Hónapokkal ezelőtt kaptam egy levelet, hogy árverés lesz Tokajban. Ránéztem a benne foglaltakra, bólogattam, majd érdektelenül léptem a következő levélre. Mert mi juthatott volna eszembe az árverésről? Egy villámtekintetű, penge agyú zsakettes angol udvaronc, aki határozott feszességgel mondogatja: ötvenezer sterling - itt, ötvenötezer sterling – ott! Senki többet?! Majd az utolsó sorban ülő tábláját hirtelen feltartó nő felé bök és elkiáltja magát: százezer sterling – ott! A jelenet London aukcióin hétköznapi. Nem mindennapi tárgyakra megy a „bid”-elés. A Sotheby’s aukciós ház külön osztályt tart fenn megbízói miatt a borok ilyetén értékesítésére, és szépen megkapja a maga részét az ügylet nyomán. Ebből él.
Eszembe juthatott volna az is, hogy Bordeauxba minden tél végén lejárnak a sajtó munkásai, hogy megkóstolják és meg is saccolják az előző évjáratban rejlő potenciált, és végül hírt adjanak a lehetséges árakról olvasóiknak. Aztán mehet az invesztíció. De az igazán különleges tételek aukciókon kelnek el. Ez presztízs kérdés is. Ha a dolog mögé nézünk befektetőnek és borászatnak egyaránt.
Tokaj aukcióra készül, fogtam fel a minap a több hónapos hírt, miután egy angol szaklapból szembe jött az információ. Olvastam és egyszeriben leesett.
Ez mérföldkő!
Lehet, ha.
És jött egy ha, meg még egy ha…
Persze én nem vagyok potenciális licitáló, én csak - lélekből licitálok. Meg tollal. Már régóta. De most értettem meg: TOKAJI ÁRVERÉS. Hónapok óta szerveződik az esemény, nem túl nagy lendülettel, mert alig lehetett tudni valamit. Pedig az aukción izgalmas tételek is szerepelnek. Történelmi nevek és dűlők csillognak a katalógusban Király, Szent Tamás, Szepsy, Úrágya. Ezek legértékesebb borait küldik a tulajdonosok kalapács alá, dűlőszelektált szárazak, magas puttonyszámú aszúk és esszenciák várják a „senki többet harmadszort”. Túl nagy csendben. És nem a feszültségtől tapintható a csend. Pedig nem csupán a történelmi nevek, de az elmúlt húsz év erőfeszítései is megérdemelnék a fokozott figyelmet!
Mádon ülve írom e sorokat. Még nem történt meg a nagy esemény, még előtte vagyunk, de tudom, hogy nem egy kikiáltásra kerülő tétel gazdájának is most esik le, hogy ez mit jelenthet. Feltételezem, hogy még nem tudják, kik fognak a tételeikre licitálni. Fognak-e egyáltalán a boraikra licitálni!? Az lenne a lényege az árverésnek, hogy klasszikus módszerekkel pozicionáljuk még feljebb a borainkat és tesszük vágyottá a márkánkat úgy, hogy még a cikázó tekintetű pengeagyú zsakettes angol udvaroncot is megizzasszuk kis kalapácsával a kezében.
Persze, hogy ez így lehessen az a legnagyobbként számon tartottak kiváltsága. Nem egyszerűen a legnagyobb borászatoké, és nem a legtehetősebb licitálóké. Ez a világ legnagyobb borvidékeinek a kiváltsága. Kérdés Tokaj-Hegyalja képes-e élni ezzel a fel nem fogott eséllyel. Április 27-én Sárospatakon a Várban kiderül. A licit legnagyobb tétjéről mi döntünk. Nem a nagy aukciós házak! Ők csak lebonyolítanak. Senki többet…!?
Tallián Hedvig
