, hogy dózerrel nekimenjek. Szükség van az öreg tövek lassabb növekedésére, a mélyebb talajrétegeket behálózó gyökérzetükre. Jobban kidolgozzák magukból a nedvességet, több ásványt képesek felvenni és így karakteresebb az íze bornak. Nem beszélve a sorok közti régi típusú furmintokról. Több ilyen elhanyagoltságból megmentett területünk volt, kettő a Szent Tamáson egy az Urbánban és egy az Úrágyán. Minden idős szőlőt megpróbálunk menteni. Az ember, ha elmegy az értékek mellett és nem veszi észre a szépséget akkor ő maga szenved kárt. Ha muszájból rálépünk egy virágra az rendben van, de tudatosan letaposni és lerombolni mindent? Ha nem gyönyörködik és éli meg a szépséget, akkor teljesen elzárja magát a forrástól.

- Az ilyen ember öntudatlanul kiált segítségért. Így ad magáról jelet, hogy létezik és éhezi a szeretetet, és tudatában sincs a forrástól való elszakítottságnak. Nem is tudja, hogy van forrás.

- Az egyes ember nem mondhatja a másiknak, hogy végy példát rólam. Képmutatás lenne. Ezt csak mások mondhatják róla.

- Cselekvéssel lehet irányt mutatni…

- Igen. A jó példákat kellene megmutatni. Van már, de nem elég, amit a médiában megmutatnak ebből. A jó példa nem csupán az, hogy van egy működő műhely és gyár. Azt is meg kell mutatni, hogy miért jó ez az embernek, a közösségnek. A cselekedetet nem mindenki tudja megítélni, mert nem lát minden szálat. Tíz éves korom óta történnek a megtapasztalásaim, ez nem egyik percről a másikra jön. A legtöbb embernek félelmetes, hogy ilyen hosszú ideig tart az eljutás egy felsőbb szintre. De ha csak Tokajról beszélünk, aki ma kezdi el, annak nem kell végigmennie ezen a hosszú úton. A tapasztalatok nagy része már átvehető és alkalmazható. A legfontosabb, amire inspirálni kellene az a tanulás vágyának a felkeltése. Az, hogy valamit nem csak elvégeztünk, hanem céltudatosabban végeztük el. A gazdaságban és a borvidéken is fontos a célkitűzés, de ez nem statikus dolog - amihez nem lehet hozzányúlni, mint az ötéves tervekben – hanem akár naponta újratervezünk, mint a GPS. A célról nem állunk le, de nyílnak újabb ösvények az úton, amelyekhez alkalmazkodnunk kell.

- Tudomásul kell venni a változást.

- Abszolút. Ha úgy tetszik a változás is mi vagyunk. A gondolat és a cselekedet is teremt, ezáltal mi magunk is újrateremtjük a környezetünket, a természetit, a társadalmit és a gazdaságit. Örülni kell, hogy változhatunk, mert ezáltal, sokkalta gazdagabbak lehetünk megtapasztalásban.

- Sokan mégis félnek a változástól…

- Az evolúció szabálya a változás. Nézek természeti filmeket. Az egyikben láttam, amint egy vadkacsafaj sziklák tetejére rakja a fészkét, a kiskacsáknak onnan kell leugraniuk. A szárnyuk nem működik, ezért minél előbb ugranak le, annál nagyobb valószínűséggel élik túl az ugrást. Amelyik nem ugrik az biztos, hogy elpusztul. De ha valaki valamiért nem sikeres, az sem értelmetlen. Az evolúció lényege, hogy megváltoznak a körülmények, míg egyes egyedek folyamatosan alkalmazkodnak addig mások nem. Az alkalmazkodók tovább fennmaradnak. A szellemi evolúció hasonló ehhez mert, hogy kik határozzák meg a jövőt, bármely területen, az attól függ, hogy kik mernek cselekedni az adott szituációban. Aki haragszik a társadalomra, és elhúzódik, az kevésbé vesz részt benne, mint aki a véleményét nyilvánítja munkával. A társadalom felé és az élet folyamatában is. Aki dolgozik, az kifejezésre juttatja a környezete iránti szeretetét. Nem mindenki egyforma felfogással dolgozik, aki nem szeretettel dolgozik, az önmagának nem tesz jót, mert az egész életét keserűségben éli le. Aki szeretettel végzi a munkáját, a napjai jól telnek és derűs életigenléssel bír. Erre kellenének tanítók és iskolák. Alapvetően ez az egyház dolga lett volna, de csak kevesekre tudtak olyan hatást gyakorolni, hogy pozitív életszemlélettel legyenek az évezredek alatt.

- Mád a múltban vallásos életközösség volt, ezt bizonyítja, hogy a református templom, a zsinagóga és katolikus templom felújítva magasodik a falu fölé. Mint ahogy ez a Mád bor címkéjén is látható. Mád ma spirituális hely?

- A hely maga az, mert óriási energiatöltettel bír. Az emberek vallásosak, ezen belül különböző mértékben hisznek, de nem az én dolgom ennek megítélése. Nincsenek most a legjobb passzban. Talán soha nem is voltak a történelem során, mert az idők mindig kemények voltak. Bár a XVI. század közepétől kezdve százötven éven át tartott egy aranykor féle időszak. De, ha jártak templomba az nem azt jelentette, hogy nagyobb lelki életet éltek. Ma túl sok minden vonja el az emberek figyelmét a lelki dolgokról, az értékarányok eltolódása miatt, és a média szégyenteljes tevékenysége folytán. Rájátszanak a gyengeségre és könnyű vigaszt kínálnak az életet sötétnek látó elkeseredett embereknek. Tényleg sötétség az, ha nincs akarat. De aki magától nem tudja, annak segíteni kell, hogy akarjon valamit. De az akarat önmagában nem elég, tudást kell szerezni, a tudás önmagában nem elég, mert munka kell hozzá, de önmagában ez sem elég, ha nem szeretettel teszik, mert mindenhez a szeretet ad töltést. Ehhez nem kellenek spirituális központok és tanítók.

(Mélyet sóhajt…)

Sokat gondolkoztam már ezen. Az egyházak megváltozott kommunikációjára lenne szükség. Az intézménynek kellene minden nap megújulniuk. Komolyan! Kétezer év változási igényét kell behozni! Bár utálom az intézményeket, -  de alapvetően kellenek, mert a tanítások, a tanítók az intézményekkel találják magukat szemben alapvetően. Szent Orbánkor egy ezernyolcszáz éves ereklyét vittünk körbe a borvidéken. Az ilyen eseményeket fel kell használni a változásra. Tetszett nagyon, amit Székely János katolikus püspök az ökumenikus misén mondott. Egy távol-keleti példát hozott ugyanis! Ez az első esetek egyike, hogy ilyet hallottam és nagyon tetszet a megközelítése. Egy problémával teli ember elmegy a szerzeteshez, hogy mit csináljon, ölje meg magát, vagy mi történjen. A szerzetes erre odament a tűzhelyhez vett egy pohár vizet kivett egy marék hamut, beletette a pohárba és mutatta az embernek látod homályossá vált a víz a hamutól. Majd, mivel a háza a tengerparti sziklán állt, odament a partra és egy másik marék hamut beledobott a tengerbe. Egy pillanat múlva semmi nem látszott a hamuból.

Tehát! A kérdés az, hogy mit tekintünk a saját terünknek? A tudatot beszűkítjük és nem tudunk a pohárból kitörni, mert beleéljük magunkat egy pohár víz terjedelmébe, vagy pedig az egész mindenségben gondolkodunk? Ott, ahol a lélek megnyilvánul. De kell egy sor olyan fajta tanulási folyamat, amelynek során mindannyian ráébredünk emberi lényünk valódi lényegére. Hogy mindenki ugyanabból a lélekből van és a világ is abból teremtetett és az anyag is a lélekből sűrűsödött össze, jegesedett ki. Lelassult és állóhullámokká vált az óriási magas rezgés. Minden azért van, hogy mi itt Isten tagjaként megtapasztaljunk a pillanatokban is, és minél több pillanatot tapasztalunk meg, annál inkább teljesítjük a küldetésünk. De ha el vagyunk magunkkal foglalva, hogy mi vagyunk a pohár vízben a hamu, akkor ez nem lehetséges.

Hullámoznak körülöttünk a zöldbe borult mádi dűlők. Fürkészném, hogy milyen az, amikor István egylényegű a tájjal. Persze ezt így nem lehet, hiszen épp ezt magyarázza.

- Milyen a Szepsy Istvános recept arra, amikor azt mondja, hogy a tudatosságból kizökkenve visszarántja magát a magas tudati állapotba?

- Mindenkinek más a kapaszkodója, az inspirációja. Kinek az ima, kinek a meditáció, kinek a munka, a gyerekei, a természet, amiben a leginkább szeret lenni. Nekem az, amit most látunk magunk előtt. A természet maga ezzel a fantasztikus hullámzásával, még a tájsebeivel együtt is - mint amit a bányák jelentenek -, a szőlők zsengesége, hogy soha nem látni kétszer ugyanazt, még télen sem, amikor nincs zöld és fejlődés. A felhők formája is más, de a nap sem süt egyformán. Engem a szőlő és a hegy olyan békével vesz körül, hogy teljes mértékig felolvadok benne. Ez a közegem. Mi itt egyek vagyunk. Egyre inkább egyek vagyunk. A talajjal, a szőlővel, az éggel, még a gyommal is néha…

(Nevet.)

…, hogy legyen miért küzdeni, de nem haragszunk a gyomra sem. Ha nem lenne, akkor mit csinálnánk? Szerencsés vagyok, mert nagy örömömet találom ebben! Naponta képes vagyok fejlődni és tovább tudok lépni. Ez nagy kegyelem. Bár mindenkinek megmutathatnám! Ezért buzdítom a látogatókat, hogy menjenek ki a szőlőkbe. Üljenek le a kőhalomra, vagy a cseresznyefa alá, a tölgyfa mellé. Vagy a tőkék lábához. Ez a legmagasabb szintű ima. Az ima nem Istenhez szól, mert ha nem imádkozol, akkor is pontosan érzékel Isten. Ez nem kérdés, mert Isten benned van. Az ima, az elmélyülés, a meditáció viszont értünk van, hogy megtaláljuk a békét. És vissza tudjunk kerülni újból és újból a tudatosságba, mert a tudatosság öröm. Nem üdvösség kérdése. Egyszerűen öröm. Óriási ajándék, hogy ezt átélhetjük és milliárd évek előzménye kellett ahhoz, hogy ez a teremtett környezet itt körülöttünk – hegyestül, szőlőstül, munkástul, borostul – megtapasztalhassuk. Ezért nem lehet méltatlanul hozzányúlni ehhez. Ha valaki kicsit is belegondol, hogy miért történt a teremtés és miért vagyunk itt, abban a percben nem lehet vitázni arról, hogy csináljunk-e jobbat? Persze hogy csinálnunk kell, történjen bármi! Ha szeretnek bennünket külföldön, ha nem, ha jó a megítélésünk, ha nem. Csinálni kell, és ezen nem szabad gondolkozni!

- Az öröm mellett „tágulás” érzése van az embernek ebben a tudatállapotban.

- Igen ez együtt jár. Az öröm forrása a „látás” és a „tágulás”, amikor a pohár hamus vízből kiszabadul, utána bármeddig mehet és aztán megy is. Az ember bármiben felismerheti az istenit, a talajban, az égben, a napban. Tágulás élmény az, hogy minden egy. Egyek vagyunk. Értünk van a világmindenség. Miért nincs általános rendező erő ennek felismerésére, hogy mindenkinek egyértelmű utat mutasson? Mert nem veheti el az élet forrása azt, hogy bekorlátozza a tudat fejlődését. A tudat fejlődését oly mértékben tiszteletben tartja Isten, hogy az utánunk következő generációk tagjainak is végig kell mennie a tudati evolúción, egyébként nincs az egész világnak semmi értelme. Miért vannak az ősrobbanások, a tejútrendszerek, a galaxisok? Miért van az életnek ennyi megszámlálhatatlanul sok formája a Földön és más bolygókon is? A tudat az ásványi, a növényi, az állati és az emberi evolúció révén eljut egy csúcsállapotig, amikor már nem teremt magának isteneket, hanem tudja, hogy minden Isten. Ő is az. Benne a lélek, és a tudat is annak az anyagnak a beteljesülése, ami Istenből lett. A világmindenség oly mértékig összehangolja a tevékenységét - még ha látszólag van az egyes életeknek kezdete meg vége, még ha csillagok halnak meg és galaxisok omlanak össze -, hogy az egész egy óriási egységben leledzik.

- A már nem is olyan mai tudomány a kvantumfizika mintha eljutott volna erre a végtelen nyolcast felismerő szintre.

- A kutatásban nem mindegy, hogy ki miként vesz részt. Cél lehet a világ mélyebb megismerése, de az is, hogy bizonyítékot keressenek erre vagy arra, hogy állíthassanak vagy tagadhassanak valamit. Mások az indítékok és a szempontok. Előbb utóbb a tagadó és a tagadó tagadója is eljut a felismerésig, hogy elért egy másik dimenzióig, ahogy megy az anyag egyre mélyebb rétegeibe. A másik dimenzió létrehozta ezt a dimenziót azáltal, hogy a rezgés hullámait lelassította. Minden embernek más a hullámhossza, amin át kapja az életenergiát, mert nincs két egyforma szervezet. Minden lény - beleértve az ember minden egyedét - önálló transzformátoron át kapja az életenergiát, amit el tud viselni és pont elég ahhoz, hogy ebben az anyagi szerveződési állapotában, szellemi örökségével együtt tudjon létezni, gondolkozni és azonosítani önmagát a mindenségben, hogy ki ő. Néha azt gondolná az ember, hogy ez túlságosan húsdarálós módszer. Hogy minden jön és megy a futószalagon lelketlenül, holott annak a tudatában, hogy mindenben ugyanaz a lényeg, a közös lélek, pont ez mutatja azt, hogy ez valami elképesztő rendszer, aminek a csúcsán ott áll az ember. Az ember tette oda Istent a tetejére. Nem túl vitézül teljesítettünk eddig

(Ironikusan nevet.)

Mert, nagyon méltatlan dolgaink voltak és még vannak is. De egyet tehetünk, dolgozunk rajta, hogy méltóbbak legyünk. Ez az egyetlen illő magatartás.

- Hét éve kapta meg a végső lökést, hogy ne csak higgye, de tudja is, hogy amiről most beszél, az van. Előtte zajlott a kereső, kutató, megkérdőjelező szellemi hozzáállás. Mi volt a végső ok, amennyiben ez nyilvánosságra hozható?

- Minden ember kap segítséget a körülöttünk lévő szellemi lényektől és közvetlenül a Szentlélektől. Az ember be van kapcsolva az energiába, túl az éltető energián is. Abba, ami szükséges a többletcselekedetekhez, azok is akik kérik, de azok is, akik nem kérik. Nagyobb öröm annak, aki kéri. Sajnos vannak, akik negatív gondolatokra, cselekedetekre használják ezt az energiát. A nagy lökés számomra az volt, amikor teljes mértékben tudatosult, hogy lélek vagyok, és bármilyen segítséget megkapok, amire szükségem van, hogy végigvigyem az életutamat. Ehhez kellett egy üzenet a másik dimenzióból, ami elképesztő dolog. Idejött egy idegen ember a világ másik tájáról, ő közvetítette ezt az üzenetet. Soha nem járt Magyarországon, soha nem hallott Tokajról és rólam se. Az Úrágyán rádöbbent, hogy az utolsó pillanatban mégis miért csatlakozott a csoporthoz, ő hozott egy üzenetet. Ekkor a lábam előtt lévő utolsó kövek is eltűntek. Elseperték az akadályokat a lábam elől. Valószínűleg sokáig totojáztam, hogy mi legyen. Gyerekkoromban is próbáltam hinni, olvastam az írásokat, de mindig tele voltam „de” szócskákkal, „csak”-kal, részben tagadó szavakkal. Ekkor minden akadály eltűnt. Mint amikor látsz valamit, de van egy kis fátyolfelhő, vagy fújja a szél a port, ezért nem látod tisztán a sorokat meg az utakat, a parcellaszegélyeket, a fákat, a kontúrokat. Ahogy most a Szent Tamás dűlőt homályosan látjuk magunk előtt, majd hirtelen ellebben az utolsó fátyol is előled, és minden tiszta lesz. Ez valójában a tudatomban kellett, hogy megvalósuljon. A fátyolfelhő a fejemben volt, nem a valóságban. Senki nem zárta el előlem. A csapot - ha tetszik, ha nem -, nekünk kell megnyitni, vagy tovább nyitni akkorára, amekkorát el bírunk viselni. A csap – mint Jézus mondta – a vigasztaló Szentlélek, ami képessé tesz a teljes látásra. Nem csak tükörből homályosan, hanem színről színre. Azt megelőzően és ezt követően is találkoztam olyan emberekkel, akik bizonyos kérdésekben segítséget tudtak nyújtani. Nem is kellett kérni, egyszerűen adódik a segítség és a válasz. Mert neki akkor, pont az a dolga, hogy nekem segítsen egy ponton túljutni. Mint ahogy én is próbálok segíteni másoknak, hogy továbbjussanak egy ponton. Az a dolgunk, hogy segítsük egymást felfelé kapaszkodni, hogy mindenki ott lehessen, abban a tudatállapotban, ahol jobb lenni. Ez mindannyiunk egyik legfontosabb feladata.

Az első kérdésre visszatérve, hogy miért nem megyek nagyobb közösségekbe, azért, mert Mádon a helyemen vagyok, itt többet tudok segíteni. Ha valaki nincs a helyén, az nem tud segíteni. Nem földrajzilag, de nálam ez földrajzi meghatározottságot is jelent, e nélkül a hely nélkül nem tudok abban a tudatállapotban lenni.

- A fiatalok jelentős része éhezik arra, hogy tanítást és iránymutatást kapjon, vagy csupán, hogy egész egyszerűen beszélgethessen. A felnövekvő borászgeneráció őszintén tiszteli Önt. Tudják, hogy nyitva áll az ajtaja előttük, mégsem mernek bekopogtatni.

- Örülnék, ha tudnék segíteni bizonyos kérdésekben. Elég sok az elfoglaltságom. De néha olyannal is kell foglalkoznom, ami segít továbbjutnom. Ha bárki megkérdezi, hogy találkozhatunk-e, kimehetünk-e a szőlőbe, átvehetünk-e néhány témát, természetesen lehetséges, mert eddig is mindig rendelkezésre álltam. Ez nekem is öröm. Talán a fiatalok még szégyellnek bizonyos kérdéseket feltenni, tudom a gyerekeimről. Mindannyian benne vannak ebben az erőtérben és érzik is, hisznek is benne, de kérdéseket nehéz feltenni. Tőlem egyszer megkérdezte egy nagy mester: Most szégyent érzel, vagy mi zavar téged? Majd feltárt egy-két dolgot az életemből, amit nem mondtam el neki, csak felvetette miután átvilágított egy pillanat alatt. Addig ameddig nem bocsátasz meg magadnak, addig nem tudsz továbbmenni. Ezzel tisztában kell lenni. Jó ideje már, hogy nem érzek szégyent. De még a fiatalok nem estek át ezen, de át kell, hogy essenek, a katarzist át kell élni. Minél előbb engedik el az önmagukkal történteket, annál előbb lehetnek még boldogabbak.

- Tehát nem büntetik magukat tovább ezért és amazért a gondolataikkal…

- Így van. Meg másokat sem. A megbocsátás a Miatyánkban is benne van. Persze nem lehetséges mindenkivel kapcsolatban lenni, de azért mert nem keresünk valakit, attól még szeretjük. Azért mert eltávolodunk, az nem jelenti, hogy nem szeretjük. A fiatalokat illetően a látásmód a legfontosabb, a fiatalnak sok más feladata van, amin én már túl vagyok. A fiatal gondolkozzon fiatalokra jellemző módon. A szakmai megoldások sokfélék lehetnek, de eljutni a hit újabb és újabb stációira, és keresni ezt a folyamatot ez az elsődleges, mert a szemlélet a legfontosabb. Ebben sokat tudnék hozzátenni a dolgaikhoz, de nem gondolatokat adni át, hanem segíteni, hogy merjenek az érzéseik szerint létezni. Mert az a legnagyszerűbb dolog, ha az embert azért szeretik, amit valójában érez. Elfelejteni minden képmutatást, haragot, féltékenységet, hátsó szándékot. Erre törekedve el lehet jutni egy olyan derűs létszintre, hogy mindent merjenek vállalni! Bármit merjenek elképzelni és merjék magukat újra meghatározni újból és újból! Hogy ne kerüljenek a megkeseredett generációk példájára.

Tallián Hedvig

2013. május 27. Mád