Rajta kívül senki más nem járhatja ki a Szepsy iskolát. Ő, a világban és Magyarországon egyaránt köztiszteletnek örvendő mádi borász, Szepsy István középső gyermeke, a fiú. Irigylésre méltó születési előjogot vagy hatalmas felelősséget rendelt neki a teremtő? A fegyelem, a korán kelés, egy óriás apa, valamint a ma korántsem trendy mezőgazdasági munka adja mindennapjainak keretét. Milyen egy gazdálkodó nagycsalád élete, és vajon a név kötelez? Ezekről faggattam a fiatal borászt, SZEPSY ISTVÁN juniort, ahogy borszakmai körökben emlegetik.

(Az interjú rövidített változata 2011 tavaszán a Demokrata című hetilapban jelent meg.)

- Beavatnál miként telik egy napod? Mikor kelsz?

- Évszaktól függően máskor, de mindig a Nap előtt egy picivel. Így télen öt óra, félhat tájban. Mire a Nap felkel már tiszta fejjel kell gondolkodni. Apáékkal a konyhából indítjuk a napot, ahol sógorommal, Zsolttal és apával megteázunk. Sok éve indult ez a hagyomány, és mióta kaptunk egyszer kínai jázmin teát ajándékba, azóta kínai zöldteát iszunk. Megtetszett a zöld tea filozófiája, mert hasonlatos a teacserje gondozása a szőlő munkához. Bár én inkább fekete tea ivó maradtam. Kora reggel már farkas éhes vagyok, és ilyenkor hatalmasat reggelizem. Hét óra körül pedig kiadjuk a feladatokat a dolgozóknak. Fontos, hogy csak családtag adhatja ki a munkát. Ha elutaznánk, akkor is egyikünknek maradnia kell! Minden dolgozónak megvan a területe, ahol végzi a feladatát. Az irányítás és kontroll mindig családi kezében van. A munka télen kettőig tart a szőlőben, aztán mindenkit hazaviszünk. Majd a borászati munka következik, vagy a kóstoltatás, ezt csak apa és én végezhetjük. Kora délután megbeszéljük hármasban - apával és Zsolttal - ha valami fennakadás adódott a nap folyamán. Ilyenkor végezzük el a karbantartást, a különböző értékű szerszámok és gépek állapotából tudunk következtetni a munka minőségére is. Délután négy felé pedig megyek az oviba Rozikáért, és idehozom apáékhoz. A nővérem fiai addigra már itt vannak, és később a feleségem is ide jön a karon ülő Viktóriával. A gyerekek munka és szüret idején is körülöttünk játszanak.

- Egyszer megkérdeztem Tőled és édesanyádtól, hogy milyen Szepsy István mellett élni, dolgozni. Nehéz, ez volt a válaszotok. Miért?

- Apának van egy követelményrendszere, és ha az ő csapatában akarunk játszani, akkor hasonulni kell. Az ő bioritmusához alkalmazkodunk. Persze ő is folyton alkalmazkodik a mi irányunkban. Sőt, talán még többet is, mint mi hozzá. Lényegében az irányítása alatt éljük az életünket, de én senki mással nem akarnék dolgozni.

- Soha nem merült fel benned, hogy „űrhajós” legyél?

- Nem. Bár a számítástechnika érdekelt, de egy idő után unalmasnak találtam és az érettségi után felhagytam vele, nem fejlődtem tovább benne.

- Milyen édesapád?

- Az informatikában? Csak a kinyomtatott e-maileket olvassa el, és kézzel megírja a választ. Nem igen tudja, hogy kell ki és bekapcsolni a gépet. Inkább kihúzza a konnektorból.

- Tehát mered kritizálni…

- Igen. Óvatosan, humorral. Érti. De komolyra fordítva a szót, anélkül, hogy kifiguráznám. Gyerekkoromban is igyekezett mindent megtanítani. Úszni, biciklizni, autót vezetni tőle tanultam. Mindig jó példával járt elől, és olyat nem követelt, amihez ő nem tartotta volna magát. Szigorral nevelkedtünk, bár annyira azért nem, hogy jajgattunk volna. Elég egyet szólnia, hogy vigyázzba álljunk.

- Ütköztök?

- Ütközni szoktunk, de olyan nincs, hogy nem szólunk egymáshoz két órán keresztül. Drága lenne az a két óra. Nincs sértődés, bár néha duzzogok. Inkább visszatérünk a dologra. A mi munkánkban nincs idő vitatkozni, azonnal kell dönteni, cselekedni. Néha azért, nekem van igazam.

- Milyen testvérek vagytok Gabriellával és Kingával?

- A nővéremmel Gabival csak két év van köztünk, együtt jártunk iskolába, ugyanaz a baráti társaságunk, együtt laktunk Budapesten az egyetemi évek alatt. Jó testvérek vagyunk mindhárman, és jól tudunk együtt dolgozni. Kinga hat évvel fiatalabb nálam. Ő még „kicsapongóbb”. Ő volt a kicsi, kevesebb szigorral cseperedett. Szabadabb gondolkodással éli a mindennapjait, most kezdi tanulni a munkát. Egyelőre azt hiszi, hogy ez könnyed műfaj. Beleszokni egyébként nehezebb ebbe az életmódba, mint maguk a mindennapok.

- Apaként miként látod saját édesanyád szerepét a családban?

- Mi a beosztása? Az, hogy anya. Sok olyasmiről gondoskodik, ami bennünk fel sem merül. Ha utazunk, jövünk-megyünk, ő az a kapocs, akivel mindenki beszél. Ha késik a repülőm, mindig anyával tartom a forró drótot. Sok időt tölt az unokákkal, főleg a nővérem fiaival, akik reggelente hozzá szaladnak le. Ez az a hely, amit anya tesz otthonná.

- Felnőttél az apai minta kínálta nem kis feladathoz? Milyen vagy valójában?

- Nem érzem, hogy felnőttem volna a feladathoz. Ez a napi gyakorlatból derül ki. A tudás java apától jön, belőle ragad rám, persze olvasok is. Egyes napok feszesek a munkától - de sosem stresszesek - lazulás, jópofizás ilyenkor nincs. Sokkal többet kell tanulnom alapvető emberi tulajdonságokat: fegyelmet, bizalmat. Valamiben ugyanis túl fegyelmezett vagyok, mint kellene, másban pedig nem eléggé. Rutint kell szerezni a mindennapokban. A bökkenő azonban, hogy mindig jönnek új feladatok. A feleségem látja rajtam, hogy jobban nyomaszt, ha nincs feladat, mint amikor túl sok van. Nagyon szeretek főzni, ez általában a lazább napok kiváltsága és hobbi. Sonkát pácolok, szalonnát füstölök, kísérletezgetek. S mivel ez időigényes össze kell kombinálni más feladatokkal, s hiába van meg a terv a fejemben, ha egy napra sűrűsödik be minden, lemondani rossz. Tegnap kaptam például egy muflont, azt el kell készítenem. Van egy gasztroklubunk, nyolcan fiúk vagyunk a tagjai, szinte mindannyian szőlészek, borászok vagyunk és hetente egyszer összejövünk. A tagság feltétele: bárhová is utazik valaki, hoznia kell bort vagy ételt, és prezentációt kell tartson a szerzeményéről. Sőt, tagdíjat is fizetünk. Sokan beszélnek rólunk irigykedve, pedig ez csupán egy laza baráti társaság. A főzésre visszatérve, nagyobb rutint és tudást szeretnék, de mostanában főleg a jó alapanyag megszerzése foglalkoztat. A zöldséget a családunk maga termeli hagyományos módon, de az állattartáshoz nem értünk. Vannak családok, akikkel leszerződünk és tartanak nekünk nagy számban csirkét, libát, fürjet, gyöngy tyúkot és amikor kell levágják. Másoktól kecskét, bárányt vagy disznót veszünk.

- Nyilvánvaló, hogy nem jártok szupermarketbe. A kenyeret édesanyátok süti?

- Három éve csak általa dagasztott kenyeret eszünk, mindennap süt.

- Munkád fizikai részére rátérve, a legjobb kaszáló hírében állsz.

- Évekig nyúztam apát egy gépi fűkaszáért. Nem hittem el, hogy a kézi-kaszával ugyanannyit le lehet vágni. A két kasza közti árkülönbség kétszázkilencvenezer forint, nem számítva a karbantartási költséget, plusz a magasabb bért, amit a működtetőjének adni kell. Miközben a végeredmény annyi, hogy le van vágva a fű. Végül vettünk egyet. Az első nap sógorommal annyit sikerült levágnunk vele, mint az irodánk területe. Ráment kettőnk napja, és ha nekiálltam volna lerágni, akkor is gyorsabban végzünk. Főtt a fejünk miként adjuk elő otthon, hogy a csúcsgéppel erre jutottunk?! Idővel persze rájöttünk és kihoztuk belőle a maximumot, három hektárt lehet vele levágni egyetlen nap, és persze sokkal több az alkalmazási lehetőség. Bevallom a kézivel, azóta sem tudok kaszálni, de ezzel nagyon megy.

- Melyik részmunkát szereted leginkább?

- Szeretek úgy megtanulni mindent, ahogy senki más nem tudja. De főleg a dűlőfelújítás érdekel. Most a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet területein - ahol főborász vagyok, és apától függetlenül hozhatok döntéseket -, zajlik dűlőfelújítás. Az elhanyagolt, de jó korú, idős szőlőt hozzuk művelhető állapotba. Ez lutri is hisz az időjárás kiszámíthatatlan, hiába készülünk fel előre.

- Teher Szepsy István nevét viselni? Foglalkoztat, hogy a XVII. században gyökerező Szepsy fának vagy az ága?

- Foglalkoztat, nagyon is. Apától vett stílus szerint éljük ezt az életformát. Ha valamerre eltévelyednék, vagy hanyagabb lennék, akkor a mindennapokban a külvilág jelzi szavak nélkül, hogy ezt nem így kéne. Ez a Szepsység. De nem érzem tehernek. Vannak pillanatok, amikor kilátástalannak látom, hogy mikor leszek képes egyenértékű beszélgetéseket folytatni apával. Nyilván soha. Az időtényező miatt sem, és bizonyos dolgokat nem tudok behozni. Tanulhattam volna többet. Angolul jól beszélek, de még kéne egy másik nyelv. Feleségem jól beszél németül, sváb családból származik, tőle sokat tanulok. A családnevemmel életformát, szakmát és történelmi távaltot is kapok apától. A történelem ismerete azért fontos, mert válaszokat ad olyan kérdéseke, mint: Kik indították el a bort a különböző időszakokban a piacokra? Ha akkor könnyen ment, miért olyan nehéz most? Nem azért kell ezt tudnom, mert Szepsy Istvánnak hívnak, hanem mert ezzel dolgozom. Ha egy témát nem járok rendesen körül, akkor rossz döntést hozok, és a rossz döntés következményeivel megbirkózni rengeteg idő. Épp a II. világháború előtti gazdasági helyzetről, a kereskedelmi kapcsolatokról olvasok, a lengyelországi gasztronómiával összefüggésben. Érdekes, hogy a lengyelek a magyar szót borminőségként használták. A magyar volt a legmagasabb minőség, beleértve az egrit, a somlóit, a tokajit. Hétvégén magyart ittak, és az volt az úr, aki mindennap magyart ivott. Tokajt még külön is emlegetik, szamorodni szavunk pedig tőlük származik. Nagyon foglalkoztat, hogy az Árpád-háztól kezdve miként folyt a borkereskedelem valójában. Nem volt a szállítás és a szervezés akkoriban magától értetődő feladat. Most miért olyan keserves? Mit kell ahhoz tenni, hogy ez végre jól menjen?

- Édesapádnak, mivel nagyapátokat korán elvesztette, egyedül kellett megvívnia a küzdelmeit mire csúcsbor készítő lett és modern szóval luxusmárkát kreált a család nevéből és munkája hatására támad fel a tokaji. Neked könnyebb?

- Azt érzem, hogy könnyebb. Harminc éves vagyok, még rengeteg dologban kell formálódnom, remélem a munkában eltöltött idő majd segít. Természetes könnyebbség, hogy folyamatosan tudok konzultálni bármiben apával, de azt nem tudom felmérni, hogy neki milyen lehetett. Miközben persze mindenről beszélünk a főzésről, az autóversenyzésről, a sportról, a gombászkodásról.

- Meg lehet örökölni az egykor nagyapádnak és most édesapádnak kijáró tiszteletet?

- Nem lehet megörökölni, csak kiérdemelni lehet sok év alatt. Nyilván van egy jó belépő, de mindig az ősökhöz viszonyítanak. Nem lehet mindig mindenkinek a javára tenni. Ha valaki munkára jelentkezik, és nem tudom felvenni, és el kell küldeni, az nem hagy jó szájízt. Sokszor nehéz megértetni, hogy egyszerűen nincs hely. De ha valaki nem jól végzi a rábízottakat, azt is meg kell mondani. Ezt mindig húzom-halasztom. Mostanában két helyre kerestünk munkásokat úgy, hogy nem hirdettük meg az állást. Negyvennyolcan jelentkeztek. Ez mutatja, hogy milyen a viszonyunk a dolgozóinkkal. Aki hozzánk jön dolgozni, az ajánlással jön, ezt komolyan vesszük!

- Kire figyelsz a magyar borásztársadalomban édesapádon kívül?

- Lőrincz Gyurira mindenképp. Sokat vívódó ember, érdekes gondolatokkal. Eger fejlődéséért ő viseli a legnagyobb felelősséget. Most kell csapatot építenie. Ha egyezségre jutnak az egriek, az a villányi borok fogyasztóit is megdöbbenti majd.

- Hitben élő család a Szepsy. Van hited?

- Alakulóban vagyok, de közel sem mélyedtem el ebben annyira, mint apa. Bennem még sok a hitetlenkedés. Foglalkoztat, rengeteget jár rajta az agyam, de nem köt le annyira. Ez nyilván a hitetlenkedés egyik megnyilvánulása, de az idő majd elrendezi.

- Tokaj-hegyalja nem létezik furmint nélkül. Mit jelent számodra ez a szőlő?

- Az élet számomra épp annyira elképzelhetetlen furmint nélkül, mint kenyér nélkül. Nemrég jártunk egy szakmai kóstolótúrán Burgenlandban, és azt vettem észre, hogy a sok rizling és zöld veltelini egyszercsak honvágyat ébresztett bennem a furmint után.

2011. tavaszán

Folytatása következik...

Tallián Hedvig