Mikor már azt hiszem, hogy tökéletesen ismerem a tájat, mindig kiderül, hogy mégis minden napra tartogat nekem valami újat az Isten – figyelmeztette magát. Mert ha valami távol állt tőle az a felfuvalkodott gőg volt.
Késő délután kihajtott kedvenc dűlőjébe a kora tavaszi lenyugvó napsütésben megnézni, hogy érzi magát a természet. Kiszállt az autóból és felsétált egészen a szőlőhegy tetejére. Mélyeket lélegzett majd megállt. De mégis kicsit odébb lépett, mert valami megpiszkálta a tekintetét és feljebb kellett lépdelnie a köves talajon, hogy közelebb kerüljön a rezzenés forrásához. Egy újabb pici csoda, derült fel, ahogy végigbizsergett benne a koratavasz ereje, de nem látta a zavarkeltőt. Ha kinn volt a szőlőhegyeken eluralta lelkét az öröm. Ilyenkor a jeleket is jobban érzékelte. Engedelmeskedett a hívogató rezzenésnek. Végighaladt a fegyelmezetten tartott szőlőtőkék között, már túl voltak az első metszésen. Itt minden az irányításával történhetett csak meg, de most nem lehetett benne a tél végi munkákban. Családja nem hagyta, hogy terhelje magát, műtötték. Nyűgösen, nehezen viselte a lábadozást. Az önemésztő tétlenségtől még hosszabbra nyúlt a tél. Az első metszések után tűkön ülve várta, hogy berobbanjon a természet és meghozza a rügyekből az első hajtásokat. Bioritmusa összeforrt a növényekével.
Végighaladt a köves talajon, a lélegzetét már visszafojtani alig tudó, robbanás előtt álló kert tőkéi közt. Átvágott saját rendezett birtokát és a kuszaságot elválasztó határsávon a rezzenés forrása felé. A kora tavaszi friss hideget észre sem véve, már a hegytető bozótosában térdelt, és kúszott előre. Átverekedte magát a szúrós, ágas bogas szakaszon, és amint kibukkantak a valaha volt dűlő első tőkéi, már fel tudott egyenesedni. Csupa kócos, gazzal körbenőtt öreg tőke kornyadozott előtte, kipusztulás előtti állapotban.
Rám várnak, simította végig tekintetével az elhagyatottságban küszködő gazos parcellát úgy, ahogy azt rajta kívül senki más nem tudná. Nézte a tőkéket és egyszer csak elkezdte érezni a kezeiben és a lábaiban a bizsergést. Ez volt a jel, ha újabb különleges szőlőterület kínálta magát, hogy birtokba vegye. Ilyenkor egy pillanatra összeért benne a fent és a lent. Az éteri bizsergés egészen felerősödött a testében. Háromszáz méterre volt a tengerszint felett. Női idomokat idézőn hullámzott körülötte Tokaj. Minden ragyogott. S ahogy átölelte tekintetével a tőkéket, azok sejtjeikben érezték, hogy a mester a gondjaiba fogja venni őket. Nem csupán megmenekültek. Nyertek!
És igen, valóban kötelességének érezte, hogy birtokba vegye az elhanyagolt földdarabot és fegyelmezett rendet teremtsen a tőkék közt. Tudta, hogy nincs más választása, Isten is erre kéri. És persze kíváncsi volt a végeredményre, vajon ez a kis földdarab milyen karakterű bort ad? Az új szőlőterületben rejlő lehetőségtől és a mentés izgalmától a szúrós bozótossal mit sem törődve négykézláb visszamászott addig a pontig, ahol a rezzenés a figyelmét elterelte. Felegyenesedett s visszasétált az autójához. Beült, lehajtott a faluba. Amint kiszállt házuk udvarán, hároméves fiú unokája ajtót kitépve sapkáját pottyantva szaladt karjaiba. Ha Isten jeleket küld, hát ez volt a megerősítés arra, hogy annak a frissiben felfedezett dűlőrészletnek jó helye lesz a családnál. Hatalmas mosollyal felnyalábolta a kisfiút, bement a családi étkezőbe, ahol már várták és elmondta mit talált…
Ahogy a tavaszi napfény egyre erősödött, belé is tért vissza az energia, és családja határozott nem tetszésétől övezve minden nap bevágta magát autójába és kiment valamelyik dűlő tetejébe. Kellett neki a magány és így a magasból tisztábban látta családi gazdaságuk és a borvidék ügyeit is.
A nehéz évek ellenére valahogy mindig kimásztak a gödörből. És egyre nagyobb öröm járt az ilyen emelkedéssel. A három gyereknek sem kellett többé nélkülöznie, mert emiatt még mindig komoly lelkiismeret furdalást érzett. Volt év, amikor igen szűkösen éltek. De ha felment valamelyik dűlő tetejére az önmarcangolás megszűnt. Megnyugodott. Eggyé vált a világegyetemmel. És ez az élmény néhány éve egyre erősödött benne. És most tavasszal megsokszorozódott. Minőségi változást érzett.
Néhány nappal azután, hogy megtalálta a kornyadozó, elhagyatott, mentésre váró parcellát, felment ugyanoda. Kora reggel volt még, a fiával és vejével hét óra tájban elköltött reggeli elől is meglógva beugrott az autójába, áthajtott a falun és még az előtt, hogy a Nap korongja felért volna a dombok vonalára, kiért. Kiszállt az autóból, ismét négykézlábra ereszkedett, végigkúszott a rendezetlen határsávon. S abban a pillanatban amint felegyenesedett a nap első sugarai ömlöttek rá. Újabb jel...
Tallián Hedvig